Te vagy nekem a levegő

Abbi Glines

Te vagy nekem a levegő

Fülszöveg:

A tengerparti kisvárosban, Sea Breeze-ben Sadie felfedezi, hogy a szenvedélynek semmi sem állhat az útjába. Felkavaró olvasmány a bestsellereiről híres Abbi Glinestól. Sadie White a nyári szünetben a tengerparton dolgozik, de nem holmi strandőrként. Mivel a mamája terhes, és nem hajlandó dolgozni, ezért helyette Sadie lesz az egyik közeli szigeten nyaraló gazdag család házvezetőnője. Amikor a család megérkezik a nyári vakációra, Sadie döbbenten látja, hogy a tulajdonos nem más, mint Jax Stone, a világ egyik legismertebb ifjú rockere. Ha Sadie egy mindennapi lány lenne – ha nem azzal telne az élete, hogy gondját viseli az anyjának, és rendben tartja az otthonukat –, akkor talán feldobná, hogy egy rocksztárnak dolgozhat. De nem ez a helyzet. Sadie-t nem izgatja a hírnév, ám Jax mégis vonzódik hozzá. A lány lenyűgözi, de a fiú küzd a vonzalom ellen. Jax világában a kapcsolatok nem működnek, és minél jobban kívánja Sadie-t, annál erősebb a meggyőződése, hogy a lány többet érdemelne. A nyár végére Jax rájön, Sadie nélkül lélegezni sem képes. Vajon a szerelem legyőzi a két világ közt tátongó szakadékot?

Imádom a rockot, meg szinte mindent, ami ahhoz kapcsolódik. Érdekel, és valamilyen szintén őszintének is tartom. És mikor a kezembe akadt Abbi Glines könyve, tudtam, el kell olvasnom, ha már nem, a téma miatt. Mivel Dream válogatás, és ahogy beleolvasgattam, nem valami komoly, egetrengető sztori, nem is vártam többet egy nyári kis olvasmánynál.

A borító gyönyörű, utal a tartalomra is valamennyire, de nem valami extra. Ahogy az angol borítót nézegettem, az kicsit jobban illett volna, de nem baj, ez is szép (bár az a narancssárga pötty ott valami borzasztó, ahogy megtöri az egyensúlyt).

A rocksztár - egyszerű lány páros nekem kifejezetten tetszett, végre nem valami teljességgel sablonos alapsztorit kaptunk. De már az elején lejött az, hogy egy csöpögős sztorit fogok olvasni, amit eleinte bántam, mivel én jobb szeretem, ha pörögnek az események, és nem annyit nyavalyognak a szereplők. Szedjék össze magukat, és pörgessék fel a dolgokat, különben elalszunk! :)

De előítéletes voltam. Túlságosan is. Ahogy olvastatta magát velem ez a sztori, úgy vált számomra világossá, hogy bár sok benne az alsó kategóriás szappanoperákba is tökéletesen beilleszthető szöveg, szerelmi vallomás, attól még megy a sztori, a szereplők tökéletesen elkülöníthetőek, és egyedi jellemük van. Nincsen nagy érzelmi hullámvasút, mint amilyenről álmodik az ember, de azért nem is hagyott hidegen. Aranyos kis történet, hatalmas csavarokat nélkülöző - ám nem teljesen unalmas -, de nyári kis egy-két délutános lazulós, agykikapcsolós olvasmánynak tökéletes.

Ami kifejezetten tetszett benne, az Jax jelleme volt. Bár néha eléggé nyálas és kissé közhelyes szövegeket nyomott néha, de tetszett, hogy olyan tisztaszívű, és átlátja a dolgokat, plusz, hogy képes megtenni bármit a szerelméért. Jó, ez is közhelyes, de azért jó lenne, ha néhány ilyen srácot lehetne találni :) Plusz az a levegős szöveg nagyon találó. A beszédéből néha lejött, hogy tényleg maga írja a híres szövegeit, zenéit. 

És ritka pillanat, de megkedveltem Sadie-t is. Egy igazi, normális, jóravaló lány, aki megérdemelte a happy end-et. Kicsit naiv, kicsit nem látja át a dolgokat, de hihetetlen tűrőképességű, és nagyon is jószívű, és segítőkész, amivel mindenkit megnyer magának. Szerethető figura, és különösen tetszik, ahogy az anyjával bánik, ahogy tulajdonképpen ő neveli a felnőttet. A legtöbb ember erre nem hiszem, hogy ilyen szinten képes lenne, főleg, mikor Sam is belép a képbe. Az ilyenek miatt, le a kalappal előtte, a történetben talán a legjobb szereplő volt. 

Bár azért ott volt még egy nagy kedvencem, Mary asszony is, a kissé anyáskodó, de tagadhatatlanul jó szereplő, aki Jessica helyett is gondoskodik Sadie-ről, ahogy csak tud. És a kedvességével, meg azzal is ahogy beszélt, pillanatok alatt a szívembe lopta magát. 

Marcus kicsit furcsa volt nekem, szegény szintén egy igazán jó szereplő, remélem, a következő részben ő is megkapja a boldogságát - ideje lenne már. :)

A néha sablonos szövegek, és a sablonos kómás dolog mellett, ami miatt földhöz tudtam volna vágni a könyvet, az Sadie anyja, Jesscia volt. Értem én, hogy felnőtt, és a felnőtteknek mindent lehet, de normális ez a nőszemély? Szerintem nem az. Az, hogy várandós, nem kifogás arra, hogy a tizenéves  lányát dolgoztassa. És amikor még a kisgyereket is rábízza Sadie-re, aki iskolába jár, és aki végül kikészül, hát az nekem túl sok volt. Értem én, hogy depressziós, de akkor is, egy gyereknek még csak tanulnia kéne, nem pedig tanulni, ÉS dolgozni, ÉS egy gyerekre vigyázni... Hihetetlen, hogy valahol a világban élhet egy ilyen - bocsánat, nem tudok jobb szót erre - idióta nő, aki szülőnek mondja magát...

Mindent összevetve, a hibái ellenére kellemes kis olvasmány volt. Olvastatta magát, érdekes is volt, jók voltak a szereplők, szerethető kis egyszerű történet, de nem többször újraolvasós. 

Azoknak ajánlom, akik szeretik a szerelmes történeteket, és akiket foglalkoztat a rocker - átlagos lány kapcsolat, illetve, hogy egy fiatal lány hogy küzd meg több feladattal, mint amennyi feladata valójában lenne.

Ez a történet így is kerek, egész, kíváncsi vagyok, a sorozat további nyolc részét kiadják-e magyarul.

***

Ha szeretnétek többször, és többféle bejegyzéseket olvasni, látogassátok meg új blogom, mely Dream the crow black dream címen fut. :)

Darkness

egy kis magyarázkodás...

Sziasztok!
Kicsit magyarázkodni szeretnék, hogy miért, magam sem tudom. Nem tudom, nézi-e még valaki a blogjaimat, és ha igen, akkor azt érdekli-e, de ezt muszáj kiírnom magamból.
Elegem van, szinte mindenből. Kicsit bővebben:

