A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dark inside. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dark inside. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. január 28., szerda

Hírek :)

Sziasztok!
Végre eljutottam oda, ahová az utóbbi hónapok gyötrődései alatt nem is gondoltam volna: Tegnap megírtam a Farkaslány prológusát. Bár még csak három ember olvasta el az alig egy oldalas szösszenetet, egyikük sem mondott semmi negatívat (bár azért kicsit él bennem a gyanú, hogy azért nem mondtak semmi rosszat, mivel az anyukámról és két jó barátomról van szó... :) ). Szóval, ez egy tök jó dolog nekem. Teljesen boldog vagyok. :)
Fentebb említettem, hogy nem gondoltam volna, hogy idáig eljutok. Ezt azért írtam, mert az iskola egyre nyomasztóbban hat rám, (bár azért vannak jó pillanatok, és eléggé otthonos a légkör ahhoz, hogy ne rettegjek minden nap iskolába menni, de a csalások amik az osztálytársaim részéről egyre gyakoribbak, és egyre jobban idegesítenek...), illetve itthon is akadnak néha gondok, amiket nem lehet egykönnyen vagy azonnal megoldani, ez a kedvemre is kihatott. Sokszor nem is írtam, rajzoltam vagy olvastam, csak voltam és néztem ki a fejemből. Az a furcsa, hogy a karácsonyi szünet alatt szállt meg valami furcsa fajta boldogság, amiről nem tudom mi okozta, és miért nem jött előbb. (Bár, biztos ekkor kellett érkeznie. :) ) Szóval, elkezdtem olvasni a Bíborhajú sorozatot, ami további löketet adott. Rájöttem, hogy egy Magyar író is tud hatalmasat alkotni, úgy, hogy azt még könyvben is kiadják(bár erre még jó példa Helena Silence és az Enigma könyve).
A félévi hajtás, ami nekem két hétig tartott, és még a rendszeres tanulásra is rávett a jobb jegyekért, még több erőt adott, mivel néhány tantárgyból jobb lett az eredményem, és az átlagom is kicsivel jobb, mint tavaly év végén. :) Ez még több lelkesedést adott, és végül két jó tanács hatására állt össze a fejemben az egész történet: az első, az volt, hogy a főszereplő lánynak a segítőkészségével kell kitűnnie a többiek közül, a másik egy kedves ismerősöm volt, aki azt mondta, hogy szerinte minden történetbe kell egy szerelmi szál, ami miatt az ember tovább olvassa. Néhány álmatlan éjszaka után, már a fejemben volt huszon egynehány fejezet, így a történet vázlata 50 részessé duzzadt, ezeket két nap alatt leírtam, megírtam a varázs szövegét, és tegnap az első kis darabkáját is. Igaz, ez a rajzolás rovására lesz majd, mivel a múlt héten is csak három új rajzom készült el, ami nálam negatív rekordnak számít az elmúlt pár hónapban. :) Most a rajzolás terén, egy oldalnézeti koponya tanulmányrajzzal próbálkozom, kíváncsi vagyok, mi lesz ezekből. :)

Rajz faktra. :)

Pöttyök és vonalak, vagyis a két kedvenc stílusom egyben. :)

És a kedvencem, a vonalas, illetve az egyik kedvenc témám, a fa. Imádom a fákat.. :)

Shadow pedig, ma írt egy jó kis kritikát erről az oldalamról. Illetve, az új blogját szerintem érdemes nézegetni, mivel nagyon ígéretes, jó bejegyzések vannak rajta, és nagyon sok témában ír majd. A lapját itt találod: http://itsourslife.blogspot.hu/ 
A kritikát, pedig itt: http://itsourslife.blogspot.hu/2015/01/kritika-1-beth-rose-darkness.html
Nagyon tetszik nekem a blog is és az is amit ír rajta. :) Remélem, minél többet olvashatok. :)



Legyetek rosszak! :)
~peace foREVer
Beth

2014. november 20., csütörtök

a negyedik rajzfüzet :)


Augusztusban volt egy éve, hogy elkezdtem rajzolgatni. Egyre bonyolultabb mintákat próbálgatok, több-kevesebb sikerrel.
A napokban kezdtem meg a negyedik rajzfüzetemet, kicsit vázlat szerű rajzokkal kezdtem, aztán a többi már remélhetőleg jobb lesz. :)

peace. :)
Lucifer (nem saját ötlet!)
egy kis kastély... :)
agymenés :D
népszerű minta, kicsit átalakítgatva a saját ízlésem szerint.
angyal akart lenni :D
Farkaslány főszereplője, Emma
eléggé anime stílusú lett szegény, nem éppen így akartam...

másik anime stílusú szereplőm, szintén a Farkaslány történetemből
Alexander

És íme még néhány rajz, amik a régebbi füzetbe kerültek






Mai kis tollas gyorsrajz, körülbelül húsz perc alatt készült el egy írólapra :D




Ismét kezdem megszeretni a rajzolást, egy kicsi leegyszerűsítem a stílust, és maradok a fekete-fehérnél, amit imádok. :)

Rajz fakultáción, kapunk rajzos feladatokat, most éppen a csendélet van.

fakton készült
ez pedig már itthon. :)

Kicsit kevés mostanában az időm, de igyekszem írni is, ismét megírtam másfél fejezetet a Seize The Day!-hez, és ha leküzdöm a lustaságomat akkor begépelem a Farkasszív új fejezetét is. :)

~peace foREVer
Beth

2014. november 11., kedd

egy kis magyarázkodás...

