A következő címkéjű bejegyzések mutatása: farkasok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: farkasok. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. július 20., hétfő

Sinner

Maggie Stiefvater
Sinner - A bűnös

Fülszöveg:
 Cole St. Clair csakis és kizárólag azért jött Kaliforniába, hogy visszaszerezze Isabel Culpepert. A lány Cole tönkrement, üres élete elől menekült, amivel csak még inkább tönkretette és kiürítette azt. Cole nem csak akarja Isabelt. Szüksége van rá.
elvesztett.
Isabel próbál új életet kezdeni Los Angelesben. De nem igazán megy neki. Épp olyan jó ebben a színjátékban, mint az összes többi színészkedő ember… de mégis mi értelme folytatni? Mit nyerhet mindezzel?
bűnös.
Úgy tűnik, Cole és Isabel múltjának sosem volt jövője. Ugyanolyan könnyedén képesek megmenteni egymást, mint széttépni. Az egyetlen dolog, ami biztos: nem engedhetik el egymást.






Mióta megtudtam, hogy létezik ez a könyv, alig vártam, hogy elolvashassam. Kedvenc párosom volt a Cole - Isabel páros, és mikor körülbelül egy évvel ezelőtt elolvastam a Forever-t, sajnáltam, hogy nincs több róluk. Ennyi volt? És kész? Pedig ők ketten voltak a legkiforrottabb karakterűek a trilógiából, nekem legalábbis így tűnt.

Alig pár napja, végre sikerült megkaparintani a könyvet. Körülbelül úgy néztem ki, mint egy örült, mikor vigyorogva, mint egy félkegyelmű, szorongattam a kezemben :D Amint hazaértem, minden mást félretéve, olvasni kezdtem. Alig három nap alatt be is fejeztem, de csak azért, mert húztam-halasztottam, nem akartam, hogy vége legyen, annyira jó volt.

Cole hozta a szokott formáját: a rocksztárt, aki mindig a maga útját járja, és mindig a lehető legjobbat hozza ki az adott helyzetből. Aki mindig tudja, mi kell az embereknek. Aki legbelül szenved, azért, mert nem olyan az élete, mint szerette volna. És aki végül egy olyan életet teremtett, amilyet szeretett volna. Az összetett gondolkodása, érzései, valóságossá tették az egészet. Ahogy küzd magával, és ahogy megnyeri a küzdelmet, ezt csodálatosan bemutatja ez a könyv. És ott van Isabel. Na, ő eléggé furcsa volt. A Mercy Falls farkasai trilógiában mindig nagyon odatette magát, viszonylag keveset szerepelt, de az a viszonylag kevés is nagyon ütősre sikeredett. Most meg? Valahogy olyan... másnak tűnt. Túl sokat érzelgősködött, tétovázott, hiányzott a mindig határozott, szókimondó, egyenes Isabel. Illetve, még hiányzott Grace és Sam is. Jó lett volna egy fél oldalt szentelni nekik, nem csak körülbelül öt mondatot arról, hogy most milyenek, hová jutottak, ilyesmik.

Kifejezetten tetszett maga a történet. A szép, hangulatos leírások, amitől az egészet szinte láttam magam előtt. A "lelkizős részek", vagyis mikor beleláthattunk a szereplők legmélyebb érzéseibe, és megtudtuk, miért úgy cselekszik, ahogy. Az ilyen részeknél néha egy-egy érzésben tök jó ha magára ismer az ember, még jobban megszereti és megérti a szereplőt. Az írónő ezt nagyon érzi, szerintem mindenki érzett már valami hasonlót, ami miatt érti a helyzet bonyolultságát. A jelenetek, a hangulatok, minden tökéletes volt. Maggie hozta a formáját, egyedül Isabelt rontotta el, de eléggé. Bár a történet többi részére vagy a fogalmazásra egy rossz szavam sem lehet, mivel a helyén volt. A humort, azt a kissé kegyetlen, beszólogatós, de végig őszinte, és a helyzetekhez tökéletesen illő szólásokat pedig külön imádtam. Két kedvenc jelenetem volt, ami ehhez kapcsolódik: az egyik az, amikor Cole elmeséli mit nem mondanak el az embernek a farkas-létről (lásd 50. fejezet), és a másik, mikor megmutatja Baby-nek, hogy írta be a telefonjába: Idegösszeroppanás/Halál. Na, az ilyen részeken szinte sírtam a nevetéstől.