Iskola

A tanárok jók, az osztályom nagy része is az. Viszont vannak, akik teljesen tönkre vágják az órát a folyamatos beszélgetésükkel, beszólásaikkal. Nem haladunk olyan nagyon miattuk. És sajnos a jó dolgokat sem engedik végig mondani. A másik az az, hogy hiába van egységes tanterv, vagy mi. Nem olyan fontos dolgokat tanulunk, ami a mindennapi életben visszajön. Persze, kell egy elméleti képzés, de engem az iskolával kapcsolatban az idegesít, hogy évek mennek el az életünkből, és semmit sem fogunk megtanulni. Konkrétan úgy ballagunk el a gimiből hogy a többség nem tud egy rendes főtt ételt elkészíteni magának. Vagy nem tud fát ültetni, növényeket gondozni, motivációs levelet írni, illetve még egy tucat dolgot, ami a későbbi boldoguláshoz szükséges. Persze némely tudományokat is túlpörgik. És van olyan, ahol a gyakorlati példa hiányzik. Ilyen például az irodalom, ahol szerintem egy igazán jó dolog lenne, ha minden héten kéne írnunk valami kis fogalmazást, történet féleséget, verset, bármit. Úgy sokkal jobban megtanulhatnánk a dolgokat.
Egy másik rossz dolog a szememben, hogy az egész oktatási rendszer arra van kitalálva, hogy valamennyire széthúzásra neveljen minket. Hol van, az hogy egymásnak segítsünk? Mikor kényszerből vagyunk összezárva, (persze ezt nem mindenki érzi kényszernek, és nagyon tisztelem azokat, akik az iskolát ennyi idősen örömmel veszik, bizonyára érettebb a gondolkodásuk mint nekem) akarva-akaratlanul is klikkek alakulnak ki. Vannak, akik tesznek mindenre, és vannak, akik minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy kicsit is előbbre lendítsék a dolgokat.
Ez volt ma is. Az iskolánk névadóját ünnepeltük ma, játékos feladatokkal. A felsőbb osztály fele, ahogy hallottam, kint ült a folyosón, nem is foglalkoztak nagyon a feladatokkal. Igaz, ezt csak hallottam. Viszont a mi osztályunk már keményebben próbálkozott, lényegében pár ember csinált mindent, ahogy általában szokott lenni. A többiek néha besegítettek, vagy elfoglalták magukat valamivel. (én nem vettem aktívan részt, nem vagyok rá büszke, de egyszerűen nem tudtam, mit csináljak, meg kedvem sem volt nagyon úgy semmihez sem.) Viszont itt sem volt meg az az összetartás, a csapatmunka, az egész osztály együtt dolgozása, ami az egész célja lett volna. És a másik széthúzás: a dolgozatok. Egyedül kell megírni, és aki segít, azt megbüntetik. Ezt sem hinném, hogy a legjobb ötlet, mert így kicsit belénk nevelik azt is, hogy mindig csak a saját érdekünket nézzük. Persze, erre nincs tökéletes megoldás. De azért akkor is...

Otthon

Igazából ez az, amivel semmi bajom sincsen. Vannak nehézségek, de valahogy mindig megoldjuk anyuval ketten, mivel ketten maradtunk csak. Hogy miért, az egy hosszú és túl személyes történet, amibe nem szeretnék belekezdeni.
Lényegében a saját magam viselkedésével van problémám, ugyanis egyre többet zárkózom el anyu elől, és hová máshová, mint a számítógép elé. Itt tudok beszélgetni azokkal, akikkel egyáltalán tartom a kapcsolatot. És mindig azt veszem észre, már majdnem éjfél, mikor lekapcsolom a gépet. És anyával nem is nagyon beszélek, mert a hülye gép elveszi a figyelmem, és én még hagyom is magam.
Persze anyu olyan mint egy jó anya, mint amilyen szokott is lenni: mindig ad, amikor amit csak tud. És én mit adok cserébe? Alig vagyok otthon, és mikor otthon is vagyok, túlságosan beleszédülök a kütyükbe és a magam dolgaival foglalkozom, és nem figyelek rá. Lényegében, hálátlan vagyok.
Illetve, az otthon fogalma már nem abból áll, hogy egy hely, ahová hazatérek megpihenni, hanem egy hely, ahová hazatérek hogy aztán úgy viselkedjem, mintha csak én élnék ott...

Barátok

Nincsenek sokan, de azokra, akik vannak, mindig számíthatok.
Most, hogy Shadow kiiratkozott a suliból, eléggé magamba zárkóztam, beszélek az emberekkel, de aztán mégis, csak úgy vagyok. A barátaimmal igyekszem tartani a kapcsolatot, de valami történhetett, mert valamiért olyan, mintha mindenkitől szép sorban eltávolodnék. A barátaimtól is.
Ettől pedig, valahogy úgy érzem magam, mintha próbálnék alkotni valamit, amit sosem fogok tudni létrehozni. És nem más hibájából.

Rajzolás

Próbálkozások próbálkozások hátán. Van mai jobban sikerül, van ami nem, de ez ilyen. Viszont, kicsit elvették a kedvem. A kötelező alkotással, ami az érettségire a portfólióhoz kell. Sokan végigcsinálják, mindenféle gond nélkül, de nekem az kicsit elvette a kedvemet, hogy kötelező valamit alkotnom, és van egypár téma, ami egyáltalán nem tetszik.

Írás

Lényegében a blogos létem legfontosabb darabja.
Felmerülhet a kérdés: nemrégiben nyitottam két blogot is, akkor mi bajom lenne az írással?
Csak annyi, hogy hiába van ötletem, nem merem leírni, mert mi lesz, ha nem lesz jó? Ha nem tetszik az embereknek? Ha csak feleslegesen pazarlom rá az időt?
A Seize The Day vázlatát több, mint egy éve írtam meg. A történet megírásának is nekikezdtem, de ott tartok, ahol a blog van, és kész. Nem tudom tovább írni. Semmi kedvem hozzá.
A Farkaslány pedig, egy már elkészült történet. Körülbelül egy éve kezdtem el, két-három hónap alatt, be is fejeztem. Azért kezdtem el feltöltögetni, mert mutatni akartam, akarok valamit az embereknek. Nem akarok teljesen eltűnni, hiszen a mostani hangulatom valószínűleg csak ideiglenes, és régen azt a tanácsot kaptam, mindig maradjak fent valamennyire, mert ha teljesen eltűnök, utána nehezebb vagy szinte lehetetlen lesz visszacsalogatni az addigi olvasókat. Lényegében erre szolgál ez a blog. Semmi másra. Nem is szeretem annyira ezt a történetet, mindenféle anyaggyűjtés, utána keresés nélkül álltam neki, nem is terveztem meg, semmi...
Most is van pár ötletem, párégi fanficemet akarom átalakítani, bele is kezdtem, de semmire se jutottam velük. Ugyanez igaz a Farkaslány történetemre is, már majdnem kész a vázlat, aztán el is akadtam. Új, használható ötlet, pedig, nem jut eszembe. Így nincs is semmi értelme. Ezzel a tevékenységemmel, már pár hete, léggé leálltam. Nem tudom, hogy újrakezdem-e, és ha igen, akkor mikor.

Zene

Three Days Grace megy minden nap. Olyan régi hangulatokat hoz elő, amiket szerettem. Nem vidámságot, inkább azt a lassú, nem éppen vidám burkot. Leköt, szeretem, ennyi. Mást szinte nem is hallgatok, és fogalmam sincs, mikor pengettem meg utoljára a gitáromat.

Olvasás

Az egyetlen, amivel igazán haladok. :)
Hetente egy könyvet legalább elolvasok, most éppen a Futótűznél tartok, ma kiolvastam majdnem a háromnegyedét. :)
Folyamatosan a kezembe kerül valami új, valami jó, amit muszáj elolvasnom, és ez némi jókedvvel tölt el. :)

A lényeg

Nincs mostanában jó kedvem. Nem tudom, mikor lesz az. És azt sem tudom, mi lesz azután, hogy megváltozom-e vagy mindent ugyanúgy teszek, ahogy eddig is. Próbálok mindenből egy szintet tartani, és meglátom, mi lesz.
 A blogolással kapcsolatban annyiban vagyok biztos, hogy a Farkasszív történetet felteszem, és ennyi, a többit most pihentetem.
A későbbiekben pedig majd kiderül, mi lesz.

Sajnálom, hogy ezt ide kiírtam, csak valahogy ki kellett adnom magamból. Remélem, senki sem vesz magára semmit, ugyanis és soha, senkit sem akarok megsérteni, vagy megbántani.

Igyekszem minél előbb összeszedni magam.