Sziasztok!
Kicsit magyarázkodni szeretnék, hogy miért, magam sem tudom. Nem tudom, nézi-e még valaki a blogjaimat, és ha igen, akkor azt érdekli-e, de ezt muszáj kiírnom magamból.
Elegem van, szinte mindenből. Kicsit bővebben:



Iskola

A tanárok jók, az osztályom nagy része is az. Viszont vannak, akik teljesen tönkre vágják az órát a folyamatos beszélgetésükkel, beszólásaikkal. Nem haladunk olyan nagyon miattuk. És sajnos a jó dolgokat sem engedik végig mondani. A másik az az, hogy hiába van egységes tanterv, vagy mi. Nem olyan fontos dolgokat tanulunk, ami a mindennapi életben visszajön. Persze, kell egy elméleti képzés, de engem az iskolával kapcsolatban az idegesít, hogy évek mennek el az életünkből, és semmit sem fogunk megtanulni. Konkrétan úgy ballagunk el a gimiből hogy a többség nem tud egy rendes főtt ételt elkészíteni magának. Vagy nem tud fát ültetni, növényeket gondozni, motivációs levelet írni, illetve még egy tucat dolgot, ami a későbbi boldoguláshoz szükséges. Persze némely tudományokat is túlpörgik. És van olyan, ahol a gyakorlati példa hiányzik. Ilyen például az irodalom, ahol szerintem egy igazán jó dolog lenne, ha minden héten kéne írnunk valami kis fogalmazást, történet féleséget, verset, bármit. Úgy sokkal jobban megtanulhatnánk a dolgokat.
Egy másik rossz dolog a szememben, hogy az egész oktatási rendszer arra van kitalálva, hogy valamennyire széthúzásra neveljen minket. Hol van, az hogy egymásnak segítsünk? Mikor kényszerből vagyunk összezárva, (persze ezt nem mindenki érzi kényszernek, és nagyon tisztelem azokat, akik az iskolát ennyi idősen örömmel veszik, bizonyára érettebb a gondolkodásuk mint nekem) akarva-akaratlanul is klikkek alakulnak ki. Vannak, akik tesznek mindenre, és vannak, akik minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy kicsit is előbbre lendítsék a dolgokat.
Ez volt ma is. Az iskolánk névadóját ünnepeltük ma, játékos feladatokkal. A felsőbb osztály fele, ahogy hallottam, kint ült a folyosón, nem is foglalkoztak nagyon a feladatokkal. Igaz, ezt csak hallottam. Viszont a mi osztályunk már keményebben próbálkozott, lényegében pár ember csinált mindent, ahogy általában szokott lenni. A többiek néha besegítettek, vagy elfoglalták magukat valamivel. (én nem vettem aktívan részt, nem vagyok rá büszke, de egyszerűen nem tudtam, mit csináljak, meg kedvem sem volt nagyon úgy semmihez sem.) Viszont itt sem volt meg az az összetartás, a csapatmunka, az egész osztály együtt dolgozása, ami az egész célja lett volna. És a másik széthúzás: a dolgozatok. Egyedül kell megírni, és aki segít, azt megbüntetik. Ezt sem hinném, hogy a legjobb ötlet, mert így kicsit belénk nevelik azt is, hogy mindig csak a saját érdekünket nézzük. Persze, erre nincs tökéletes megoldás. De azért akkor is...



Otthon

Igazából ez az, amivel semmi bajom sincsen. Vannak nehézségek, de valahogy mindig megoldjuk anyuval ketten, mivel ketten maradtunk csak. Hogy miért, az egy hosszú és túl személyes történet, amibe nem szeretnék belekezdeni.
Lényegében a saját magam viselkedésével van problémám, ugyanis egyre többet zárkózom el anyu elől, és hová máshová, mint a számítógép elé. Itt tudok beszélgetni azokkal, akikkel egyáltalán tartom a kapcsolatot. És mindig azt veszem észre, már majdnem éjfél, mikor lekapcsolom a gépet. És anyával nem is nagyon beszélek, mert a hülye gép elveszi a figyelmem, és én még hagyom is magam.
Persze anyu olyan mint egy jó anya, mint amilyen szokott is lenni: mindig ad, amikor amit csak tud. És én mit adok cserébe? Alig vagyok otthon, és mikor otthon is vagyok, túlságosan beleszédülök a kütyükbe és a magam dolgaival foglalkozom, és nem figyelek rá. Lényegében, hálátlan vagyok.
Illetve, az otthon fogalma már nem abból áll, hogy egy hely, ahová hazatérek megpihenni, hanem egy hely, ahová hazatérek hogy aztán úgy viselkedjem, mintha csak én élnék ott...



Barátok

Nincsenek sokan, de azokra, akik vannak, mindig számíthatok.
Most, hogy Shadow kiiratkozott a suliból, eléggé magamba zárkóztam, beszélek az emberekkel, de aztán mégis, csak úgy vagyok. A barátaimmal igyekszem tartani a kapcsolatot, de valami történhetett, mert valamiért olyan, mintha mindenkitől szép sorban eltávolodnék. A barátaimtól is.
Ettől pedig, valahogy úgy érzem magam, mintha próbálnék alkotni valamit, amit sosem fogok tudni létrehozni. És nem más hibájából.