Az első betűtől az utolsóig imádtam ezt a könyvet. Nem valami eget rengető sztori, és az előzmények részletes ismerete nélkül eléggé zavarosnak tűnhet, de mindenképp többször elolvasós történet. Már csak az írásmód, az élőnek tűnő szereplők és a zseniális történetvezetés miatt. Meg persze önmaga miatt.

Mindenkinek őszintén szívből ajánlom ezt a könyvet, aki szeretne egy kicsit könnyedebb, de szenvedélyes történetet olvasni. Megéri. :) (Ja, és Shiver rajongóknak kötelező! :) )


"Eszembe jutott az összes alkalom, amikor a szakadék szélén álltam, legyen az valódi vagy képzelt, és kerestem valamit, valódit vagy képzeltet, de sohasem találtam meg azt, amire szükségem volt.
Most úgy éreztem, igen. Erre volt szükségem."


Darkness

2014. június 2., hétfő

"Órarend"

Az utóbbi időben megint egyre kevesebbet írtam Nektek.
Ennek megoldására azt találtam ki, hogy ezentúl megpróbálok betartani egy úgynevezett órarendet, ami a következő képen fog kinézni:
Hétfő - inspiráló képek
Kedd - saját készítésű rajz(ok)
Szerda - szösszenet
Csütörtök - rövid cikk, vélemény
Péntek - hét értékelés, esetleg képek
Szombat - zene, könyv vagy blog ajánló
Vasárnap - hangulat képek


Ma a saját rajzaim jönnek, úgyhogy íme az elmúlt két nap termése (kicsit lendültem csak bele.... (: )



első festményem
nekem nagyon tetszik (:

kis festékpettyes-nyárias-vidám (:
erre csak egy "tán matróz került a családba?" kérdést kaptam... :D pedig ez csak egy aranyos minta :D

kis furcsa szarvas :D

Most megpróbálok egy arcot is lerajzolni.... hátha.... (:
Holnap valami szösszenettel jelentkezem majd (:

~peace foREVer
Beth

2014. június 1., vasárnap

végre nyár (:

igaz még van egy ekvés hátra a suliból, ráadásul az egyik leghajtósabb időszak, de nemsokára vége... (:

kicsit belelendültem az elmúlt néhány napban a rajzolásba (az írás most valahogy sehogy sem megy, nincs egy épkézláb ötletem se...), az eredményeket szeretném megosztani Veletek.

koponyás tetkóminta (nem sikerült elforgatni...)

"Légy szabad!"
Avagy az első rajzom, amiben se szürke, se fekete...

"Egyéniségek"
Egyik kedvencem lett :D

van egypár...
Ezeken kívül kettőt Lonewolf-nak adtam (két autó rajzot), az egyik farkasos a falon van, és egy másik a suliban...)

tegnap éjjeli - ma reggeli. (:
Vízfestékkel készült, körülbelül három óra alatt :D

és nem akarom abbahagyni... :D



ennél rosszabb kép sem készült még rólam :D
A kép lényege a nyaklánc, amit a Honey Design facebookos lapon nyertem (: (Innen is hatalmas köszönet (: )


csak nekem jut erről is eszembe egy Alien? :D


kicsit tükröződött a gép... eredetileg a felhőket akartam lefényképezni :D
Élvezzétek a lassan állandósuló jó időt, a Pokolgép koncertet (ami nekem nem jött össze....), a jó illatokat, a csodás zenéket, a hangulatot... (:

még jelentkezem (:

~peace foREVer
Beth

2014. április 26., szombat

"Farkasszövetség"

"Versenyt futottak egymás mellett, hallották egymás lélegzetét, szívverését, és tudták, mire gondol a másik.... Versenyt futottak, az élelemért, azért a kis gyenge nyúlért, ami előttük hevert a hóban.
 

Végül a nőstény vetette rá magát előbb a félig már kihűlt, erőtlen testre. Foga alatt nagyot roppant a fiatal állat gerince, forró vére édesen folyt le a torkán. Körülötte a világ azonban nem szűnt meg létezni, látta, ahogy falkatársa, aki alacsonyabb rangú nála, felé ugrik.
 

