2014. február 3., hétfő

26 / 365

a mai nap valahogy nem nagyon akart összejönni...


reggel a telefonom (SE xperia) azzal kezdte, hogy miután levettem a töltőről, negyed órán belül, 100% - ról, 46%-ra lecsökkent. És csak egy zenét hallgattam meg.

első óra, matek, tanárunk frissítőként egy témazáróval szolgált.
második óra fizika, ebből holnap írunk, az se lesz rossz...
harmadik órán, földrajzon, grafikont kellett rajzolni, meg jegyzetelni. elkészítettem mindent, de amíg bezséltek, addig rajzoltam. :P
negyedik óra történelem, amin befigyelt egy váratlan írásbeli felelés. nem lett rossz, köszönhetően Shadow-nak, aki kis cetlikre írta fel a megoldást :D (ez ér, ha mások meg telefonból, wikipédiáról és egyéb helyekről nézik ki a megoldást, nem?!)
ötödik óra művészet ismeret, azon is jegyzetelni kellett, illetve óra végén kicsit rjazolni. mivel se kedvem se ötletem nem ovlt, hogy görög váza mintákat rajzoljak, folytattam a kis rjazomat, mairől valamikor töltök fel képet. nem lett nagy művészi lkotás, igazából azt se tudom mit jelent, minek ajzoltam, de hát, ha se az íráshoz, se a komolyabb rajzok elkészítéséhez nincs jó ötletem... :) óra végén a tanár megjegyezte, ohgy majd az órai rajzot is azért csináljam meg :D :D
utolsó óra, lévén biológia, azaz kedvenc tantárgyam, figyeltem, jegyzeteltem. bár egy kicsit egész nap bosszantott, hogy egy kedvem osztálytársam, rohadtul megfázva jött iskolába, nem mintatanuló, de ez nem is fontos, ez még nem zavart, de az, hogy ordítva köhögött, tüsszögött, fújt orrot... hát, egy kicsit idegesített. legszívesebben rászóltam ovlna, hogy tanuljon meg halkabban rendezni a dolgait, de tanultam magyar tanárunk esetéből, nem szólok, és akkor nem mnodja a lány, hogy ő nem  tud másképp...

az írással sehogy sem haladok, túl sok most a nyomasztó dolog... :)

remélem, a telefonom hamar megjavul... :D és a holnapi napom jobb lesz, mint milyen a mai volt! :D (nem, mintha annyira kemény napom lett volna, de ez a rohadt telefon, nagyon lehúzta a kedvemet...)


ez a dal mostanában annyira tetszik... itt még az énekesnek is gyönyörű haja volt. :) :)

ma ezt találtam:
 kedvenc albumomról sokat mesél. szerintem, érdemes benézni hozzá. :)







Monroe Shadow  !!! :)


még az ördög is volt egyszer angyal.



~peace foREVer
Beth

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

"Mindenki azt akarja, hogy a barátod legyen. Rázd le őket... fogj velük kezet, légy barátságos, de tudd mire megy ki a játék."

- W. Axl Rose