Rajzolás

Próbálkozások próbálkozások hátán. Van mai jobban sikerül, van ami nem, de ez ilyen. Viszont, kicsit elvették a kedvem. A kötelező alkotással, ami az érettségire a portfólióhoz kell. Sokan végigcsinálják, mindenféle gond nélkül, de nekem az kicsit elvette a kedvemet, hogy kötelező valamit alkotnom, és van egypár téma, ami egyáltalán nem tetszik.



Írás

Lényegében a blogos létem legfontosabb darabja.
Felmerülhet a kérdés: nemrégiben nyitottam két blogot is, akkor mi bajom lenne az írással?
Csak annyi, hogy hiába van ötletem, nem merem leírni, mert mi lesz, ha nem lesz jó? Ha nem tetszik az embereknek? Ha csak feleslegesen pazarlom rá az időt?
A Seize The Day vázlatát több, mint egy éve írtam meg. A történet megírásának is nekikezdtem, de ott tartok, ahol a blog van, és kész. Nem tudom tovább írni. Semmi kedvem hozzá.
A Farkaslány pedig, egy már elkészült történet. Körülbelül egy éve kezdtem el, két-három hónap alatt, be is fejeztem. Azért kezdtem el feltöltögetni, mert mutatni akartam, akarok valamit az embereknek. Nem akarok teljesen eltűnni, hiszen a mostani hangulatom valószínűleg csak ideiglenes, és régen azt a tanácsot kaptam, mindig maradjak fent valamennyire, mert ha teljesen eltűnök, utána nehezebb vagy szinte lehetetlen lesz visszacsalogatni az addigi olvasókat. Lényegében erre szolgál ez a blog. Semmi másra. Nem is szeretem annyira ezt a történetet, mindenféle anyaggyűjtés, utána keresés nélkül álltam neki, nem is terveztem meg, semmi...
Most is van pár ötletem, párégi fanficemet akarom átalakítani, bele is kezdtem, de semmire se jutottam velük. Ugyanez igaz a Farkaslány történetemre is, már majdnem kész a vázlat, aztán el is akadtam. Új, használható ötlet, pedig, nem jut eszembe. Így nincs is semmi értelme. Ezzel a tevékenységemmel, már pár hete, léggé leálltam. Nem tudom, hogy újrakezdem-e, és ha igen, akkor mikor.



Zene

Three Days Grace megy minden nap. Olyan régi hangulatokat hoz elő, amiket szerettem. Nem vidámságot, inkább azt a lassú, nem éppen vidám burkot. Leköt, szeretem, ennyi. Mást szinte nem is hallgatok, és fogalmam sincs, mikor pengettem meg utoljára a gitáromat.



Olvasás

Az egyetlen, amivel igazán haladok. :)
Hetente egy könyvet legalább elolvasok, most éppen a Futótűznél tartok, ma kiolvastam majdnem a háromnegyedét. :)
Folyamatosan a kezembe kerül valami új, valami jó, amit muszáj elolvasnom, és ez némi jókedvvel tölt el. :)



A lényeg

Nincs mostanában jó kedvem. Nem tudom, mikor lesz az. És azt sem tudom, mi lesz azután, hogy megváltozom-e vagy mindent ugyanúgy teszek, ahogy eddig is. Próbálok mindenből egy szintet tartani, és meglátom, mi lesz.
 A blogolással kapcsolatban annyiban vagyok biztos, hogy a Farkasszív történetet felteszem, és ennyi, a többit most pihentetem.
A későbbiekben pedig majd kiderül, mi lesz.


Sajnálom, hogy ezt ide kiírtam, csak valahogy ki kellett adnom magamból. Remélem, senki sem vesz magára semmit, ugyanis és soha, senkit sem akarok megsérteni, vagy megbántani.
Igyekszem minél előbb összeszedni magam.
Ha végigolvastad, azt nagyon szépen köszönöm, ha nem, nem baj, nem maradtál le semmi fontosról. :)

~peace forEVer
Beth

2014. november 10., hétfő

... mert a mai nap sem telhet el okoskodás nélkül :D

Néhányan úgy vannak vele, mekkora egy tehetség vagyok akár az írásban, akár a rajzolásban. Erre én azt mondom, hogy gyakorlással elérhető. Erre persze mindig az a válasz, ugyan már, "én nem vagyok képes erre". Nem szeretem elferdíteni a dolgokat, így nem is mondanám, hogy gyakorlással lehet fejlődni bármilyen művészetben is, ha én nem ezt tapasztaltam volna. Ugyan lassan négy éve írok, és több mint egy éve rajzolok. Ennyi időt, ha valaki ráfordít, biztosan fejlődik. És biztosan többet, mint én. Ezért merem azt mondani: Ne félj, próbálkozz, gyakorolj, és egy napon még azt is lekörözheted, akit annyira tisztelsz. Ha pedig nem jön össze, kit érdekel? Csak keresed az utad, mint bárki más, mint ahogy én is tettem annak idején...