Ha végigolvastad, azt nagyon szépen köszönöm, ha nem, nem baj, nem maradtál le semmi fontosról. :)

~peace forEVer
Beth

... mert a mai nap sem telhet el okoskodás nélkül :D

Néhányan úgy vannak vele, mekkora egy tehetség vagyok akár az írásban, akár a rajzolásban. Erre én azt mondom, hogy gyakorlással elérhető. Erre persze mindig az a válasz, ugyan már, "én nem vagyok képes erre". Nem szeretem elferdíteni a dolgokat, így nem is mondanám, hogy gyakorlással lehet fejlődni bármilyen művészetben is, ha én nem ezt tapasztaltam volna. Ugyan lassan négy éve írok, és több mint egy éve rajzolok. Ennyi időt, ha valaki ráfordít, biztosan fejlődik. És biztosan többet, mint én. Ezért merem azt mondani: Ne félj, próbálkozz, gyakorolj, és egy napon még azt is lekörözheted, akit annyira tisztelsz. Ha pedig nem jön össze, kit érdekel? Csak keresed az utad, mint bárki más, mint ahogy én is tettem annak idején...

szösszenet-sorozat: nekem a...

Sziasztok!

Mivel eléggé megült ez a blogom mostanában, úgy döntöttem, indítok egy cikksorozatot, ami engem foglalkoztató témákról fog szólni. Egyelőre tizenháromról, aztán lehet később lesz folytatása, de ez még a jövő, és én a jelenben gondolkodom. :)

A témák:

-vágyak és elvárások
-csalás, lopás és egyéniségek
-hajléktalanok helyzete Magyarországon
-gonoszság, fájdalom, elégedetlenség
-depresszió
-különcség
-divat, és egyéni stílus
-kiközösítés
-a fiatalok lehetősége ma
-vidámság, boldogság
-olvasás
-írás
-zene

majd még kiderül, meg-e lesz írva mindegyik vagy sem, de szeretnék ezekről írni. Nem lesznek ezek hosszú cikkek, inkább csak szösszenetek, de remélem elnyeri majd a tetszéseteket. :)

Hamarosan neki is állok az első témának, d eelőbb még felteszem a Seize The Day! újadd fejezetét, mert ma végre sikerült megírnom, és eddigi kedvenc fejezetem abból a történetemből, legalábbis a legjobbnak tartom, de hogy jó-e vagy sem, majd azt Ti eldöntitek. ;)

~peace foREVer

Beth

Néhány gondolat az írásról

Régóta terveztem hogy erről írok, de csak ma tudtam igazán összeszedni a gondolataimat.

Az utóbbi időben egyre több olyan blogra akadok, ahol elkezdenek egy történetet, és pár fejezet után, mivel nem kapnak visszajelzést, nem folytatják az írást, vagy ha mégis, akkor nem ölnek bele annyi időt, hogy feltegyék a netre, és a szokásos módon népszerűsítsék blogjaikat.

Miért kezdhettek hát neki? Talán azért, hogy elüssék az idejüket? Vagy szerettek volna elismerést kapni? Esetleg csak kipróbálták egy új oldalukat? Ezt csak ők tudhatják. De a legtöbb, hogy van a fejükben egy olyan történet, amit sokáig, akár évekig alakítgattak, és ezt szeretnék megörökíteni. Vagy, hogy így tudják kifejezni magukat. Az utóbbi kettő mindenképp jobb, így legalább nem az elkeseredés hajtja őket a történetük megírása felé, hanem a szeretet, a szenvedély.

"Mindennap itt ülök és írok, mindig ugyanaz. Szóval miért? Mért csinálom én ezt? Gyűlölöm... olyannyira gyűlölöm, hogy még jobban megszeretem tőle." - Nikki Sixx

Ha már elkezdték az írást, akkor is idő, mire belejönnek. Van, akinek pár napba, van akiknek hónapokba telik ez. Persze az elinduláshoz, a fejlődéshez kellenek a vélemények, az olyanok, amik őszintén elmondják mi jó és mi nem. Egy a baj ezzel, ha olyan embernek mutatják be az írásaikat, aki ismeri őket, esetleg rokonuk vagy barátjuk, akkor túlságosan nagy az esélye annak, hogy azt mondják, így tökéletes ahogy van, még akkor is, ha nem az. Persze a kezdő írókban is benne van egy kicsi, hogy azt várják el, dicsérjék őket és kapjanak véleményt, de ha a vélemény alkotója nehezen tudja megfogalmazni amit gondol, vagy nem eléggé egyértelmű, könnyen sértődéshez vezethet az amúgy jó szándékkal mondott vélemény is. Ezért jó a blogspot, és persze minden olyan oldal, ahol szabadon regisztrálhatnak az írók és közzé tehetik a műveiket.

Ha már kezdenek elindulni, és rengeteg ötletük van, akkor olyan az írás, mint egy kellemes álom, és az is. Addig, amíg van jó ötlet, ami elég jó arra, hogy leírják. Ha pedig az nincs meg... Akkor jön az a rész, hogy vagy kétségbeesetten próbál magából kihozni valami olyat amit jónak érez, és ha nem megy, akkor ha nem nagyon akart írni, egy időre vagy végleg, abba is hagyhatja.
Vagy felkelhet, és folytathatja amint kipihente magát.

Zakály Viktória blogján erről van pár mozgókép, ami vicces is, és komoly is egyben. :) http://zakalyviktoria.blogspot.hu/2014/09/az-iras-az-elet.html

Az íráshoz végtelen türelem, ötletforrás, és szeretet kell, meg persze alázat. Ha ez nincs meg, lehet akármilyen jó, valaki mindig megunja, és először az olvasó szokta.

Ha pedig az ember még stresszeli is magát, hogy mi lesz ha nem tetszik az olvasóinak amit ír, vagy egyből leszólják bármiért, sehová sem vezethet ez.
Veszélyes dolog az írás, könnyen letörheti az embert, vagy további írásra sarkallhatja, hogy megmutassa, mégis tud olyat, amitől másnak leesik az álla.

Kívánom minden kedves írótársamnak, hogy akármi is történjék, folytassa az írást, írjon bármiről, ha az megnyugtatja, ha pár percre el is felejtheti a gondjait, akkor már megéri, nem szabad abbahagyni. Amit az emberek mondanak azt vagy csak azért mondják mert őszinték vagy, ha leszólják és mégis jó, akkor irigyek, velük nem kell foglalkozni.
 A legvégén úgy is az fog számítani, mit tettél meg, és mi az ami örömet okozott. Úgy élj, hogy utóbbi majdnem ugyanannyi legyen, mint az előbbi ;)

~peace foREVer

Beth

Nikki Sixx és Ian Gittins : A heroin-naplók (könyvajánló)

Ma egy könyvajánlóval érkeztem :)

Nikki Sixx és Ian Gittins 

A heroin - naplók

Fülszöveg:
„Az évek során az emberek azzal próbálták enyhíteni a megrázkódtatást, hogy a Mötley Crüe miatt váltam függővé… de én nem hiszem, hogy így lett volna. Ez az egész bravúr az én művem volt. Már gyermekként sem hajlottam rá, hogy kitérjek a golyó elől. Mindig az első voltam, aki odaállt, hogy a szeme közé lőjenek. Makacs voltam, erős akaratú, és mindig készen álltam vállalni a bajt a káosz, a zavarodottság fokozása és lázadás szítása érdekében – ezek a jellemvonások tettek híressé, és később hírhedtté. A siker és bukás hozzávalói szép köntösbe burkolva, egy Molotov-koktél érzelmi stabilitásával. Aztán mikor a ’70-es évek végén L.A.-be költöztem, és fölfedeztem a kokaint, az csak fölerősítette ezeket az elbűvölő jellemvonásaimat. De az alkohol, az LSD, a kokain… futó kalandok voltak csupán. Amikor találkoztam a heroinnal, az volt az igaz szerelem.”

