2014. április 18., péntek

ideje megváltozni...

etzt persze nem arra értem, hogy beállok a sorba, és egy leszek a többi közül, hanem úgy, hogy megpróbálok kicsit másabb, kicsit szorgalmasabb lenni. kicsit másképp hozzáállni a dolgokhoz.
például, közelebb kerülni az emberekhez, akiktől az elmúlt pár hónapban eléggé eltávolodtam, köszönhetően a fülhallgatómnak, ami naponta három-négy órára elzár a külvilágtól. néha annyira, hogy azt sem veszem észre, ha egy ismerősöm, esetlg egy barátom elmegy mellettem.
illetve, ami még fontosabb: megpróbálok kicsit edzeni. nem ma, de holnaptól. és szorgalmasabb lenni.
holnap már megpróbálom új felfogással kezdeni a napomat, mert az, amit eddig csináltam - reggel nagy nehezen felkeltem, kirohantam a buszhoz, az iskolában végig vgy bámulom a tanárt, vagy rajzolok és szinte semmit sem tanulok, majd hazamegyek segítek egy keveset, nézek ki a fejemből és szinte semmit sem csinálok, majd több órát számítógépezek - , ez nem máshoz vezet, mint az önpusztításhoz. fizikai és szellemi értelemben is. ugyanis, az utóbbi időben, nagyon sokat kezdett nekem jelenteni a facebook, néhány óránként muszáj felnéznem, mert idegesít ha nem tudom, mi történik, illetve az, amit néha a testem művel, az már minden, csak nem egészséges.....



ezt rajzoltam ma, körülbelül fél óra alatt.
és ezt a Pontiac Le Mans-ot szeretném legközelebb. :)



~peace foREVer
Beth

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

"Mindenki azt akarja, hogy a barátod legyen. Rázd le őket... fogj velük kezet, légy barátságos, de tudd mire megy ki a játék."

- W. Axl Rose