2014. november 6., csütörtök

egy jó nap. :)

Sziasztok!
Mindegyikünk életében vannak olyan napok mikor semmi sem jön össze, és van, mikor minden jól alakul. Ilyenkor persze könnyű sokat alkotni. Ma ezt tettem. Ugyan nem írtam, "csak" rajzoltam, de most úgy érzem, kezdem megtalálni a stílusomat. :)
Szerintetek? :)

így hirtelen Ville Valo jutott eszembe erről a rajzomról. :D

Rég rajzoltam már rózsát... :)

Az előbbi rajz, csak oldalnézetből. :)

Illetve, készülőben vagy egy Sharon Den Adel rajz is. Ebbe még belekerül pár óra, mire teljesen elkészül. Remélem, nem szúrom el :)

A kiindulópont az előbbi rajzhoz. :)

Legyetek rosszak. :)

~peace foREVer
Beth

2014. október 30., csütörtök

Gonoszság, fájdalom, elégedetlenség.

Egyiket sem szeretjük. De ilyen ez az élet. Nem szabadulhatunk ezektől. Hogy miért? Lehet hogy jók? Valamire biztosan, mert ha nem így lenne, akkor nem lennének jelen az életünkben.

Nem szeretném külön taglalni ezt a három dolgot, mindenkinek megvan a maga véleménye róla, tudjuk, melyik szó mit takar. Ez számomra nem is különösebben érdekes.

Az már viszont érdekesebb, hogy miért vagyunk ilyenek? Miért vagyunk gonoszak, ha nem szimpatikus valaki, miért fáj valami ami másnak talán csak egy semmiség lenne, és miért vagyunk folyton elégedetlenek magunkkal? Ilyenek vagyunk, és kész. Bárki bármit mondhat, lehet bármilyen optimista, és jószívű, ezek akkor is benne lesznek. Bele van kódolva az emberekbe.

És néha jó ez. Mert, ha gonosz módon kiszúrtak velünk, miért ne próbálnánk meg még keményebb munkával bizonyítani, hogy mégis képesek vagyunk rá, és nem tudnak még egyszer keresztbe tenni nekünk? Vagy, miért ne fájna ha leszólják azt amivel annyit dolgoztunk, amiben oly sok ideig, szentül hittünk? És miért lennénk már elégedetlenek? Ha egy kicsi időre is megelégednénk magunkkal, mi lenne egy csomó szolgáltatással, a főnökök nem tudnának minél többet kérni, elvárni az alkalmazottjaiktól, vagy a diákok, sosem tanulnának többé, persze tisztelet a kivételnek.

Nekem ez a három a kedvenc érzésem. Engem ezek hajtanak előbbre, nem más: a gonoszság, az a sok gonosz megjegyzés, beszólás, amit kiskoromban pár "kedves" embertől kaptam, a fájdalom, hogy sosem leszek képes annyi mindenre mint egy egészséges ember, és az elégedetlenség, mert tudom, hogy még többet, még jobbat is tudok ennél.

Tisztelem ezt a három érzést, rengeteg mindent kihoznak az emberekből. Külön-külön is, de együtt... Mindig, és mindenhol ott vannak. Ezért jó, mert ha ne lennének, szinte soha, semmit sem csinálnánk...

Ezt hallgattam írás közben:


~peace foREVer
Beth

2014. október 16., csütörtök

szösszenet-sorozat: nekem a...

Sziasztok!
Mivel eléggé megült ez a blogom mostanában, úgy döntöttem, indítok egy cikksorozatot, ami engem foglalkoztató témákról fog szólni. Egyelőre tizenháromról, aztán lehet később lesz folytatása, de ez még a jövő, és én a jelenben gondolkodom. :)
A témák:
-vágyak és elvárások
-csalás, lopás és egyéniségek
-hajléktalanok helyzete Magyarországon
-gonoszság, fájdalom, elégedetlenség
-depresszió
-különcség
-divat, és egyéni stílus
-kiközösítés
-a fiatalok lehetősége ma
-vidámság, boldogság
-olvasás
-írás
-zene

majd még kiderül, meg-e lesz írva mindegyik vagy sem, de szeretnék ezekről írni. Nem lesznek ezek hosszú cikkek, inkább csak szösszenetek, de remélem elnyeri majd a tetszéseteket. :)
Hamarosan neki is állok az első témának, d eelőbb még felteszem a Seize The Day! újadd fejezetét, mert ma végre sikerült megírnom, és eddigi kedvenc fejezetem abból a történetemből, legalábbis a legjobbnak tartom, de hogy jó-e vagy sem, majd azt Ti eldöntitek. ;)

~peace foREVer
Beth

2014. október 12., vasárnap

"A könyvtárból könyveket hordok haza (...) és új, eddig ismeretlen világok kezdenek kibontakozni. Olvasok és olvasok és rábukkanok dolgokra itt-ott, amelyek, mint "hatalmas" és "egyéni" "érzések", "megfigyelések" éltek bennem, dolgok, amik "az enyémek", én bukkantam rájuk, úgy jöttek elő saját magamból, és akkor döbbenve kellett látnom, hogy ezeket előttem jártak már régen megérezték, meglátták, formákba öntötték. És itt kezdődik az, amikor az embernek a kezében lassabban kezd járni a ceruza."
-Török Sándor

2014. október 9., csütörtök

Ékeskedj

Más tollaival!
Manapság úgy is ez a "divat".
Vagy legalábbis, egyre többen tesznek így.
Mire jó ez? Biztosan, nincs ötletük vagy nem tartják elég jónak. Esetleg megfelelési kényszer áll a háttérben? én a lustaságra tippelek...
Érdekes, az egyéniség kezd kimenni a divatból, mások ötleteit lopni úgy tűnik könnyebb. Hát, az ilyenekről is megvan  nyomdafestéket nem tűrő véleményem...
Válasszátok a nehezebbik utat, maradjatok egyediek. Az kifizetődőbb.és még érdekesebb is. :)

Be yourself,
Beth

2014. október 2., csütörtök

I'm a rebel. :)

Vagyis, lázadó vagyok. :)
Eszembe jutott, milyen lenne, ha én is azt tenném, amit bárki más? Egy szó jutott hirtelen eszembe: unalmas.