Nikki Sixx

Talán két hete került a kezembe, a könyvtárostól kaptam kölcsönbe.
Nem is tudopm, miért hoztam haza és olvastam el. Talán kíváncsiságból? Vagy inkább csak unatkoztam? Szerintem mindkettő, de nem is ez a lényeg.
Mikor először kinyitottam, rögtön megfogott a kinézete. Hogy nem csak egy tömör szöveg néhány képpel, hanem apró, vagy éppen egészen nagy rajz szerű mintákkal, vörös vagy éppen fekete cseppekkel díszített oldalak csak úgy vonzották a szememet. Eléggé extrém, és mégis dekoratív, talán így jellemezhetném a kinézetét.
Ám amit olvastam, az teljesen megdöbbentett. Amennyit szívott, lőtt, inhalált, hát az valami hihetetlen mennyiség lehetett. És még az alkohol is rájött.... Még szerencse, hogy nem cigarettázott (annyit). Ahogy végig olvastam, nem tudtam elhinni, hogy ennyire önpusztító életmóddal valaki megélhet akár két hetet is, nemhogy túlélje. Tökéletesen leírja egy őrült életmódot folytató banda turnéját, hogy milyen őrültségeket követnek el - és végig ott van a színfalak mögött egy széteső rocksztár, aki nélkül a bandájuk már sehol sem lenne. Érdekes, ahogy folyamatosan küzdött majd ismét visszacsúszott, ahogy az is, hogy végül sikerrel járt, bár az korántsem biztos, hogy megérte érte majdnem végleg meghalni. Hihetetlen volt, hogy ennyire mélyre képes valaki süllyedni, ennyi drogot elfogyasztani, és ennyire nem figyel rá senki sem.... El sem tudom hinni, hogy ebből képes volt felállni és folytatni az útját, hogy normálisabb élete lett. Tiszteletet érdemel, ezért is, és azért is, hogy ezt megírta őszintén a könyvben. Talán segít ezzel valakinek. Vagyis nem talán, biztosan.
A napok bejegyzései mellett olvashatók még kommentárok. Ezzel akadt csak bajom, mert néha egy-egy hosszabb vélemény után kicsit kizökkentem a dolgok alapvető megvilágításából, és eléggé zavart Denise Matthers vagyis Vanity megjegyzései, amik végig vallási megközelítésűek voltak (ezzel még semmi baj, csak azzal akadt gondom, hogy néha úgy mondta el a dolgokat, mintha ő nem is csinálta, vagy csak szórakozásból züllött volna.). De így lett tökéletes ez a könyv.

Egyik kedvencem lett. Nektek is ajánlom elolvasni, ha szeretnétek bepillantást nyerni az igazi őrületbe, oda, ahonnan csak keveseknek van kiút, úgy, hogy utána is élnek...

Végül néhány idézet, melyek szerintem igencsak jól leírják a könyv hangulatát (bár azért vannak vidámabb részek is.)

"Inkább itt maradok. Nagyon kényelmetlenül érzem magam a bőrömben. Ez egyre inkább elhatalmasodik rajtam az utóbbi években - minél híresebbek vagyunk, annál szomorúbb vagyok..."

"Mindennap itt ülök és írok, mindig ugyanaz. Szóval miért? Miért csinálom én ezt? Gyűlölöm... Olyannyira gyűlölöm, hogy még jobban megszerettem tőle."

 "Sokkal könnyebb lenne eladni a lelkem, ha meg tudnám találni."

"Top 5 turnés tevékenység
1. Összetört limók? 1 db
2. Kokain? Hó helyett is az esik
3. Whisky? Hordószámra
4. Ringyók? Több, mint amennyivel elbírnánk
5. Következmények? Semmi
Isten áldja a rock 'n' rollt…"

~peace foREVer
Beth

hangulatjelentés :D

A csend megzavarta. Ahogy a zaj is. Semmi sem hagyta nyugodni: sem a szél állandó, halk susogása, sem a távolban lévő emberek beszéde, sem a meleg.
Már csak annak örült, hamarosan vége lesz az évnek, és végre elkezdődik az az időszak, amire egész évben várt. Ez erőt adott neki mindenhez.
Már nem volt annyira fáradt és ingerült, inkább arra gondolt, az egész világ olyan, mint egy keszekusza vonalakból álló ábra, nehéz kikeresni mindennek az eredetét, de nem lehetetlen. Néha egyáltalán nem az. Neki sosem lesz lehetetlen, semmi. Most legalábbis, biztosan nem.

Kinézetek, előítéletek

ez a cikk sajnos átcsúszott mára, tegnap este későn értem haza, és utána még prezentációt készítettem...

Egy engem eléggé foglalkoztató problémát szeretnék most Nektek bemutatni, a saját példámon keresztül, mivel erről tudok a legtöbbet mesélni.
Biztosan Ti is minden nap belefuttok abba, hogy vagy elítéltek valakit a kinézete miatt (remélem ilyen nincs...sok), vagy éppen Titeket ítélnek el amiatt, ahogy kinéz. Ostoba dolog, de sajnos ez van az emberekben. Néhány esetet mutatnék csak be.

Tegnap délután, a második szomszédban lakó házaspárhoz mentem át.Annyit így Róluk ,hogy már meghaladták a hetvenet, és jó fejek. Bár kicsi a falu, nem pletykálnak, és van saját véleményük amit nyíltan ki is mondanak.

Szóval átmentem hozzájuk, a meleg lévén térdnadrágban meg ujjatlan pólóban. Utóbbi alól kilátszik a 7x4cm-es tetoválásom, ami ugyan nem baj, de azért na, nem mindenki nézi jó szemmel, hogy egy tizenhét éves lánynak már tetoválása van. Főleg nem falun. Legalábbis ezt hittem. Anya már korábban említette nekik, hogy van tetoválásom, de én arra számítottam, majd mondják, hogy hát ez meg hogy néz ki, vagy valami (tudom, fentebb jó fejnek írtam őket, és tényleg azok is, csak egy szakadt bőr mögött lévő pengető nem mindenkinek tetszhet...) ilyesmi.
Szóval, jól elbeszélgettünk a nénivel (időközben a férje elment a népdalkörbe), és nem tett említést a tetoválásomról, sem a fekete cuccaimról, ami nekem már a védjegyemmé vált. Pedig a falu beliek szoktak. A tetkómat nézte persze, de nem tett rá megjegyzést, még a száját sem húzta el, semmi ilyesmi. Valahogy szóba jöttek a helyi tizenévesek (nem sok van, de szinte mind plázacica meg páwa üzemmódban van, pedig lehetnének akár normális emberek is...), és az, hogy sokan mennyire betegesen soványak, mert ez a divat, és milyen túlságosan rikító színekben járnak, mintha feltűnési viszketegségben szenvednének. Erre a néni mondta, hogy még én járok normálisan, mert én legalább egyedien nézek ki, és egészséges keretek között mutatom magam (vagyis nem lóg ki mindenem). Ezen meglepődtem. Na nem azért, mert ez nem így lenne, mert szerintem is így van, de ezzel nem nagyon találkoztam, legalábbis úgy nem, hogy nyíltan a szemembe mondják.

Ez az egyik oldal, hogy megdicsérnek. Ezt az öregek szokták általában, vagy legalábbis a a harminc körüliek, meg az afölöttiek.

És a másik oldal, ami általában a tizenévesekre jellemző, hogy nem is néznek rám, vagy ha mégis megteszik, akkor azt egy undorodó fintorral teszik.
Beszéltem néhánnyal az ilyenek közül, persze nem sokan álltak velem szóba. De akik mégis, azoktól annyit tudtam meg, az a baj a kinézetemmel, hogy nem szokványos. Volt olyan, aki azt mondta, ez inkább egy rocksztárnak való, semmint egy hétköznapi embernek. Kitudja, lehet, igazuk van. De abban teljesen egyet értek velük, hogy nem szokványos az ahogyan kinézek.

