Megihletett... :)
Sajnos a neten nem sokat találni az angyalokról, de egy olyan dolog
jutott eszembe, hogy csak na. Az a baj, hogy sok időt igényel, hogy
rendesen kidolgozzam (leginkább az az időigényes, míg utánajárok az angyaloknak...). Ezt nem szeretem az írásban, hogy annyit kell
szöszmötölni vele, mire összeáll a történet. Mikor már csak le kell
írni, az már sokkal jobb. Az a kedvenc részem.:)
Ez a rajz a My imagined world facebookos lapról származik. Imádom, Lucifert, annyira előhozza ez a kép az erőt és a hatalmat róla, hogy az hihetetlen. Gabriel, Lucifer és Lilith.
H.O.P.E.
Beth
2014. november 24., hétfő
2014. november 20., csütörtök
a negyedik rajzfüzet :)
Augusztusban volt egy éve, hogy elkezdtem rajzolgatni. Egyre bonyolultabb mintákat próbálgatok, több-kevesebb sikerrel.
A napokban kezdtem meg a negyedik rajzfüzetemet, kicsit vázlat szerű rajzokkal kezdtem, aztán a többi már remélhetőleg jobb lesz. :)
peace. :) |
Lucifer (nem saját ötlet!) |
egy kis kastély... :) |
agymenés :D |
népszerű minta, kicsit átalakítgatva a saját ízlésem szerint. |
angyal akart lenni :D |
Farkaslány főszereplője, Emma eléggé anime stílusú lett szegény, nem éppen így akartam... |
másik anime stílusú szereplőm, szintén a Farkaslány történetemből Alexander |
És íme még néhány rajz, amik a régebbi füzetbe kerültek
Mai kis tollas gyorsrajz, körülbelül húsz perc alatt készült el egy írólapra :D
Ismét kezdem megszeretni a rajzolást, egy kicsi leegyszerűsítem a stílust, és maradok a fekete-fehérnél, amit imádok. :)
Rajz fakultáción, kapunk rajzos feladatokat, most éppen a csendélet van.
fakton készült |
ez pedig már itthon. :) |
Kicsit kevés mostanában az időm, de igyekszem írni is, ismét megírtam másfél fejezetet a Seize The Day!-hez, és ha leküzdöm a lustaságomat akkor begépelem a Farkasszív új fejezetét is. :)
~peace foREVer
Beth
2014. november 11., kedd
egy kis magyarázkodás...
Sziasztok!
Kicsit magyarázkodni szeretnék, hogy miért, magam sem tudom. Nem tudom, nézi-e még valaki a blogjaimat, és ha igen, akkor azt érdekli-e, de ezt muszáj kiírnom magamból.
Elegem van, szinte mindenből. Kicsit bővebben:
Egy másik rossz dolog a szememben, hogy az egész oktatási rendszer arra van kitalálva, hogy valamennyire széthúzásra neveljen minket. Hol van, az hogy egymásnak segítsünk? Mikor kényszerből vagyunk összezárva, (persze ezt nem mindenki érzi kényszernek, és nagyon tisztelem azokat, akik az iskolát ennyi idősen örömmel veszik, bizonyára érettebb a gondolkodásuk mint nekem) akarva-akaratlanul is klikkek alakulnak ki. Vannak, akik tesznek mindenre, és vannak, akik minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy kicsit is előbbre lendítsék a dolgokat.
Ez volt ma is. Az iskolánk névadóját ünnepeltük ma, játékos feladatokkal. A felsőbb osztály fele, ahogy hallottam, kint ült a folyosón, nem is foglalkoztak nagyon a feladatokkal. Igaz, ezt csak hallottam. Viszont a mi osztályunk már keményebben próbálkozott, lényegében pár ember csinált mindent, ahogy általában szokott lenni. A többiek néha besegítettek, vagy elfoglalták magukat valamivel. (én nem vettem aktívan részt, nem vagyok rá büszke, de egyszerűen nem tudtam, mit csináljak, meg kedvem sem volt nagyon úgy semmihez sem.) Viszont itt sem volt meg az az összetartás, a csapatmunka, az egész osztály együtt dolgozása, ami az egész célja lett volna. És a másik széthúzás: a dolgozatok. Egyedül kell megírni, és aki segít, azt megbüntetik. Ezt sem hinném, hogy a legjobb ötlet, mert így kicsit belénk nevelik azt is, hogy mindig csak a saját érdekünket nézzük. Persze, erre nincs tökéletes megoldás. De azért akkor is...