Hogy miért is jó ez?
Nem bírok ebben a tömegben lenni, menni a többi után azt se tudom, hová. Pontosabban, csak azok ellen a szabályok ellen lázadok, amiket hülyeségnek tartok. Ilyen például a rajzban a szabályok. Hogy mit hogy kell elkezdeni, megrajzolni. Jó támpont, de mindenkinek maga kell megtalálnia az útját, a módját. De ez nem csak a rajza vonatkozik, hanem mindenre. A kötelességeimet megtartom, de a többit a magam módján csinálom.
Illetve, ahogy én azt jónak látom. Mások nem minden esetben láthatják annak. De kit érdekel? Kell néhány ember akikről tudod, hogy letettek valamit az asztalra, akiket tisztelsz, akikben megbízol, akikről tudod, hogy mindig őszinték hozzád. Ez a legfontosabb, az őszinteség. Mert ami hazugságra épül,. az sosem volt még jó (lásd érdekházasságok, amiket úgy álcáznak, mintha szerelemből kötnék).
Aztán lépj a magad útjára, tedd amit szeretnél. A leglátványosabb talán az öltözködés. Ha például nem tetszik az aktuális divat, ne kövesd. Senki nem várhatja el, hogy meg akarj neki felelni. Csak Te magad.

Kicsit nehéznek tűnik kilépni a többiek közül, de megéri. Nehezíted az életed, de legalább önmagad maradsz. És ez mindent megér.
Illetve, ez nem egy állapot, vagy egy múlandó dolog. Ez örökre szól, ha úgy akarod. És ha egyszer megtapasztalod, úgy akarod. :)

Rebel yourself. ;)

Beth

2014. szeptember 22., hétfő

I will be...

I told you that I love you
I told it on my way,
I would be loved by you,
But I can't forever stay...

I can not say,
I gonna live another day,
May I will be yours...

I will be your enemy, 
I will be your energy,
I will be your fantasy,
I will be your....
I wil be your sun,
I will be your moon,
I will be your love,
I will be your mood.

May I will be your...
May I will be yours...

I will be your enemy, 
I will be your energy,
I will be your fantasy,
I will be your....
I wil be your sun,
I will be your moon,
I will be your love,
I will be your mood.

I can not say, 
I gonna live another day.
May I will be yours...
May I will be yours...
May I will be yours...

2014. szeptember 21., vasárnap

néhány dolog, ami miatt holnap majd vered a fejed a falba

-sokáig fent maradás
-és facebookozás
-írás, rajzolás órán ( plusz szeretetdolgozatok :D )

-kételkedés
-várakozás
-a múlton rágódás
-a jövőn aggódás

2014. szeptember 17., szerda

lefáradva :D

Sziasztok!
Mint láthatjátok lentebb, eléggé sok könyvről tettem ki a véleményem, hátha elolvassa valaki és esetleg kedvet kap.
Rájöttem, hogy általában ellentétesen fogalmazok mikor véleményt kell írnom valamiről. De legalább senki sem mondhatja, hogy egy oldalon állok :D
A rajzolással is és az írással is eléggé leálltam, de megpróbálok visszarázódni a régi kerékvágásba. Rengeteg ötletem van, a rajzoláshoz legalábbis, és kíváncsi vagyok, mennyi valósul meg belőle. Hogy mennyit sikerül megrajzolnom. Az írás, hát... nem megy mostanában a legjobban. Még valamikor tavasszal írtam olyan fejezetet ami még tetszett is, valahogy elfogyott az ihlet. Erőltetem, erőltetem, (lásd: Seize The Day!), de nem élvezem annyira mint amennyire kéne. Nem találom elég jónak az ötleteimet, rövidek a fejezetek, így most csak az Avenged Sevenfold fanficemet írom, azt is csak hébe-hóba, meg most már tervezek nekiállni a Farkaslány vázlatának, amit már negyedszerre írok újra :D De hát, ahogy valaki egyszer írta, az írásnak az átírás a lényege, attól lesz egy történet még jobb. 
Szabadidőm nagy részét mostanában az olvasás tölti ki, illetve a sétálgatás. Olvasni most Cassandra Clare regényeit olvastam, meg hármat Magie Stiefvater-től. Most még egyszer átolvasom a Forever-t, és Beninától A megsebzett szabadságot. Végre egy olyan könyv ami nem a mai korban játszódik. És magyarokról (is) szól. A Wass Albert idézetek pedig, amik a fejezet elején vannak, nagyon jók, ütősek. Már csak ezért is megéri elolvasni. :)
Visszatérve az íráshoz, a Children Of Bodom blogomat nem tudom folytatni, most legalábbis. A Downfall nem jött össze, nem tűnik elég jónak, sokkal kevesebb embert is mozgat meg mint mondjuk az Angels Don't Kill. Nálam pedig ez is egy nyomós ok, mivel mindig felül akarom múlni azt amit azelőtt csináltam,és ha nem jön össze, akkor az eléggé sokáig kedvemet szegi. Persze majd valamikor felteszem a történet befejezését, csak hogy mikor, az kérdéses, mivel még a füzetemben sem fejeztem be.
A sétát pedig mindenkinek csak ajánlani tudom. Ahogy lehullanak a színes falevelek, és ahogy lassan a természet felkészül a télre, az valami gyönyörű. És persze egy kis mozgás sem árt. Telefont, vagy fényképezőt vigyetek magatokkal, nem hátrány, ha valami szépe láttok és meg szeretnétek örökíteni. :)
Esős idő esetére pedig egy jó film, a Csontváros :) :  https://www.youtube.com/watch?v=Njm_wEqBTVE