És, nem csak a tizenévesek vannak ezzel így. Régebben jártam úgy, hogy zsúfolt buszon, csak mellettem volt szabad hely. Sokan álltak, köztük egy öreg néni is, pont mellettem. A táskám a padlón volt előttem, szóval ez nem lehetett akadály. De a néni csak nem ült volna le. Nézett rám, nagyon nézett, meg a székre, látszólag fontolgatta, leüljön-e vagy sem, de végül mégsem ült le. Gondolkodtam persze, mi lehet a baj? Mikor már vagy öt perce bámult, akkor esett le, mi van: nem tudja mire vélni a teljesen fekete ruhámat, a koromfeketére vastagon kifestett szememet és körmömet, a három nyakláncot (az egyiken egy kicsi koponya dögcédulával, a másikon egy nagy kereszt, a harmadikon meg egy fekete gitár), a szegecses csuklószorítót, két gyűrűt, a hosszú oldalláncomat, és a komor (csak álmos) tekintetemet. Gondolom, nem tudta hová tenni, vagy csak simán nem bírja az ilyeneket. Felálltam, nehogy már én legyek az akadály, elmentem odébb, a néni meg egyből leült. Persze nem oda ahol én ültem, hanem a mellette lévő székre. Érdekes...

Persze az iskolában is van példa, mind a kettőre (ma például az informatika tanár mikor fényképezett, mondta, látsszon már a tetkóm, lássák milyenek vagyunk :D, persze ezt viccesen mondta, cseppet sem gúnyolódva ), de sajnos ez van. Én vállaltam akkor, maikor elkezdtem feketére festeni magam és mikor először teljesen feketébe öltöztem. A tetoválás már csak hab a tortán, de az nem nagyon látszik. (:


Ez a vállalt előítélet. És most jön a véresen komoly dolog: az olyan előítéletek, amikről nem tehetünk.

Most lehet azt gondolod, ugyan már nincs ilyen, mindenki tehet arról ahogy kinéz. De nem! Nagyon általános de attól még igaz példa, hogy valaki valami betegség, vagy gyógyszer miatt kövér. Persze az ilyen emberek is felöltözhetnek szépen divatosan, lehet épp feszes ruhát vesznek fel, amit te ahogy meglátod azt gondolod, "hú, hát hogy van már felöltözve!!" (remélem, nincs ilyen!) , de abba talán bele sem gondolsz, hogy Neki is lehet kedvenc ruhája, csak azt látod, hogy itt vagy ott nem áll úgy rajta, mint egy topmodellen...

Vagy amivel még sokszor találkoztam, a fűzőt viselők problémája: Bár hiába vagyunk sajnos egyre többen, még mindig odajönnek a hülye kérdéseikkel hozzánk, (egyszer megkérdezték tőlem, ebben hogy fürdök meg? miután kihevertem a sokkot, elmagyaráztam, hogy ezt leveszem előtte...) és ami még rosszabb, megbámulnak az utcán (bár ezért senkit sem hibáztatok, én is megnézem ha valami szokatlant látok..), és ami a legeslegrosszabb: az emberek hozzáállása! Sajnos az emberek egyharmada áll csak úgy hozzá ahogy kéne, vagyis biztatják az embert hogy hordja, vagy csak simán ráhagyják, hogy hadd viselje ha úgy látja, ha az jó neki... ehelyett sokan például piszkálják a gyereket az iskolába ha rajta van, meg ilyenek...

És egy utolsó példa, az, ami szintén nagyon undorító és tökéletesen bizonyítja a határtalan emberi hülyeség létezését: Hogy furcsán néznek arra, meg viszonylag gyakran megszólják az embert, amiért nem jár divatos göncökben. Minek azt? Bevallom, én sem követem a divatot, de nem is érdekel az az agymosás. Nem lesz attól senki se szebb, se jobb (na az aztán meg egyáltalán nem lesz, csak rosszabb), hogy a legújabb szabású neonos nájki cuccost veszi fel.... Aki nem hordja, az meg viselje el hogy sandán néznek rá, meg kinevetik? Hát ennél undorítóbb dolog nem sok van, pedig azokból is van bőven! Inkább maradjunk az egyediségnél! Az nem agymosás. Az maga a színtiszta igazság.

Sokkal jobb lenne, ha mindenki úgy nézhetne ki ahogy akarna,  és nem néznének rá hülyén emiatt. Sokan vagyunk olyanok akik kicsit kilógnak a sorból, de ez csak jó. El kell viselnünk ezeket a furcsa dolgokat, és bele kell törődnünk, nem lehet mit tenni az emberiség hülyébbik felével.

Inkább legyetek normálisak, ismerjétek meg előbb az embereket, és aztán nézzétek meg, hogy is néz ki? nehéz, tudom, nekem sem megy mindig néha, de rá lehet erre szokni. Az egyik legjobb szokás ez! (:

Blogok, kinézetek, tartalmak...

Lehet, hogy meg fogtok érte kövezni, de nem értem:

 - Miért kell, egyre több blogot indítani, lehetőleg olyat, mint még sok más? Gondolok itt, például: design blogokra, ahová ugyan tesznek fel nagyon-nagyon sok jó tippet, trükköt, tanácsot, meg vannak kifejezetten szép és hasznos blogok is, de nem értem, miért kell indítani ezer meg egy blogot, ami lényegében ugyanazzal foglalkozik, és már nem nagyon tudnak újat mutatni...

 - A másik, a kinézet. Több, mint három éve kezdtem el blogolni, és amikor elkezdtem, ugyan akkor is ügyeltek a kinézetre, de akkor még tényleg egyszerű, letisztult, szép blogokkal lehetett találkozni. Persze volt néhány olyan oldal is, ami nagyon ráment a kinézetre, de azok elenyészőek voltak. Most meg, a legtöbb blogon azt látom, itt egy modultömeg, ott egy modultömeg, egy köteg effekt, jónéhány html kód, ami eléggé belassítja a lapot. A fejlécek viszont mutatósak, szépek, bár régebben egy egyszerű blogoló, a legkevesebb képszerkesztési tudással is el tudott készíteni egy fejlécet, ami megállta a helyét. Ma viszont, már kell némi gyakorlás, ahhoz, hogy el tudjon készíteni az egyszerű blogoló egy olyan fejlécet, amibe a kritika írók előszeretettel kötnek bele... Tudom, mindent csak szép kinézettel lehet eladni, de akkor is, a blogolás már inkább a kinézeti tényezők felé kezd elmenni.

Zárójelben jegyzem meg, minek a trailer? 

 - A harmadik dolog, a tartalmak. Értem én, hogy kinézetes blog, meg miegymás, de azért nem csak egy felé kéne elkanyarodni. A kritika blogokat is megértem, jó hogy elmondják a véleményüket, szeretem elolvasni, miket írnak más blogokról (így akadtam rengeteg blogra is rá), de nem teljesen értem, miért kell mindenbe belekötni? Néha olyan blogokra találok rá, mai olvasása közben csak annyit gondolok: "Úr Isten, innen sem kérnék véleményt!" , mert annyira lehordják a jó munkát is néha... 

Vannak a fanficek. Az íróiknak tökéletesen igazuk van, nem érdemes a netre feltenni saját történetet, mert nagy az esélye, hogy ellopják (nem ez lenne az első alkalom...). Én is fanficeket teszek fel. Ami szerintem nagyon nem jó, hogy a legtöbben Justin Bieber meg One Direction fanficekkel nyomják tele a netet. Szó se róla, feltűnnek igazán tehetséges írók is, nem is kevesen, de most őszintén, ki fog ezekre a "sztárokra" emlékezni, mondjuk, egy év múlva? És miért nem kapnak akkora hírnevet azok, akik kevésbé sztárolt zenészekről vagy színészekről írják a történeteiket? Például, ott van egy fanfic Avril Lavigne-ről és Chad Kroeger-ről, szerintem nem kap elég figyelmet. De még sok fanficet fel lehetne sorolni.

A saját történetek is igencsak jók, vannak olyanok, nem is kevesen, akiknek az irományait simán kiadhatnák könyvben is, olyan jó, eredeti, anyira egyben van. Őket féltem a leginkább, hogy ellopják az ötleteiket. Veszélyes játék ez. Sajnos a becsület nem éppen a csúcspontján van, még itt sem. Na jó, itt meg aztán főleg nem...

A magán blogok még a külön kedvenceim, jó ilyen kis naplókkal, gondolat feljegyzésekkel találkozni. Sokak olvasása közben úgy érzem, nem vagyok egyedül a véleményemmel, gondolatommal. És szerintem ezzel nem csak én vagyok így.