Lényegében a saját magam viselkedésével van problémám, ugyanis egyre többet zárkózom el anyu elől, és hová máshová, mint a számítógép elé. Itt tudok beszélgetni azokkal, akikkel egyáltalán tartom a kapcsolatot. És mindig azt veszem észre, már majdnem éjfél, mikor lekapcsolom a gépet. És anyával nem is nagyon beszélek, mert a hülye gép elveszi a figyelmem, és én még hagyom is magam.
Persze anyu olyan mint egy jó anya, mint amilyen szokott is lenni: mindig ad, amikor amit csak tud. És én mit adok cserébe? Alig vagyok otthon, és mikor otthon is vagyok, túlságosan beleszédülök a kütyükbe és a magam dolgaival foglalkozom, és nem figyelek rá. Lényegében, hálátlan vagyok.
Illetve, az otthon fogalma már nem abból áll, hogy egy hely, ahová hazatérek megpihenni, hanem egy hely, ahová hazatérek hogy aztán úgy viselkedjem, mintha csak én élnék ott...
Most, hogy Shadow kiiratkozott a suliból, eléggé magamba zárkóztam, beszélek az emberekkel, de aztán mégis, csak úgy vagyok. A barátaimmal igyekszem tartani a kapcsolatot, de valami történhetett, mert valamiért olyan, mintha mindenkitől szép sorban eltávolodnék. A barátaimtól is.
Ettől pedig, valahogy úgy érzem magam, mintha próbálnék alkotni valamit, amit sosem fogok tudni létrehozni. És nem más hibájából.
Felmerülhet a kérdés: nemrégiben nyitottam két blogot is, akkor mi bajom lenne az írással?
Csak annyi, hogy hiába van ötletem, nem merem leírni, mert mi lesz, ha nem lesz jó? Ha nem tetszik az embereknek? Ha csak feleslegesen pazarlom rá az időt?
A Seize The Day vázlatát több, mint egy éve írtam meg. A történet megírásának is nekikezdtem, de ott tartok, ahol a blog van, és kész. Nem tudom tovább írni. Semmi kedvem hozzá.
A Farkaslány pedig, egy már elkészült történet. Körülbelül egy éve kezdtem el, két-három hónap alatt, be is fejeztem. Azért kezdtem el feltöltögetni, mert mutatni akartam, akarok valamit az embereknek. Nem akarok teljesen eltűnni, hiszen a mostani hangulatom valószínűleg csak ideiglenes, és régen azt a tanácsot kaptam, mindig maradjak fent valamennyire, mert ha teljesen eltűnök, utána nehezebb vagy szinte lehetetlen lesz visszacsalogatni az addigi olvasókat. Lényegében erre szolgál ez a blog. Semmi másra. Nem is szeretem annyira ezt a történetet, mindenféle anyaggyűjtés, utána keresés nélkül álltam neki, nem is terveztem meg, semmi...
Most is van pár ötletem, párégi fanficemet akarom átalakítani, bele is kezdtem, de semmire se jutottam velük. Ugyanez igaz a Farkaslány történetemre is, már majdnem kész a vázlat, aztán el is akadtam. Új, használható ötlet, pedig, nem jut eszembe. Így nincs is semmi értelme. Ezzel a tevékenységemmel, már pár hete, léggé leálltam. Nem tudom, hogy újrakezdem-e, és ha igen, akkor mikor.
Hetente egy könyvet legalább elolvasok, most éppen a Futótűznél tartok, ma kiolvastam majdnem a háromnegyedét. :)
Folyamatosan a kezembe kerül valami új, valami jó, amit muszáj elolvasnom, és ez némi jókedvvel tölt el. :)
A blogolással kapcsolatban annyiban vagyok biztos, hogy a Farkasszív történetet felteszem, és ennyi, a többit most pihentetem.
A későbbiekben pedig majd kiderül, mi lesz.
~peace forEVer
Beth
Kicsit magyarázkodni szeretnék, hogy miért, magam sem tudom. Nem tudom, nézi-e még valaki a blogjaimat, és ha igen, akkor azt érdekli-e, de ezt muszáj kiírnom magamból.
