A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fényékpek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fényékpek. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. december 5., péntek

öltözékek

Sziasztok!
Ne kérdezzétek, miért teszem, de szeretném megmutatni, miben voltam 28.-án. :)
Ekkor volt ugyanis a szalagavató, és tizenkettedikesek lévén, mi voltunk a szervező osztály, illetve, mi kísértük be a végzősöket. Ehhez szokás az ünneplő, a bálra pedig, aki amit akar. Anyuval előző este kipróbáltuk, milyen haj illene, mivel a vasalásról le  kellett mondanom, az nem használ nálam, a göndörítésre pedig, semmi szükségem, szerencsére "gyári" adottság nálam a hullámos haj. :)

De helyettem inkább beszéljenek a színekben kicsit átszerkesztett képek. Azért tettem rájuk egy szépiás hatást, hogy valami szép is legyen rajtuk :D :D

Anyu készítette, szerintem szép. Legalábbis nem átlagos, kisimított vagy begöndörített haj volt. :)

a bálon ebben voltam. Sokan szoknyában mentek, de én olyanokat nem nagyon hordok, így maradt ez. :)

Egész jó kép lett, ahhoz képest, hogy rólam készült. :D A háttérben azért ott van a Guns N' Roses, Avenged Sevenfold, és Children Of Bodom poszter. :)

Iskolai sál, mely félórányi rendezgetés után sem képes normálisan kinézni. :D
Sajnos magán az ünnepségen készült képem nincs, mert anyu nem volt ott, és eszembe se jutott hogy szóljak valakinek, fényképezzen le. De mindegy, jövőre lesz majd kép. :)


A végzősöknek ezt énekeltük :)


~peace foREVer
Beth

2014. június 22., vasárnap

képek :)

nem is gondoltam volna, hogy ha egy másik úton megyek a könyvtárba, ezt látom...

Könyvtárak - a tudás megtestesülése 

egy kis unalom... :D

Tó és ég - a két dolog, ami éltet (:



Mikor mentem évzáróra, ezt a szépséget láttam. (:
Megpróbálok egy kicsit is írni, mert azzal lemaradtam... :D
Legyetek kedvesek mindenkivel :D
~peace foREVer
Beth

2014. június 2., hétfő

"Órarend"

Az utóbbi időben megint egyre kevesebbet írtam Nektek.
Ennek megoldására azt találtam ki, hogy ezentúl megpróbálok betartani egy úgynevezett órarendet, ami a következő képen fog kinézni:
Hétfő - inspiráló képek
Kedd - saját készítésű rajz(ok)
Szerda - szösszenet
Csütörtök - rövid cikk, vélemény
Péntek - hét értékelés, esetleg képek
Szombat - zene, könyv vagy blog ajánló
Vasárnap - hangulat képek


Ma a saját rajzaim jönnek, úgyhogy íme az elmúlt két nap termése (kicsit lendültem csak bele.... (: )



első festményem
nekem nagyon tetszik (:

kis festékpettyes-nyárias-vidám (:
erre csak egy "tán matróz került a családba?" kérdést kaptam... :D pedig ez csak egy aranyos minta :D

kis furcsa szarvas :D

Most megpróbálok egy arcot is lerajzolni.... hátha.... (:
Holnap valami szösszenettel jelentkezem majd (:

~peace foREVer
Beth

2014. június 1., vasárnap

végre nyár (:

igaz még van egy ekvés hátra a suliból, ráadásul az egyik leghajtósabb időszak, de nemsokára vége... (:

kicsit belelendültem az elmúlt néhány napban a rajzolásba (az írás most valahogy sehogy sem megy, nincs egy épkézláb ötletem se...), az eredményeket szeretném megosztani Veletek.

koponyás tetkóminta (nem sikerült elforgatni...)

"Légy szabad!"
Avagy az első rajzom, amiben se szürke, se fekete...

"Egyéniségek"
Egyik kedvencem lett :D

van egypár...
Ezeken kívül kettőt Lonewolf-nak adtam (két autó rajzot), az egyik farkasos a falon van, és egy másik a suliban...)

tegnap éjjeli - ma reggeli. (:
Vízfestékkel készült, körülbelül három óra alatt :D

és nem akarom abbahagyni... :D



ennél rosszabb kép sem készült még rólam :D
A kép lényege a nyaklánc, amit a Honey Design facebookos lapon nyertem (: (Innen is hatalmas köszönet (: )


csak nekem jut erről is eszembe egy Alien? :D


kicsit tükröződött a gép... eredetileg a felhőket akartam lefényképezni :D
Élvezzétek a lassan állandósuló jó időt, a Pokolgép koncertet (ami nekem nem jött össze....), a jó illatokat, a csodás zenéket, a hangulatot... (:

még jelentkezem (:

~peace foREVer
Beth

2014. május 16., péntek

hamarosan nyár! még akkor is, ha most nem úgy tűnik. (:

még alig egy hónap, és vége a sulinak, sálálálá (: és hamarosan a rossz időnek is... Már alig várom (: újra mehetek, hogy fotózzam azt a gyönyörű helyet, hol élek! (:

íme néhány kép, hogy lássátok, milyen szép hely az én lakóhelyem (:














































~peace foREVer
Beth

"Mindenki azt akarja, hogy a barátod legyen. Rázd le őket... fogj velük kezet, légy barátságos, de tudd mire megy ki a játék."

- W. Axl Rose