Külön dicséret a "csináld magad" blogoknak, bár kissé ritkák, de az ötleteik, megoldásaik lenyűgözőek és inspirálóak!

Egyre nehezebb olyan blogot létrehozni, ami a többi blogoló szemével is igényes kinézetű, szép, és változatos témájú, illetve olyan dolgokat sorakoztat fel, amik a lehető legnagyobb közösséget fogják meg. Szinte lehetetlen. De attól még egy próbát megér...

Ez az én véleményem.

Akinek nem inge, ne vegye magára.

Várom a véleményeiteket, kíváncsi vagyok, mit gondoltok erről!

~peace foREVer
Beth

még mindig nem értem

hogy a francba van az, hogy valaki, aki akár különc, vagyis normális ember is lehetne, beáll a sorba és követi a többit? mire jó ez?
ahogy azt sem értem, hogy minek kell kiírni olyat facebookra a "munka" rovatba, hogy "anyuci meg apuci eltart", miért nem lehet annyit odaírni (ha már mindenképp ki akarja tölteni), hogy "nincs" vagy "majd lesz" vagy valami ilyesmi... értem én, hogy olyan nagyon nagy dolog a tizenévesek körében egy rendesen kitöltött adatlap, de ez azért mégsem kéne oda. mert az egy dolog, hogy eltartják, de dicsőség? nagyon nem! még ha nem is hirdetik meg, inkább mennének ki és segítenének be a háztartásban. Mert ameddig kitöltik a face adatlapjukat egy kaját is megfőzhetnének. vagy ültethetnének egy fát....

ez csak engem húz fel ennyire??????

Béke és Szeretet!

a művészet nem bűnöző.

szeressetek mindenkit és mindent, amíg csak tudtok....

BORN TO DIE FREE!

~peace foREVer
Beth

haters a facebookon - ne merj szólni, mert letámadnak!

ma belefutottam a falunk béli könyvtár honlapján egy oda nem illő, pontosabban a gyűlölködésről szóló képbe. szerintem nem illik oda, és nem értettem egyet a fordítással sem (én úgy fordítottam volna le: "A gyűlölködők látnak majd sétálni a vízen és azt mondják, azért, mert nem tudsz úszni"). mertem írni egy kommentet, erre egyből nekem támadt a könyvtáros lány (az előzményekről annyit lehet tudni, hogy már kisgyerek korom óta utált, hogy miért arról fogalmam sincs, ezt tetézi, hogy ő egy hatalom mozgatta ember, én pedig egy hatalomellenes, lázadó ember vagyok...). egy kicsit felidegesített.
De hogy lássátok is, mi történt pontosan, itt a link  képhez:
https://www.facebook.com/sislay.konyvtar/photos/a.792258407458174.1073741828.766318003385548/845080718842609/?type=1&stream_ref=10
A személyekről: Kelemen Bettina : én vagyok az
Ramóna Éva Dick : a könyvtáros lány
Szöllősi Betti : nem tudom ki ő, nem ismerem, de biztos nem látogatója a könyvtárnak, mert akkor biztosan találkoztam volna vele.
élek a gyanúval, hogy a könyvtáros meghívására állt ki mellette... de ez csak az én gyanúm...

Nos, mindegy is... Csak kicsit idegesítettek fel. Inkább jót szórakoztam azon, hogy írtam egy elég kulturált módon megfogalmazott kommentet, erre meg egyből betámadtak... Igaza volt egy helyi emebrnek, ha egy "a" betűt írnék oda, már akkor is be támadna :D :D
Hát, ez a lázadozók sorsa: mondanak valamit, hiába van igazuk, máris vihar van egy pohár vízben .

A könyvtárat attól még szeretem, senkivel semmi bajom nincsen ott, mert azt be kell látnom, az új könyvtáros hozott némi színt a dologba. De azt is meg kell hagyjam, én már  nem járok oda, mert minden könyvet olvastam.

A másik, ami jó hír: elindult a szirszar.hu! :D :D nem az ékszerek tetszenek, hanem az eladó leírásai. Jó, kis frappáns, és ahogy elolvasásuk után megnézed a fényképeket - tényleg! :D


Annyit ma is megtanultam, hogy szólaljak fel (és jól leszúrnak az igazság miatt), illetve, amit m9iden nap, újra és újra megtanulok: legyek boldog, hiszen van okom rá!!!

A mai okok:

ebbe a füzetbe szoktam rajzolgatni. :) Köszönöm, Shadow :) <3 :)

ezt tegnap fejeztem be :)

ezt pedig ma :) (az elkészüléséről olvashattok az előző bejegyzésben)

ezeket rajzoltam eddig rajzlapra.

ez már a rajz tanárnál van. Föld Napjára készült. :)

ezt a könyvet hozták ki ma :) (ez a példány Lonewolf-nál kötött ki... :D )

~peace foREVer
Beth

Mai szösszenet :)

"Bár fiatal volt, annyit tudott az életről, hogy a boldogságot lehetetlen megtalálni. És mégis, fáradhatatlanul kereste tovább. Nap mint nap. Szinte minden nap talált valakit vagy valamit, ami felvidította, de tisztában volt azzal, hogy sosem lesz egyetlen pillanat sem, amikor ne aggódna valakiért vagy valamiért. És mégis, szerette az életét, mert neki legalább volt. Volt kiért és miért küzdenie. Neki kellett megküzdenie néhány dologért, aminek aztán sokkal jobban tudott örülni, mint az, akinek az ölébe hullott minden. Neki ez volt az élet, és nem is vágyott másra. Boldog volt így."

Videó Magyarországról

Shadow készítette ezt a videót. Ezt úgy nézzétek, hogy ez van, sajnos. Az, hogy egy kényelmes szobában ülünk, a több tízezres számítógép előtt, nem jelenti azt, hogy minden a legnagyobb rendben. Ha a Hazátokra gondoltok, gondoljatok mindenre, de legfőképp erre a videóra. Ebben szerintem minden benne van.

Szeressétek egyetlen Szülőföldeteket, és tegyetek azért, hogy minél jobb legyen!!

~peace foREVer
Beth

KÉRDÉS

Egy fontos kérdéssel fordulnék hozzátok!
A korábban befejezett Children Of Bodom fanfic oldalamra lenne még valaki, akit érdekelne valami fanfic? Természetesen Children Of Bodom :D

Ma láttam meg, hogy Cleo Farelly írt a chatbe.

Felirat hozzáadása

Örülök, hogy erre gondolt, felmerült benne a kérdés. :)

Nos, ez lenne az én kérdésem, kíváncsiak lennétek-e egy új írásomra? Érdekelne valakit? Lenne, aki ezt még olvasná is?

Oldalt elindítok egy szavazást, illetve a Bodomos blogomon is, és majd kiderül, kit érdekel. Persze, hozzászólásban is lehet írni, véleményt nyilvánítani, azért van ;)

Kíváncsian várom a szavazatokat :D

~peace foREVer
Beth

Hogy is van ez?

Ma, ahogy elnéztem az osztályomat, azt vettem észre, a többséget nem sok minden érdekel. Fontosabb dolgokra gondolok. Múltkor például azon röhögtek fel, mikor angolon azt fordítottam hogy "a fia balesetezett és meghalt". Nem az volt a baj, hogy rosszul fordítottam, csak simán nevettek. Igaz, mindenen nevetnek. De azért érezniük kéne a határt, nem?! A másik ahogy elnézem a facebookjukat, a tucat dolgokért van oda szintén a többség. A tucat dolgokkal az a legnagyobb baj(om), hogy rombolóak. És a legfurcsább, hogy aki ebből kiszakítja magát, az rossz, meg milyen hülye, mert nem "menő". Most az a nagy kérdés, hogy miért így állnak hozzá ezekhez?! Mire jó az nekik, hogy csak úgy élnek bele a nagyvilágba, követik a többit, és csak úgy vannak?
De ez nem csak a környezetemre vonatkozik, hanem minden fiatalra. Vagyis a többségre. Tisztelet a kivételnek. De ez nem csak a mi hibánk. Ha nem ilyen lenne a hírközlés, meg amit ránk zúdítanaki, akkor másabbak lennénk. Vagy nem?!

