2014. január 15., szerda

12 / 365

a napok jók, főleg, ha majd' elalszol közben, mert szinte semmi sem történik.

érdekes, hogy néhányan milyen furcsák tudnak lenni! főleg, a tanárok, ha annyi a panasz rájuk, hogy egy másik tanárt is beküldenek az órájukra. akkor valahogy mindenki négyest meg ötöst kap, máskor meg jó, ha hármast adna! ennyit arról, hogy majd kiderül, milyen az egyik tanárunk. ha kiderül, ki szólt az igazgatónak, az borítékolhatja a kettest, vagy az egyest...

---

a Farkasszív megírásával szépen haladok, tegnap bejeztem be a harmadik részt. lényegében elégedett vagyok az eddig megírt részekkel, mert még most sem tudnám jobban megírni őket. de legalább végre valami új, valami, amilyet még nem csináltam. :)

az Angels Don't Kill-t tizenhetedike után nekiállok legépelni, legkésőbb huszonötödikén fel is töltöm blogra. utána pár nappal felteszem a plusz egy fejezetet is, és utána már csak ezt a blogomat fogom frissíteni, mert a Bodomos blogra, nem tudok mit tenni...

---

a rajzolással szépen haladok, csak a feladatommal, miszerint egy filmből kellene egy virágot választani, és három-négy rajzon keresztül bemutatni az elvirágzását.
miért van az, hogy mikor senki nem mondja meg, mit csináljak, akkor örömmel rajzolok virágokat, most meg inkább rajzolnék koponyákat, pókhálókat, meg szörnyeket...? :) emberi logika :D :D

---

egy csodálatos zene mára :)
ha végre lesz valamennyi időm, akkor le is fordítom, érdekes a szövege :) de a zene egy csoda. itt még énekeltek is, és az a hang... :)

---



megunhatatlan :)


Alien :) :)


és még egy kicsike :) :)

"ha repülni akarsz, hagyj fel mindennel, ami idelent tart"


az olvasás egy nagy csoda, ahogy a zene is, de az írás öröméhez semmi sem fogható. :)



művészet a legjavából :)


és még egy gyönyörűség :)

---

holnap dolgozat nyelvtanból, kiselőadást tartok földrajzból, és szódolgozatot írok németből. szeretlek, félév. :) :)

~peace foREVer
Beth

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

"Mindenki azt akarja, hogy a barátod legyen. Rázd le őket... fogj velük kezet, légy barátságos, de tudd mire megy ki a játék."

- W. Axl Rose