2014. február 12., szerda

Alan Dean Foster: A Nyolcadik Utas a Halál (vélemény)

Ma végre szerencsém volt végig olvasni ezt a könyvet, így, mivel korábban már megígértem, most megírom a véleményem. :D

Alan Dean Foster: A Nyolcadik Utas a Halál


"Kane tunikáján vörös folt jelent meg. Gyorsan terjedt lefelé a jókora, szabálytalan vérfolt. A zaj, amit ezután hallottak, olyan volt, mint amikor a ruha elreped, s ez a hang visszataszítóan bizalmaskodónak tetszett a zsúfolt szobában. Kane inge szétvált, mint a dinnye héja, s kétoldalt visszahajolva engedett utat a középről kibújó öklömnyi fejnek, mely kígyófejként vonaglott és csavarodott ide-oda. Az apró koponya első pillantásra másból sem állt, mint vértől szennyes fogakból. Fakó, piszkosfehér bőrét még bíborvörösen sötétlő nyálka borította. Egyetlen külső szerv, még szem sem látszott rajta. Már érezték émelyítően bűzös undorító szagát is. Hét lefagyasztott ember és Jones macska álmodik a Nostromo teherúrhajó fedélzetén. Anya, a központi számítógép csak akkor vezényel ébresztőt, ha szenzorai rendellenességet észlelnek. A végtelen időben és térben száguldó űrhajó utasait váratlan riadó rázza fel. Rövidesen kiderül, hogy rémálomra ébredtek. A járműre kerül a tojásait emberekbe rakó, sebezhetetlen halál. S a Nostromo rettenetes rakományával a föld felé tart…”
Kozmosz Fantasztikus Könyvek (1987)
Alan Dean Foster: ALIEN (1979)
ISBN 963 211 763 8

http://www.aliensonline.hu/konyvek/alien-filmregenyek/alien-a-nyolcadik-utas-a-halal/


Ezt a könyvet, egy barátomtól kaptam karácsonyra, mert Ő is nagyon szereti az Alieneket, és nekem is meg akarta mutatni,milyen is, mi ennek a varázsa. :)

A terve összejött, amint megnéztem az első részből készült filmet, egyből kíváncsi lettem, és nem csalódtam!

A történet a filmben egy kicsit nehézkesen indul be, így a könyvben is, de az író feldobja azzal, hogy jól bemutatja a szereplőket, nagyon jól elkülönülnek az egyéniségek, és megteremti az egész történet alaphangulatát. Közben szépen átejti az embert. Amikor a filmet néztem, úgy voltam vele, nem tanulom meg a szereplők nevét, úgyis csak egy ember éli túl... Nos, mikor a könyvet olvastam, végig Dallasról hittem azt, Ő lesz az android. Aztán végül meglepődtem, mikor kiderült, hogy Ash az.
Ami nagyon tetszett, az a vége volt, mikor úgymond "beindult a buli", vagyis felpörögtek az események.
Nagyon tiszteletre méltó, hogy a drámai véget, nem hisztizik túl (lényegében nincs is hisztizés, mindenki tökéletesen helytáll, ahogy egy kemény embernek kell), és mégis, nagyon üt. Pont, mint egy jó könyvnek kell. :)

Ami még nagyon tetszett, és már az első oldalnál megfogott, az az, hogy az író, nem nagyon erőltette a művészi megfogalmazást, leírta a dolgokat, ahogy gondolta, és kész. Nem próbálkozott minél emlékezetesebb szófordulatokkal, frappáns hasonlatokkal.... És mégis, elképzelhető volt az egész!
Nálam nagy szó, ha egy-egy jelenetet magam előtt látok, mert inkább szavakban gondolkodom, de mikor ezt a művet olvastam, egy-két jelenet kivételével, magam előtt láttam az egész történetet, és ami vicces, sokkal másképp, mint a filmet! :) (Például, a filmben nagy csarnokok vannak, a könyvben, pedig csak épp akkorák, hogy mindenki elférjen.)

A cselekményről annyit, hogy végig fent tartotta az érdeklődésemet. Nagyon jó az alapötlet, a megvalósítás... Egyszerűen nem tudok belekötni. A könyvbe. A filmbe, csak azért, mert nem lett olyan jó, mint a könyv. :)

Érdekes, hogy az Alien maga egy olyan lény, ami elpusztítja, ami árt a bolygónak, vagyis az embereket, és az általuk létrehozott robotokat. Jó lenne néhány ilyen lény, ide is, de csak úgy, hogy azokat öli meg, akiket nem érdekel a bolygó sorsa, ott szemetelnek, ahol tudnak...
És az Alienek aranyosak, nekem legalábbis. Érdekes a testfelépítésük, erősek... Ennél több kel?? :D :D :D


Összességében ez a könyv nagy kedvencem lett, nekem nagyon tetszett. :) Egyik kedvenc könyvemmé vált, csak ajánlani tudom. :)



~peace foREVer
Beth

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

"Mindenki azt akarja, hogy a barátod legyen. Rázd le őket... fogj velük kezet, légy barátságos, de tudd mire megy ki a játék."

- W. Axl Rose