Sinner

Maggie Stiefvater

Sinner - A bűnös

Fülszöveg:

 Cole St. Clair csakis és kizárólag azért jött Kaliforniába, hogy visszaszerezze Isabel Culpepert. A lány Cole tönkrement, üres élete elől menekült, amivel csak még inkább tönkretette és kiürítette azt. Cole nem csak akarja Isabelt. Szüksége van rá.
elvesztett.
Isabel próbál új életet kezdeni Los Angelesben. De nem igazán megy neki. Épp olyan jó ebben a színjátékban, mint az összes többi színészkedő ember… de mégis mi értelme folytatni? Mit nyerhet mindezzel?
bűnös.
Úgy tűnik, Cole és Isabel múltjának sosem volt jövője. Ugyanolyan könnyedén képesek megmenteni egymást, mint széttépni. Az egyetlen dolog, ami biztos: nem engedhetik el egymást.

Mióta megtudtam, hogy létezik ez a könyv, alig vártam, hogy elolvashassam. Kedvenc párosom volt a Cole - Isabel páros, és mikor körülbelül egy évvel ezelőtt elolvastam a Forever-t, sajnáltam, hogy nincs több róluk. Ennyi volt? És kész? Pedig ők ketten voltak a legkiforrottabb karakterűek a trilógiából, nekem legalábbis így tűnt.

Alig pár napja, végre sikerült megkaparintani a könyvet. Körülbelül úgy néztem ki, mint egy örült, mikor vigyorogva, mint egy félkegyelmű, szorongattam a kezemben :D Amint hazaértem, minden mást félretéve, olvasni kezdtem. Alig három nap alatt be is fejeztem, de csak azért, mert húztam-halasztottam, nem akartam, hogy vége legyen, annyira jó volt.

Cole hozta a szokott formáját: a rocksztárt, aki mindig a maga útját járja, és mindig a lehető legjobbat hozza ki az adott helyzetből. Aki mindig tudja, mi kell az embereknek. Aki legbelül szenved, azért, mert nem olyan az élete, mint szerette volna. És aki végül egy olyan életet teremtett, amilyet szeretett volna. Az összetett gondolkodása, érzései, valóságossá tették az egészet. Ahogy küzd magával, és ahogy megnyeri a küzdelmet, ezt csodálatosan bemutatja ez a könyv. És ott van Isabel. Na, ő eléggé furcsa volt. A Mercy Falls farkasai trilógiában mindig nagyon odatette magát, viszonylag keveset szerepelt, de az a viszonylag kevés is nagyon ütősre sikeredett. Most meg? Valahogy olyan... másnak tűnt. Túl sokat érzelgősködött, tétovázott, hiányzott a mindig határozott, szókimondó, egyenes Isabel. Illetve, még hiányzott Grace és Sam is. Jó lett volna egy fél oldalt szentelni nekik, nem csak körülbelül öt mondatot arról, hogy most milyenek, hová jutottak, ilyesmik.

Kifejezetten tetszett maga a történet. A szép, hangulatos leírások, amitől az egészet szinte láttam magam előtt. A "lelkizős részek", vagyis mikor beleláthattunk a szereplők legmélyebb érzéseibe, és megtudtuk, miért úgy cselekszik, ahogy. Az ilyen részeknél néha egy-egy érzésben tök jó ha magára ismer az ember, még jobban megszereti és megérti a szereplőt. Az írónő ezt nagyon érzi, szerintem mindenki érzett már valami hasonlót, ami miatt érti a helyzet bonyolultságát. A jelenetek, a hangulatok, minden tökéletes volt. Maggie hozta a formáját, egyedül Isabelt rontotta el, de eléggé. Bár a történet többi részére vagy a fogalmazásra egy rossz szavam sem lehet, mivel a helyén volt. A humort, azt a kissé kegyetlen, beszólogatós, de végig őszinte, és a helyzetekhez tökéletesen illő szólásokat pedig külön imádtam. Két kedvenc jelenetem volt, ami ehhez kapcsolódik: az egyik az, amikor Cole elmeséli mit nem mondanak el az embernek a farkas-létről (lásd 50. fejezet), és a másik, mikor megmutatja Baby-nek, hogy írta be a telefonjába: Idegösszeroppanás/Halál. Na, az ilyen részeken szinte sírtam a nevetéstől.

Az első betűtől az utolsóig imádtam ezt a könyvet. Nem valami eget rengető sztori, és az előzmények részletes ismerete nélkül eléggé zavarosnak tűnhet, de mindenképp többször elolvasós történet. Már csak az írásmód, az élőnek tűnő szereplők és a zseniális történetvezetés miatt. Meg persze önmaga miatt.