Még van egy kis feladatom, festenem kell rajzra, úgyhogy mára ennyi lennék :)


~peace foREVer
Beth

2014. szeptember 9., kedd

Néhány gondolat az írásról

Régóta terveztem hogy erről írok, de csak ma tudtam igazán összeszedni a gondolataimat.

Az utóbbi időben egyre több olyan blogra akadok, ahol elkezdenek egy történetet, és pár fejezet után, mivel nem kapnak visszajelzést, nem folytatják az írást, vagy ha mégis, akkor nem ölnek bele annyi időt, hogy feltegyék a netre, és a szokásos módon népszerűsítsék blogjaikat.

Miért kezdhettek hát neki? Talán azért, hogy elüssék az idejüket? Vagy szerettek volna elismerést kapni? Esetleg csak kipróbálták egy új oldalukat? Ezt csak ők tudhatják. De a legtöbb, hogy van a fejükben egy olyan történet, amit sokáig, akár évekig alakítgattak, és ezt szeretnék megörökíteni. Vagy, hogy így tudják kifejezni magukat. Az utóbbi kettő mindenképp jobb, így legalább nem az elkeseredés hajtja őket a történetük megírása felé, hanem a szeretet, a szenvedély.

"Mindennap itt ülök és írok, mindig ugyanaz. Szóval miért? Mért csinálom én ezt? Gyűlölöm... olyannyira gyűlölöm, hogy még jobban megszeretem tőle." - Nikki Sixx

Ha már elkezdték az írást, akkor is idő, mire belejönnek. Van, akinek pár napba, van akiknek hónapokba telik ez. Persze az elinduláshoz, a fejlődéshez kellenek a vélemények, az olyanok, amik őszintén elmondják mi jó és mi nem. Egy a baj ezzel, ha olyan embernek mutatják be az írásaikat, aki ismeri őket, esetleg rokonuk vagy barátjuk, akkor túlságosan nagy az esélye annak, hogy azt mondják, így tökéletes ahogy van, még akkor is, ha nem az. Persze a kezdő írókban is benne van egy kicsi, hogy azt várják el, dicsérjék őket és kapjanak véleményt, de ha a vélemény alkotója nehezen tudja megfogalmazni amit gondol, vagy nem eléggé egyértelmű, könnyen sértődéshez vezethet az amúgy jó szándékkal mondott vélemény is. Ezért jó a blogspot, és persze minden olyan oldal, ahol szabadon regisztrálhatnak az írók és közzé tehetik a műveiket.

Ha már kezdenek elindulni, és rengeteg ötletük van, akkor olyan az írás, mint egy kellemes álom, és az is. Addig, amíg van jó ötlet, ami elég jó arra, hogy leírják. Ha pedig az nincs meg... Akkor jön az a rész, hogy vagy kétségbeesetten próbál magából kihozni valami olyat amit jónak érez, és ha nem megy, akkor ha nem nagyon akart írni, egy időre vagy végleg, abba is hagyhatja.
Vagy felkelhet, és folytathatja amint kipihente magát.

Zakály Viktória blogján erről van pár mozgókép, ami vicces is, és komoly is egyben. :) http://zakalyviktoria.blogspot.hu/2014/09/az-iras-az-elet.html

Az íráshoz végtelen türelem, ötletforrás, és szeretet kell, meg persze alázat. Ha ez nincs meg, lehet akármilyen jó, valaki mindig megunja, és először az olvasó szokta.

Ha pedig az ember még stresszeli is magát, hogy mi lesz ha nem tetszik az olvasóinak amit ír, vagy egyből leszólják bármiért, sehová sem vezethet ez.
Veszélyes dolog az írás, könnyen letörheti az embert, vagy további írásra sarkallhatja, hogy megmutassa, mégis tud olyat, amitől másnak leesik az álla.

Kívánom minden kedves írótársamnak, hogy akármi is történjék, folytassa az írást, írjon bármiről, ha az megnyugtatja, ha pár percre el is felejtheti a gondjait, akkor már megéri, nem szabad abbahagyni. Amit az emberek mondanak azt vagy csak azért mondják mert őszinték vagy, ha leszólják és mégis jó, akkor irigyek, velük nem kell foglalkozni.
 A legvégén úgy is az fog számítani, mit tettél meg, és mi az ami örömet okozott. Úgy élj, hogy utóbbi majdnem ugyanannyi legyen, mint az előbbi ;)

~peace foREVer
Beth

2014. szeptember 2., kedd

Suli, új történet, hajtás...