Elegem van, szinte mindenből. Kicsit bővebben:
Iskola
A tanárok jók, az osztályom nagy része is az. Viszont vannak, akik teljesen tönkre vágják az órát a folyamatos beszélgetésükkel, beszólásaikkal. Nem haladunk olyan nagyon miattuk. És sajnos a jó dolgokat sem engedik végig mondani. A másik az az, hogy hiába van egységes tanterv, vagy mi. Nem olyan fontos dolgokat tanulunk, ami a mindennapi életben visszajön. Persze, kell egy elméleti képzés, de engem az iskolával kapcsolatban az idegesít, hogy évek mennek el az életünkből, és semmit sem fogunk megtanulni. Konkrétan úgy ballagunk el a gimiből hogy a többség nem tud egy rendes főtt ételt elkészíteni magának. Vagy nem tud fát ültetni, növényeket gondozni, motivációs levelet írni, illetve még egy tucat dolgot, ami a későbbi boldoguláshoz szükséges. Persze némely tudományokat is túlpörgik. És van olyan, ahol a gyakorlati példa hiányzik. Ilyen például az irodalom, ahol szerintem egy igazán jó dolog lenne, ha minden héten kéne írnunk valami kis fogalmazást, történet féleséget, verset, bármit. Úgy sokkal jobban megtanulhatnánk a dolgokat.Egy másik rossz dolog a szememben, hogy az egész oktatási rendszer arra van kitalálva, hogy valamennyire széthúzásra neveljen minket. Hol van, az hogy egymásnak segítsünk? Mikor kényszerből vagyunk összezárva, (persze ezt nem mindenki érzi kényszernek, és nagyon tisztelem azokat, akik az iskolát ennyi idősen örömmel veszik, bizonyára érettebb a gondolkodásuk mint nekem) akarva-akaratlanul is klikkek alakulnak ki. Vannak, akik tesznek mindenre, és vannak, akik minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy kicsit is előbbre lendítsék a dolgokat.
Ez volt ma is. Az iskolánk névadóját ünnepeltük ma, játékos feladatokkal. A felsőbb osztály fele, ahogy hallottam, kint ült a folyosón, nem is foglalkoztak nagyon a feladatokkal. Igaz, ezt csak hallottam. Viszont a mi osztályunk már keményebben próbálkozott, lényegében pár ember csinált mindent, ahogy általában szokott lenni. A többiek néha besegítettek, vagy elfoglalták magukat valamivel. (én nem vettem aktívan részt, nem vagyok rá büszke, de egyszerűen nem tudtam, mit csináljak, meg kedvem sem volt nagyon úgy semmihez sem.) Viszont itt sem volt meg az az összetartás, a csapatmunka, az egész osztály együtt dolgozása, ami az egész célja lett volna. És a másik széthúzás: a dolgozatok. Egyedül kell megírni, és aki segít, azt megbüntetik. Ezt sem hinném, hogy a legjobb ötlet, mert így kicsit belénk nevelik azt is, hogy mindig csak a saját érdekünket nézzük. Persze, erre nincs tökéletes megoldás. De azért akkor is...
Otthon
Igazából ez az, amivel semmi bajom sincsen. Vannak nehézségek, de valahogy mindig megoldjuk anyuval ketten, mivel ketten maradtunk csak. Hogy miért, az egy hosszú és túl személyes történet, amibe nem szeretnék belekezdeni.Lényegében a saját magam viselkedésével van problémám, ugyanis egyre többet zárkózom el anyu elől, és hová máshová, mint a számítógép elé. Itt tudok beszélgetni azokkal, akikkel egyáltalán tartom a kapcsolatot. És mindig azt veszem észre, már majdnem éjfél, mikor lekapcsolom a gépet. És anyával nem is nagyon beszélek, mert a hülye gép elveszi a figyelmem, és én még hagyom is magam.
Persze anyu olyan mint egy jó anya, mint amilyen szokott is lenni: mindig ad, amikor amit csak tud. És én mit adok cserébe? Alig vagyok otthon, és mikor otthon is vagyok, túlságosan beleszédülök a kütyükbe és a magam dolgaival foglalkozom, és nem figyelek rá. Lényegében, hálátlan vagyok.
Illetve, az otthon fogalma már nem abból áll, hogy egy hely, ahová hazatérek megpihenni, hanem egy hely, ahová hazatérek hogy aztán úgy viselkedjem, mintha csak én élnék ott...
Barátok
Nincsenek sokan, de azokra, akik vannak, mindig számíthatok.Most, hogy Shadow kiiratkozott a suliból, eléggé magamba zárkóztam, beszélek az emberekkel, de aztán mégis, csak úgy vagyok. A barátaimmal igyekszem tartani a kapcsolatot, de valami történhetett, mert valamiért olyan, mintha mindenkitől szép sorban eltávolodnék. A barátaimtól is.
Ettől pedig, valahogy úgy érzem magam, mintha próbálnék alkotni valamit, amit sosem fogok tudni létrehozni. És nem más hibájából.