Mindenkinek őszintén szívből ajánlom ezt a könyvet, aki szeretne egy kicsit könnyedebb, de szenvedélyes történetet olvasni. Megéri. :) (Ja, és Shiver rajongóknak kötelező! :) )

"Eszembe jutott az összes alkalom, amikor a szakadék szélén álltam, legyen az valódi vagy képzelt, és kerestem valamit, valódit vagy képzeltet, de sohasem találtam meg azt, amire szükségem volt.
Most úgy éreztem, igen. Erre volt szükségem."

Darkness

Ellen Schreiber: Vámpírcsókok

Sziasztok!
Ma a kezembe akadt egy régi kedvencem, a Vámpírcsókok című könyv. Körülbelül három éve olvastam, és most, ismét elkezdtem olvasni. Erről a könyvről szeretnék most írni egy kicsit. :)

Ellen Schreiber

Vámpírcsókok

Elsőnek a borító tetszett meg. Szép, titokzatos, gothos.  Figyelemfelkeltő, és emlékezetes, nekem legalábbis, mivel imádom az ilyen stílusú ékszereket. Részben ezért is kezdtem el annak idején olvasni. :)

Magyarországon 2011-ben jelent meg. Az akkori őrületnek megfelelően vámpíros könyv, de sajnos nem a kiemelkedő fajtából. Viszont, egy olvasást, mindenképp megér. Hogy miért?
Egyrészt, imádnivaló a hangulata. Nincs semmi üzenete, nem gondolkodtatja el az embert, de kikapcsolódásnak, időtöltésnek tökéletes. Mint minden ilyen könyv, ennek is több hibája van. Az egyik a szereplők jelleme. Mivel írok, tudom, hogy ezt az egyik legnehezebb úgy megalkotni, hogy legyen az olvasónak kedvenc szereplője, de ha már kiadnak egy könyvet, erre kicsit jobban figyelhetnének. Furcsa volt, hogy Raven kiakadt azon, hogy tizenhat évesen dolgoznia kell. Miért baj az? Minél előbb letudja, annál jobb, és kész. Aztán ott van Raven családja, akik megérnének egy misét. Ahányan vannak, annyifélék. De mégis, olyanok, amilyenekre nem mondanám, hogy rosszak. Sőt, egészen aranyosak. :) Becky volt az egyik legnormálisabb szereplő. És a kedvencem, Alexander. Hm... Már a neve is szimpatikus, imádom a régiesebb neveket. :) Meg a srác... Tetszik hogy titokzatos, és végig fenntartja az ember kíváncsiságát, hogy már meg mit tudunk meg róla. Talán ő a legkiforrottabb egyéniség a könyvben, persze Raven mellett. Bár a főszereplő lány eléggé irritáló tud néha lenni. De voltak jó pillanatai, és jó mondásai. Például, mikor szívatták egymást Trevorral. Talán azok voltak a könyvben a legjobb poénok. Viszont ott volt az, hogy még tinédzser fejjel is vámpírcsókra vágyott. Ezt nem értem. Nem arról van szó, hogy idősödik, és így felnőttesebb lesz a gondolkodása? Ja, hogy ez nem az a könyv... Igaz, ha normálisan gondolkodna, és nem úgy, mint egy akaratos kislány, akkor nem lenne sztori. Viszont az nagyon tetszett, hogy milyen kis lázadó típus, illetve, hogy mennyire ki tud tartani a vágyai mellett.

A fogalmazás nem túlbonyolított, de nem is olyan kezdő író hangvételű. Hiteles, tényleg kicsit olyan mintha Raven fejében lennénk, és ennek örülök. Ezt nagyon sikerült átadnia a könyvnek. Furcsa fogalmazásra talán nem is tudnék példát mondani, ami szintén nagyon jó.

A történet maga... Hát... tetszetős, hangulatos, szórakoztató, olvastatja magát. Néha idegesítő Raven, de lehet, hogy csak nekem az.... Viszont Alexander ezt ellensúlyozza. Olyan az a srác, hogy csak na. :D Ha lenne a közelemben egy ilyen, én is úgy bekattannék, mint Raven, úgyhogy ezt teljesen értem. :D
A történet vége azonban nem tetszett. Nem értettem, hogy ez most így hogy is van? Miért? Azonban így is tekinthető lezártnak a sztori, bár érződik egy kicsit, hogy van még tovább.
Sajnálom, hogy itthon nem adták ki a további részeit. Ahogy az angol fülszövegeket olvasgattam, azok is érdekesek lehetnek. Kíváncsi lennék a folytatásra.