Hol is kezdjem..?
Talán az elején...
Szóval, nekem is szeptember elsején elkezdődött a suli, a gimnáziumban. Tizenkettedikes lettem. Jól hangzik, nagyon, de az órák nem. Minden nap hat óra (ami még nem is sok, egy jó osztályban, de az enyém sajnos nem az.), és még majd utána jönnek a fakultációk, kettő kötelező, illetve én négyre szeretnék menni, plusz ami még itthon lesz egy a könyvtárban, angol kötetlen beszélgetés helyiekkel, a helyi új tanárnő (aki nem is magyar származású) tartja majd.
Csütörtökön mennem kell orvoshoz, azt sem várom...
Pár órája találtam egy mese és történetíró pályázatot. Ahogy olvastam a feltételeket, érdemes lenne megpróbálni. December végéig van időm. Addig kéne át, vagyis inkább összedolgozni két fanficemet. Ha olvastátok régebbi írásaimat, akkor mindkettőt ismeritek. -mindkettőt szerettem, szeretem, és eléggé ütősnek tartom ahhoz, hogy esetleg egy próbát kiálljanak. Ez a próba lenne a verseny. De eddig még egy hosszú út vezet el: meg kell írni a vázlatát, és ami még keményebb, leküzdeni az ihlethiányt, és alig négy hónap alatt megírni egy körülbelül kétszáz oldalas (pontosan: a szóközöket is beleszámítva 350 ezer karaktert elérő alkotást kell létrehoznom) történetet, ami már csak azért is kemény dió lesz, mivel ez lesz a leghosszabb, amit eddig írtam. A meló lényege, a történet szálai már megvannak, csak megfelelően kell őket összeszőni, ne legyenek benne unalmas sorok, vagy bármi ami nem oda tartozik. És persze, hogy megfelelő legyen egy ilyen versenyre. Hogy tetsszen az embereknek. Talán ez lesz a nehezebb.
Szóval ezt most megpróbálom. Illetve, még olvasni is kéne, meg rajzolni, nehogy semmivel sem elmaradjak, de sajnos a napok csak huszonnégy órából állnak. :( :)
Igyekszem mindig hozni bejegyzéseket a blogokra, bár mostanában eléggé nincs kedvem írni. Mármint gépelni blogra. Nehéz összeszedni a gondolataimat. (ilyen ez a szerelem? :D ) Akármi is lesz, mindig írok a facebookomra, ha itt nem is, ott rendszeresen lesznek friss dolgok. :)

Jó őszt, jó sulit. Élvezzetek minden pillanatot, lássátok meg a gyönyörűséget a színes falevelekben, a hangulatos őszi estékben, a zenékben, a szép képekben,. mindenben. :)

~peace foREVer
Beth

2014. augusztus 10., vasárnap

Még itt vagyok! :)

Sziasztok!
Mostanában eléggé eltűntem, és csak most vettem észre... :P

Nem sok minden történik velem mostanában, segítek itthon, olvasok, néha rajzolok vagy festek, járom a természetet, ilyesmik..... Jelenleg az olvasás tölti ki napjaim nagy részét. Ha egyszer végre rá tudom venni magam, akkor hozom a könyvekről alkotott véleményemet, hátha valaki elolvassa majd... :)
Amiket mostanában olvastam, és tetszettek:
A heroin naplók (Nikki Sixx és Ian Gittins) (erről már írtam, de nagyon tetszett. :) )
A nagy füzet (Kristóf Ágota) (Mert a Magyarok is tudnak igazán jó történeteket írni! Még csak a Magyarok tudnak igazán!!)
Evernight - Örökéj (Claudia Gray)
Stargazer (Claudia Gray)
Hourglass (Claudia Gray)
Afterlife (Claudia Gray)
Csontváros (Cassandra Clare) (kell egy Angyali erő rúnatetoválás :) )

És amiket most olvasok:
Hamuváros (Cassandra Clare)
Shiver (Maggie Stiefvater)
Vidd hírét az Igazaknak
Szégyen (Karin Alvtegen)
Árnyak (Karin Alvtegen) (ezt már sokadszorra olvasom, de megunhatatlan! :)

Illetve, lehet, hogy hozok pár engem érdeklő témában kis írásokat, néhány gondolatot.... :)

A Seize The Day! blogom jobban indult mint vártam, mind az oldalmegtekintéseket, mind a rendszeres olvasók és pipák számát nézve. Remélem, ez a jó kezdés továbbra is ilyen jó lesz! :)

Igyekszem összeszedni magam és többet írni a blogjaimra. :)

~peace foREVer
Beth

2014. július 29., kedd

30 napos zenés kihívás :)

találtam egy zenés kihívást, gondoltam, neki is állok :)