Rajzolás
Próbálkozások próbálkozások hátán. Van mai jobban sikerül, van ami nem, de ez ilyen. Viszont, kicsit elvették a kedvem. A kötelező alkotással, ami az érettségire a portfólióhoz kell. Sokan végigcsinálják, mindenféle gond nélkül, de nekem az kicsit elvette a kedvemet, hogy kötelező valamit alkotnom, és van egypár téma, ami egyáltalán nem tetszik.Írás
Lényegében a blogos létem legfontosabb darabja.Felmerülhet a kérdés: nemrégiben nyitottam két blogot is, akkor mi bajom lenne az írással?
Csak annyi, hogy hiába van ötletem, nem merem leírni, mert mi lesz, ha nem lesz jó? Ha nem tetszik az embereknek? Ha csak feleslegesen pazarlom rá az időt?
A Seize The Day vázlatát több, mint egy éve írtam meg. A történet megírásának is nekikezdtem, de ott tartok, ahol a blog van, és kész. Nem tudom tovább írni. Semmi kedvem hozzá.
A Farkaslány pedig, egy már elkészült történet. Körülbelül egy éve kezdtem el, két-három hónap alatt, be is fejeztem. Azért kezdtem el feltöltögetni, mert mutatni akartam, akarok valamit az embereknek. Nem akarok teljesen eltűnni, hiszen a mostani hangulatom valószínűleg csak ideiglenes, és régen azt a tanácsot kaptam, mindig maradjak fent valamennyire, mert ha teljesen eltűnök, utána nehezebb vagy szinte lehetetlen lesz visszacsalogatni az addigi olvasókat. Lényegében erre szolgál ez a blog. Semmi másra. Nem is szeretem annyira ezt a történetet, mindenféle anyaggyűjtés, utána keresés nélkül álltam neki, nem is terveztem meg, semmi...
Most is van pár ötletem, párégi fanficemet akarom átalakítani, bele is kezdtem, de semmire se jutottam velük. Ugyanez igaz a Farkaslány történetemre is, már majdnem kész a vázlat, aztán el is akadtam. Új, használható ötlet, pedig, nem jut eszembe. Így nincs is semmi értelme. Ezzel a tevékenységemmel, már pár hete, léggé leálltam. Nem tudom, hogy újrakezdem-e, és ha igen, akkor mikor.
Zene
Three Days Grace megy minden nap. Olyan régi hangulatokat hoz elő, amiket szerettem. Nem vidámságot, inkább azt a lassú, nem éppen vidám burkot. Leköt, szeretem, ennyi. Mást szinte nem is hallgatok, és fogalmam sincs, mikor pengettem meg utoljára a gitáromat.Olvasás
Az egyetlen, amivel igazán haladok. :)Hetente egy könyvet legalább elolvasok, most éppen a Futótűznél tartok, ma kiolvastam majdnem a háromnegyedét. :)
Folyamatosan a kezembe kerül valami új, valami jó, amit muszáj elolvasnom, és ez némi jókedvvel tölt el. :)
A lényeg
Nincs mostanában jó kedvem. Nem tudom, mikor lesz az. És azt sem tudom, mi lesz azután, hogy megváltozom-e vagy mindent ugyanúgy teszek, ahogy eddig is. Próbálok mindenből egy szintet tartani, és meglátom, mi lesz.A blogolással kapcsolatban annyiban vagyok biztos, hogy a Farkasszív történetet felteszem, és ennyi, a többit most pihentetem.
A későbbiekben pedig majd kiderül, mi lesz.
Sajnálom, hogy ezt ide kiírtam, csak valahogy ki kellett adnom magamból. Remélem, senki sem vesz magára semmit, ugyanis és soha, senkit sem akarok megsérteni, vagy megbántani.
Igyekszem minél előbb összeszedni magam.
Ha végigolvastad, azt nagyon szépen köszönöm, ha nem, nem baj, nem maradtál le semmi fontosról. :)
~peace forEVer
Beth
2014. november 10., hétfő
... mert a mai nap sem telhet el okoskodás nélkül :D
Néhányan úgy vannak vele, mekkora egy tehetség vagyok akár az írásban, akár a rajzolásban. Erre én azt mondom, hogy gyakorlással elérhető. Erre persze mindig az a válasz, ugyan már, "én nem vagyok képes erre". Nem szeretem elferdíteni a dolgokat, így nem is mondanám, hogy gyakorlással lehet fejlődni bármilyen művészetben is, ha én nem ezt tapasztaltam volna. Ugyan lassan négy éve írok, és több mint egy éve rajzolok. Ennyi időt, ha valaki ráfordít, biztosan fejlődik. És biztosan többet, mint én. Ezért merem azt mondani: Ne félj, próbálkozz, gyakorolj, és egy napon még azt is lekörözheted, akit annyira tisztelsz. Ha pedig nem jön össze, kit érdekel? Csak keresed az utad, mint bárki más, mint ahogy én is tettem annak idején...