Olvastátok már? Ha igen, tetszett? :)

Darkness

Jay Asher
Tizenhárom okom volt...

Fülszöveg:

Hiába mondod a jövőnek, hogy STOP.
Nincs REWIND gomb, nem tudod visszatekerni a múltat.
Az egyetlen mód, hogy megtudd a titkot, …ha megnyomod a PLAY-t.

Clay Jensen semmit sem akar tudni Hannah Baker kazettáiról. Hannah meghalt – gondolta –, magával kellett volna vinnie a titkát.
Aztán Hannah hangja közölte Clay-jel, hogy az ő neve is elhangzik a kazettán és az is, hogy Clay valamilyen módon felelős a haláláért.
Aztán Clay egész éjszaka a kazettákat hallgatta. Hannah szavai nyomán bejárta a városkájukat…
…és amire fényt derített, az örökre megváltoztatta az életét.

„Lenyűgöző első regény. Jay Asher olyan őszintén és keresetlenül meséli el a történetét, hogy a tragédiát megrázkódtatóan valódiként éljük át.”
– Gordon Korman

„Okos, eredeti ötlet, erős hang, tökéletes adagolás. Olyan, amit nem tudsz letenni. Jay Asher kitűnő történetmesélő.”
– Chris Crutcher

Régóta szerettem volna elolvasni ezt a könyvet. Rengeteg jót hallottam róla, igaz néha rosszat is, de mindennél van olyan, akinek nem tetszik, nem igaz? :) De, végre sikerült kikölcsönöznöm a könyvtárból. :)
Elsőnek a borítójával kezdeném, mivel az gyönyörű. Ahogy nézegettem, más országokban milyen borítóval jelent meg, nyugodtan ki merem jelenteni, a Magyar borítója a legszebb. Ráadásul ez a buborékos ötlet, igazán illik a történethez. A történethez, aminek az alapötlete igencsak jó. Sajnos az öngyilkosság még mind a mai napig eléggé tabutéma, pedig szerintem fontos lenne róla beszélni, hogy megelőzhessük az olyanokat, mint Hannah esete. Szóval, ez nagyon tetszett ez az ötlet. Ami sajnos nem tetszett, az az okok. Egy kicsit mesélve a történetről, nekem az nem tetszett, mikor azt is egy okként tüntette fel, hogy amikor a volt házuk előtt ácsorgott, kihajtott a garázsból az új tulaj, és egy pillantásra sem méltatta. Ez volt az egyik, mai nagyon kiborított. Ez hogy lehet ok? Meg persze ott volt az amikor a zacskókból kiszedte a srác a kedves üzeneteket. Ez is egy ok, de szerintem csak arra, hogy az ember nyilvánosan megszégyenítse vagy jól felpofozza. De öngyilkosságra már nem. Igazából, ahogy végig néztem az okokat, talán Hannah szüleivel való rosszabb viszonya lehetne egy ok, de ennyi miatt, hogy nem  tudnak vele eleget foglalkozni, inkább beszélgetnie kellett volna velük. És ami még rosszabb, hogy eljuttatta a majdnem-szerelmének a kazettákat, melyek egyfajta búcsúlevélként is felfoghatók (ezekre vette fel az okokat), hogy hallgassa meg, a srác is egy indok. Szegény fiú meg segített volna a lánynak, ha tudja, mit tervez. Ahogy a tanára és tanácsadója is, Mr. Porter. De Hannah ezekre nem volt kíváncsi, vagy nem tudom. Sajnos nem volt eléggé átélhető ez, nekem legalábbis biztosan nem. Az viszont indok lett volna, akár egymagában is, hogy például megerőszakolják, vagy a családon belüli erőszak. Egy ilyenről például szívesen olvasnék Asher tollából, mert a fogalmazása nagyon megfogott, tetszett ahogy végigviszi az egészet, töredékesen, ami az internet világában nagyon fontos, mikor az emberek többségének apró darabkákból áll össze az egész, és hogy két ember szemszögéből meséli el. És ami majdnem lemaradt, az a kazettás dolog, hogy végre nem olyan ami elavultnak tűnik, inkább különleges, megjegyezhetővé teszi az egészet. És a végén az a kis interjú, a könyv készüléséről, nos az is egy nagyon jó ötlet, szívesen olvasnék ilyet minden könyvről. :)
Lényegében ez egy igencsak jól megírt, kiváló témájú könyv, ahol csak az okok kifogásolhatók. Egy kicsit ütősebb lett volna, kedvencem is lehetne. Aztán lehet, hogy csak én szeretem az extrémebb okokat....