Day 1: A kedvenc dalod
Day 2: Az első dal, amit hallottál a kedvenc előadódtól
Day 3: Az első dal amit valaha hallottál
Day 4: egy dal amitől mindig mosolyogsz
Day 5: egy dal amitől sírni tudsz
Day 6: egy dal ami megnevettet
Day 7: egy dal amit utálsz
Day 8: egy dal ami folyton beleragad a fejedbe
Day 9: egy dal amiről valaki eszedbe jut
Day 10: egy dal ami egy családtagodra emlékeztet
Day 11: egy dal ami egy barátodra emlékeztet
Day 12: egy dal ami egy olyan emberre emlékeztet akit utálsz
Day 13: egy dal amit csak úgy szeretsz
Day 14: egy furcsa dal
Day 15: egy dal attól az előadótól akinek legutóbb voltál a koncertjén
Day 16: az utolsó dal amit hallottál
Day 17: A dal, amit majd amire először akarsz majd táncolni az esküvődön
Day 18: egy dal amit akarsz majd a temetésedre
Day 19: a legjobb barátod kedvenc dala
Day 20: egy dal a kedvenc albumodról
Day 21: az első dal a kedvenc albumodról
Day 22: az utolsó dal a kedvenc albumodról
Day 23: egy dal egy olyan előadótól akit utálsz
Day 24: egy dal ami a keresztneved első betűjével kezdődik
Day 25: egy dal ami a vezetékneved első betűjével kezdődik
Day 26: egy dal ami "you" szóval kezdődik
Day 27: egy dal ami felvidít
Day 28: egy dal ami nagyon idegesít
Day 29: egy dal (csak úgy válassz egyet!!!)
Day 30: A kedvenc dalod (talán más lett, mint ami az első napon volt)



kedvenc dalom  - nem csak egy van. De a legnagyobb kedvencek:







~peace foREVer
Beth

2014. június 11., szerda

hangulatjelentés :D

A csend megzavarta. Ahogy a zaj is. Semmi sem hagyta nyugodni: sem a szél állandó, halk susogása, sem a távolban lévő emberek beszéde, sem a meleg.
Már csak annak örült, hamarosan vége lesz az évnek, és végre elkezdődik az az időszak, amire egész évben várt. Ez erőt adott neki mindenhez.
Már nem volt annyira fáradt és ingerült, inkább arra gondolt, az egész világ olyan, mint egy keszekusza vonalakból álló ábra, nehéz kikeresni mindennek az eredetét, de nem lehetetlen. Néha egyáltalán nem az. Neki sosem lesz lehetetlen, semmi. Most legalábbis, biztosan nem.

2014. június 3., kedd

"Angel wings"

A sötét utcán járkálva nem figyelt másra, csak a csillagos ég szépségére és az éjszaka csodálatos illataira. Ezért szeretett vidéken élni: nem szennyezte a levegőt az autók bűze.
Lassan sétált, hiszen nem tudta, hová akar menni, pusztán csak a sétálásnak hódolt.

A település leglepusztultabb, legelhagyatottabb utcácskájába ért. Talán már nem is lehetett volna utcának nevezni, hisz csak néhány ház maradványai alkottak egy majdnem egyenes sort... Az udvarukat benőtte a gaz, a falakat graffitik borították. Az ablakok betörték, bentről vészjósló sötétség látszott csak. Nappal némelyik házba benézve látszottak széttörött, vagy éppen megégett bútorok.

Nem tudta, mi történhetett ezen a környéken, de itt is szeretett lenni, mert ennek a helynek is megvolt a maga titokzatos, vészjósló hangulata. És, ami még fontosabb volt számára, az az volt, hogy itt el tudta képzelni, ahogy annak idején, mintha a város egyik pici szeletét mentették volna ide, a fiatalok az utcákon járkáltak, bandáztak, gördeszkáztak, tilosban dohányoztak... Ezt a hangulatot szerette nagyon, ezért járt ide.

De mára ez mind elveszett. Csak A romos épületek, a betört ablakok, és a sötétség maradt hátra.
Valami hirtelen megmozdult mellette. Ijedten ugrott odébb, és meredt a falra. De ott nem látszott semmi mozgás. Nem volt ott senki. Talán csak a képzelete játszott vele?

Aztán újra megmozdult. Igen, biztosan a fáradtság játszott vele... Hiszen egy graffiti nem mozdulhat meg, még akkor sem, ha az történetesen két angyalszárny, nemhogy még egyszerre...
Ami ez után történt, az számára már felfoghatatlan volt: a két angyalszárny kivált a falból, és egyre kevésbé hasonlított egy graffitire.Mikor már elfordította tekintetét a szárnyakról, észrevette, hogy egy ember, pontosabban egy angyal a szárny tulajdonosa. Ami még ijesztőbb volt, az az volt, hogy pont olyan lett az az angyal, mint amilyennek elképzelte a régi időkben arra élő fiatalokat: szakadt farmerba meg mintás pólóba bújtatott búskomor alakoknak, akiknek az arcára van írva, nem szeretik a szabályokat.
Egy pillanat alatt, az angyal felemelkedett, majd gyorsan eltűnt a csillagok felé.
Ahogy az eget szemlélte, egy furcsaságot vett észre: új csillag jelent meg.

Néhány nappal később, ahogy ismét az elhagyott utcában kóborolt, már nem érzett semmit. Elvesztette a hely a hangulatát. Ahogy észre vette, megtudta miért: a házak maradványai kezdtek eltűnni. A régi utcát kezdték elbontani, mondván, szépítsék a falu összképét... Neki ezzel csak elrondították ezt a helyet. Az, amiért szeretett itt lenni, részben már eltűnt. Mi következik még?!
"Mindenki azt akarja, hogy a barátod legyen. Rázd le őket... fogj velük kezet, légy barátságos, de tudd mire megy ki a játék."

- W. Axl Rose