2014. november 6., csütörtök
egy jó nap. :)
Sziasztok!
Mindegyikünk életében vannak olyan napok mikor semmi sem jön össze, és van, mikor minden jól alakul. Ilyenkor persze könnyű sokat alkotni. Ma ezt tettem. Ugyan nem írtam, "csak" rajzoltam, de most úgy érzem, kezdem megtalálni a stílusomat. :)
Szerintetek? :)
Legyetek rosszak. :)
~peace foREVer
Beth
Mindegyikünk életében vannak olyan napok mikor semmi sem jön össze, és van, mikor minden jól alakul. Ilyenkor persze könnyű sokat alkotni. Ma ezt tettem. Ugyan nem írtam, "csak" rajzoltam, de most úgy érzem, kezdem megtalálni a stílusomat. :)
Szerintetek? :)
így hirtelen Ville Valo jutott eszembe erről a rajzomról. :D |
Rég rajzoltam már rózsát... :) |
Az előbbi rajz, csak oldalnézetből. :) |
Illetve, készülőben vagy egy Sharon Den Adel rajz is. Ebbe még belekerül pár óra, mire teljesen elkészül. Remélem, nem szúrom el :) |
A kiindulópont az előbbi rajzhoz. :) |
Legyetek rosszak. :)
~peace foREVer
Beth
2014. november 3., hétfő
Új történet: Farkasszív
Sziasztok!
Meg is érkeztem az új bloggal, és persze az új történet első fejezetével. :)
http://farkasszivbybeth.blogspot.hu/2014/11/elso-fejezet.html
Kíváncsi vagyok a véleményetekre! :)
~peace foREVer
Beth
Meg is érkeztem az új bloggal, és persze az új történet első fejezetével. :)
http://farkasszivbybeth.blogspot.hu/2014/11/elso-fejezet.html
Kíváncsi vagyok a véleményetekre! :)
~peace foREVer
Beth
Újabb történet?
Sziasztok!
Az lenne a kérdésem, hogy lenne kedvetek egy rövid, de másabb stílusú történetet olvasni tőlem? Kicsit másabb lenne az eddigieknél, ez ugyanis nem fanfiction, hanem egy saját történet.Egy barátom egyik ötletéből kiindulva született ez a történet, körülbelül egy éve.
Kíváncsiak lennétek rá? :)
én kíváncsi vagyok a véleményetekre. :)
~peace foREVer
Beth
Az lenne a kérdésem, hogy lenne kedvetek egy rövid, de másabb stílusú történetet olvasni tőlem? Kicsit másabb lenne az eddigieknél, ez ugyanis nem fanfiction, hanem egy saját történet.Egy barátom egyik ötletéből kiindulva született ez a történet, körülbelül egy éve.
Farkasok. Emberek. Betegségek. Orvosok.
És egy magánkórház.
Nem akarták ezt...
És mégis megtörtént.
Mit tehetnek ellene?
Egyáltalán, tehetnek ellene valamit?
A közös baj összekovácsolja vagy széthúzza a társaságot?
És mi lesz velük? Visszamehetnek a világba? Visszakapják a régi életüket?
Kíváncsiak lennétek rá? :)
én kíváncsi vagyok a véleményetekre. :)
~peace foREVer
Beth
2014. november 1., szombat
"Elveszíteni egy barátot, megsiratni, eltemetni. Figyelni a csöndre,
ami ilyenkor átöleli az embert. Aztán fülelni egy hangra, ami megszólal
mellettünk, s azt mondja: "Vigyázzatok mindenkire. Az élet olyan nagyon
szép!".
"Az ember nem mondja - viseli a gyászt. Attól, hogy hallgat, tán még
feketébb lesz odabelül. Pedig jó lehet könnyülni. Vannak, akik a
szavaktól könnyülnek."
"A halott, akit szerettünk, nem olyan emlék, amely árnyékot vetne ránk, élőkre, hanem fényes, szelíd és ragyogó."
Vujity Tvrtko
Szabó Magda
Szabó Magda
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
"Mindenki azt akarja, hogy a barátod legyen. Rázd le őket... fogj velük kezet, légy barátságos, de tudd mire megy ki a játék."
- W. Axl Rose
- W. Axl Rose