Azért hatalmas köszönet a tévének. Tőlük, belőlük is aztán lehet tanulni mindent, csak jó és értelmes dolgokat nem.
Néhány, nagyon káros dolog, amit a televízió zúdít a kedves tévézőkre:

-való világ : no comment. Nem nézem, de amit a neten találok, az cseppet sem a magas szellemi színvonalról árulkodik.... Bevallom, belenéztem egy adásba, de mikor egy srác elsírta magát mert ott volt egy pók, na, akkor kapcsoltam le. De bírtam öt percet, az is valami. :P

pontosan. ezt az egy előnyt majdnem kifelejtettem.

-életes műsorok, amik az egyik legismertebb kereskedelmi csatornán mennek : Ha ilyen az átlagemberek élete, akkor hát... nem akarok átlagember lenni. A másik, ami hírességekről szól, még alpáribb. A Berki Krisztián (akit nem szabad összekeverni a sportolóval!!), hát fogalmam sincs, mit tett le az asztalra. Elvileg, akik abban a műsorban szerepelnek, azok "sztárok", vagyis elvileg letettek valamit az asztalra, egy olyan valamit, amiről mások példát vehetnek. De ezekről milyen példát lehet venni? Inkább bele sem gondolok...

-Éjjel-nappal Budapest : Egyetlen jó pont, hogy a Leander Rising gitárosa, Vörös Attila is szerepel benne. De attól még a műsor semmit sem ér. A fiataloknak ez lehet az útmutató, mert "nagyon menő", de hát az valami hihetetlen, amit művelnek. Hol jó az, hogy egyik bunkóbb a másikkal, mint a másik?!

-szappanoperák : Egy ideig még akár érdekesek is lehet, de mikor már a sokadik évad megy, és már mindenki együtt volt mindenkivel és ezen bosszankodnak, rosszabb esetben hisztiznek, annak már semmi értelme.

+ amerikai nyálas sulis filmek : jópofák, meg minden, kicsit talán olyan életet is mutathat, amire az ember vágyik egy pillanatig, de többet rombol mint épít: a hatásukra átvesszük a "lazaságot", amivel még nincs is semmi baj, de az újabb filmekben már a bunkóság is benne van valamilyen szinten. Azt is átvesszük.


És azért az internet is nagyon hasznos eszköznek bizonyul, ha az agyak rombolásáról van szó. Főleg, ha a tinédzserekéről. Az alábbiakban olyan oldalakat sorolok fel, amiket, ahogy észreveszem, nem éppen közösség építésre használnak.

-Facebook : hiába nagy és jó, hiába szeretem, attól még sok baromságot találni rajta. Kapcsolattartásra nagyon jó, kivéve mikor szórakozik mint a múltkor, de másra nem nagyon.

-Twitter : Ez az oldal is jó valamire, leginkább rövid gondolatok kifejezésére. De sokan inkább magánbeszélgetéseket folytatnak nyilvánosan, vagy depresszív gondolatokat osztanak meg. Legrosszabb esetben khm.... furcsa képeket.

-Ask.fm : az egyik legnagyobb szemét. Lehetne jó dolgokat is kérdezgetni egymástól, nem csak olyanokat, hogy kinek ki tetszik, meg ilyesmi haszontalan kérdéseket. De arra például tökéletes ez az oldal, hogy az ember névtelenül megkérdezzen olyanokat, amiket nem merne. Mert a monitor mögé rejtőzni egyszerű...

-Tumblr : depresszív gonodlatok melegágya. Vajon miért van az, hogy ezen az oldalon, ha a keresőbe beírom hogy "happiness", vagyis boldogság, jóval kevesebb találat jön ki arra, mint a "depressed", amire majdnem kétszer annyi jön ki?! Múltkoriban láttam egy másik oldalon egy kérdést: "Mit érezne anyukád, ha meglátná a tumblr kiírásaidat?" ennél jobb kérdést ezzel kapcsolatban nem is lehetne letenni, szerintem. Nem hiszem, hogy olyan sok anya büszke lenne a gyerekére. Sokan azt kérdezgetnék maguktól: "Mit rontottam el hogy ennyire boldogtalan a gyerekem?!"

Ennek ellenére, mégis ezeket az oldalakat nézik a leginkább a tizenévesek. Vagyis a saját korosztályom.


Az igazi élet, ami az embert feldobja, sajnos háttérbe szorult, leginkább a fiataloknál. Pedig milyen jó lenne olyan emlékeket őrizni, mikor a baráti társaság elment valahová és jól érzi magát, mint hogy a neten megnézik egymás videóit, képeit, és azokról beszélnek. Mennyivel másabb is lenne egy olyan világ! Akkor még élnék. Most már csak vegetálunk. Sajnos....

 

 

nincs is jobb, mint a barátokkal zenélni. de ezt sajnos nem tudják eléggé sokan...

remélem, még így érvényesül. Hogy az életerő áttöri a net uralmát a fiatalok körében. Hogy később ne csak a netes dolgokra emlékezzünk, hanem egymásra is...

pontosan így megy... (és ez alól sajnos én sem vagyok kivétel!!)

ÉLJÜNK!!!!!!

~peace foREVer
Beth

37 / 365

• 8. nap: Három dolog, amit el szeretnél mondani különböző embereknek

 Erre most mit írjak??
Próbálok mindenkinek időben elmondani mindent...
Így nincs is három olyan dolog, amit el szeretnék mondani, vagyis erre a kérdésre nem tudok válaszolni. :)

könyvet írni

"A világ tele van üres emberekkel."

Itt akarok lenni. Jó kis Cradle Of Filth-t hallgatva... :)

A város az a hely, ahol szinte senkit sem ismersz, senki sem ismer téged, el vagy veszve, és magányos vagy. Kinek kell ez?? Nekem ugyan nem!!

"A zene a válasz."

KELJ FEL ÉS ÉLJ!

Ma van Valentin nap. Semmi bajom vele, csak az, hogy ez egy üzleti fogás. Aki szereti a társát, az nem csak ezen a napon vesz neki valamit, hanem mindig, mikor alkalma nyílik  rá... És az is még ellene szól, hogy ez csak egy nap, nem kell mindent túlbonyolítani.... És pirosba öltöztetni :P

"Ki mondta, hogy a piros a szeretet színe?"

Mindent elmond :)

De nem ellenzem ezt a Valentin napot, van, akik ezen a napon tudnak csak találkozni a szerelmükkel, vagy valamiért különleges nekik ez a nap.

Azt, vajon hányan tudják ,hogy február 14.-én van az évfordulója, hogy megalakult a Magyar Királyi Csendőrség??

Hát igen, ezt elfelejtették nekünk mondani... Sajnos... Ezzel is, elnyomják a magyar, akár ünnepnek is nyilvánítható évfordulókat...

Hát ennyit a Valentin napról. Nem szeretem, nem tudom átérezni a lényegét, nem is nagyon érdekel... De egy évben egy ilyen is kell, nem? :)

~peace foREVer
Beth

36 / 365 - 7. nap

• 7. nap: Szoktál olvasni? Mik a kedvenc könyveid?

Szinte napi szinten olvasok, már el se tudnám képzelni a mindennapjaimat olvasás nélkül :D

Kedvenc könyvek... Nem olyan sok van.

1. - Karin Alvtegen: Árnyak
Valami elképesztő az a könyv. Tökéletes., Nekem legalábbis. Nem nagyon tudok mit mondani róla, talán csak annyit, hogy olvassátok el. A történet szörnyű, de a mai világban, már bármi megtörténhet.... És ez a könyv, tökéletesen leírja, milyen szemetek tudnak lenni az emberek a sikerért és a pénzért cserébe. Fokozottan igaz a mai világra.

2. - Alan Dean Foster: A Nyolcadik Utas a Halál
Egy nagy klasszikus. Jó könyv, szinte végig láttam a történéseket magam előtt, érdkes, ütős, elgondolkodtató. Megragadta a figyelmem, ahogy kell. :)

3. - Gordon Reece - Megtorlás
Avagy, ami után éjjelre kulcsra zárod az ajtót! Elképesztő, mire képes két nő, ha összefognak. Hátborzongató regény. Mindenkinek ajánlom.

4. - Karin Alvtegen: A kitaszított
Egy másik hihetetlenül jól megírt könyv . Az írónőre jellemzően, ez a mű is nagyon jól bemutatja, milyenek is az emberek. Ezt is, mindenkinek csak ajánlani tudom. :)

5. - J. R. Ward: Éjsötét szerető
Ebből a könyvből tanultam, megfogalmazás terén, a legtöbbet. A fogalmazásban lényegében nem találok hibát, csak a történet nme szimpatikus. Persze, jó, jó, de attól még farkaspárti vagyok, így ez a vámpíros könyv sosem lesz az elsőszámú kedvencem. Amúgy is, az a hely már foglalt! :)

Illetve, még Karin Alvtegen: Árulás című könyve is nagyon-nagyon tetszett... Azt is nagyon megkedveltem. :)

Ma kezdtem el olvasni Whitley Strieber Vérfarkasok című könyvét. Még csak pá oldalt olvastam el, de az nagyon tetszett. Durva, de érdekes. :)

~peace foREVer
Beth

Alan Dean Foster: A Nyolcadik Utas a Halál (vélemény)

Ma végre szerencsém volt végig olvasni ezt a könyvet, így, mivel korábban már megígértem, most megírom a véleményem. :D

Alan Dean Foster: A Nyolcadik Utas a Halál

"Kane tunikáján vörös folt jelent meg. Gyorsan terjedt lefelé a jókora, szabálytalan vérfolt. A zaj, amit ezután hallottak, olyan volt, mint amikor a ruha elreped, s ez a hang visszataszítóan bizalmaskodónak tetszett a zsúfolt szobában. Kane inge szétvált, mint a dinnye héja, s kétoldalt visszahajolva engedett utat a középről kibújó öklömnyi fejnek, mely kígyófejként vonaglott és csavarodott ide-oda. Az apró koponya első pillantásra másból sem állt, mint vértől szennyes fogakból. Fakó, piszkosfehér bőrét még bíborvörösen sötétlő nyálka borította. Egyetlen külső szerv, még szem sem látszott rajta. Már érezték émelyítően bűzös undorító szagát is. Hét lefagyasztott ember és Jones macska álmodik a Nostromo teherúrhajó fedélzetén. Anya, a központi számítógép csak akkor vezényel ébresztőt, ha szenzorai rendellenességet észlelnek. A végtelen időben és térben száguldó űrhajó utasait váratlan riadó rázza fel. Rövidesen kiderül, hogy rémálomra ébredtek. A járműre kerül a tojásait emberekbe rakó, sebezhetetlen halál. S a Nostromo rettenetes rakományával a föld felé tart…”
Kozmosz Fantasztikus Könyvek (1987)
Alan Dean Foster: ALIEN (1979)
ISBN 963 211 763 8

http://www.aliensonline.hu/konyvek/alien-filmregenyek/alien-a-nyolcadik-utas-a-halal/


Ezt a könyvet, egy barátomtól kaptam karácsonyra, mert Ő is nagyon szereti az Alieneket, és nekem is meg akarta mutatni,milyen is, mi ennek a varázsa. :)

A terve összejött, amint megnéztem az első részből készült filmet, egyből kíváncsi lettem, és nem csalódtam!

A történet a filmben egy kicsit nehézkesen indul be, így a könyvben is, de az író feldobja azzal, hogy jól bemutatja a szereplőket, nagyon jól elkülönülnek az egyéniségek, és megteremti az egész történet alaphangulatát. Közben szépen átejti az embert. Amikor a filmet néztem, úgy voltam vele, nem tanulom meg a szereplők nevét, úgyis csak egy ember éli túl... Nos, mikor a könyvet olvastam, végig Dallasról hittem azt, Ő lesz az android. Aztán végül meglepődtem, mikor kiderült, hogy Ash az.
Ami nagyon tetszett, az a vége volt, mikor úgymond "beindult a buli", vagyis felpörögtek az események.
Nagyon tiszteletre méltó, hogy a drámai véget, nem hisztizik túl (lényegében nincs is hisztizés, mindenki tökéletesen helytáll, ahogy egy kemény embernek kell), és mégis, nagyon üt. Pont, mint egy jó könyvnek kell. :)

Ami még nagyon tetszett, és már az első oldalnál megfogott, az az, hogy az író, nem nagyon erőltette a művészi megfogalmazást, leírta a dolgokat, ahogy gondolta, és kész. Nem próbálkozott minél emlékezetesebb szófordulatokkal, frappáns hasonlatokkal.... És mégis, elképzelhető volt az egész!
Nálam nagy szó, ha egy-egy jelenetet magam előtt látok, mert inkább szavakban gondolkodom, de mikor ezt a művet olvastam, egy-két jelenet kivételével, magam előtt láttam az egész történetet, és ami vicces, sokkal másképp, mint a filmet! :) (Például, a filmben nagy csarnokok vannak, a könyvben, pedig csak épp akkorák, hogy mindenki elférjen.)

A cselekményről annyit, hogy végig fent tartotta az érdeklődésemet. Nagyon jó az alapötlet, a megvalósítás... Egyszerűen nem tudok belekötni. A könyvbe. A filmbe, csak azért, mert nem lett olyan jó, mint a könyv. :)

Érdekes, hogy az Alien maga egy olyan lény, ami elpusztítja, ami árt a bolygónak, vagyis az embereket, és az általuk létrehozott robotokat. Jó lenne néhány ilyen lény, ide is, de csak úgy, hogy azokat öli meg, akiket nem érdekel a bolygó sorsa, ott szemetelnek, ahol tudnak...
És az Alienek aranyosak, nekem legalábbis. Érdekes a testfelépítésük, erősek... Ennél több kel?? :D :D :D


Összességében ez a könyv nagy kedvencem lett, nekem nagyon tetszett. :) Egyik kedvenc könyvemmé vált, csak ajánlani tudom. :)

~peace foREVer
Beth

35 / 365 - 6. nap.

6. nap: Melyik együttes vagy zenész a legfontosabb a számodra?

Négy zenekart emelnék ki, nekem Ők a legfontosabbak.

 1. - Guns N' Roses
Az első rockbanda, amit megszerettem. Akárhányszor a zenéjüket hallgatom, mindig boldog leszek. :)

2. - Avenged Sevenfold
A So Far Away számukkal, maradandót alkottak. A Nightmare albumuk a kedvenc albumom, az a legőszintébb dalokat tartalmazza, amit valaha hallottam. A Nightmare, és a Victim számaik is hatalmas alkotások.

3. - Children Of Bodom
Kedvelt finnjeim zenéje szokott összeszedni, amikor rossz kedvem van. Őrületes az a hangszeres tudás, aminek birtokában vannak. :)

4. - Nirvana
Egy olyan banda, amit ha hallgatok, olyan érzések jönnek elő bennem, amik sosem voltak, nem is lehettek az enyémek. Egy csoda, amit az alatt a szűk hét év alatt alkottak. :)

Persze még sok banda jelent nekem sokat, kiemelném még :
 Three Days Grace - az ő számaik is nagyon-nagyon csodálatosak, nekem azt sugallják, akármi is a bajom, sosem vagyok egyedül.

 Rammstein - Örülök, hogy nem adták fel az anyanyelvüket azért, hogy híresek legyenek. Ezzel inspirálnak német tanulásra, illetve, a szövegeikből tanulom azokat a szavakat, amiket tudok. :D

És van még pár szám, ami nekem sokat jelent.

Hát ennyi lenne az én "kis" listám :D Látszik, hogy naponta több órát hallgatok zenét :D :D

~peace foREVer
Beth