Érezte a torkába fúródó borotvaéles fogakat, ahogy a vére a bőrére, a szőrére, majd a hóra folyik.
 

Ropogott a lábuk alatt a hó, ahogy küzdöttek a kevés élelemért. Harapták egymást, ahol csak érték. Szenvedélyesen küzdöttek valamiért, ami már az egyiküké lett, nem, hogy megosztoztak volna rajta.
Egyikük sem hagyta magát. Körülöttük ropogott a hó, és egy másik hangot is hallottak: léptek közeledtek. Nem is akármilyenek: lassú, puha léptek.
 

Egy pillanatra megálltak, hogy immáron ketten védjék azt, amiért az előbb még küzdöttek.
 

De felesleges volt az elővigyázatosságuk, mert a bokrok kopasz ágai közül egy legyengült, borzas szőrű farkas bukkant elő. Már a járás is nehezére esett. Látszott rajta, már csak kevés ideje van hátra. Őt is, mint minden állatot, ki az erdőben élt, megviselte a kegyetlen tél.
 

A két farkas, mintha egy lett volna: gondolkodás nélkül tudták, mit tegyenek, mi a helyes döntés. Kicsit rámorogtak az idegen fakasra, jelezvén, hogy ebből nem lesz rendszer és tisztelje a falka területét, majd futásnak eredtek. Nem ellenségekként, hanem bajtársakként. A jó, melyet együtt tettek egy fajtársukért, összekovácsolta őket, és egy olyan szövetséget hozott létre köztük, amiről nem gondolták volna, hogy valaha is létrejön majd..."

"A szemén keresztül láthatod az összes teremtmény szívét és lelkét, még az emberekét is. Győződj meg róla, hogy elég mélyen néztél az emberiség szemébe."






2014. április 17., csütörtök

haters a facebookon - ne merj szólni, mert letámadnak!

ma belefutottam a falunk béli könyvtár honlapján egy oda nem illő, pontosabban a gyűlölködésről szóló képbe. szerintem nem illik oda, és nem értettem egyet a fordítással sem (én úgy fordítottam volna le: "A gyűlölködők látnak majd sétálni a vízen és azt mondják, azért, mert nem tudsz úszni"). mertem írni egy kommentet, erre egyből nekem támadt a könyvtáros lány (az előzményekről annyit lehet tudni, hogy már kisgyerek korom óta utált, hogy miért arról fogalmam sincs, ezt tetézi, hogy ő egy hatalom mozgatta ember, én pedig egy hatalomellenes, lázadó ember vagyok...). egy kicsit felidegesített.
De hogy lássátok is, mi történt pontosan, itt a link  képhez:
https://www.facebook.com/sislay.konyvtar/photos/a.792258407458174.1073741828.766318003385548/845080718842609/?type=1&stream_ref=10
A személyekről: Kelemen Bettina : én vagyok az
Ramóna Éva Dick : a könyvtáros lány
Szöllősi Betti : nem tudom ki ő, nem ismerem, de biztos nem látogatója a könyvtárnak, mert akkor biztosan találkoztam volna vele.
élek a gyanúval, hogy a könyvtáros meghívására állt ki mellette... de ez csak az én gyanúm...

Nos, mindegy is... Csak kicsit idegesítettek fel. Inkább jót szórakoztam azon, hogy írtam egy elég kulturált módon megfogalmazott kommentet, erre meg egyből betámadtak... Igaza volt egy helyi emebrnek, ha egy "a" betűt írnék oda, már akkor is be támadna :D :D
Hát, ez a lázadozók sorsa: mondanak valamit, hiába van igazuk, máris vihar van egy pohár vízben .

A könyvtárat attól még szeretem, senkivel semmi bajom nincsen ott, mert azt be kell látnom, az új könyvtáros hozott némi színt a dologba. De azt is meg kell hagyjam, én már  nem járok oda, mert minden könyvet olvastam.

A másik, ami jó hír: elindult a szirszar.hu! :D :D nem az ékszerek tetszenek, hanem az eladó leírásai. Jó, kis frappáns, és ahogy elolvasásuk után megnézed a fényképeket - tényleg! :D


Annyit ma is megtanultam, hogy szólaljak fel (és jól leszúrnak az igazság miatt), illetve, amit m9iden nap, újra és újra megtanulok: legyek boldog, hiszen van okom rá!!!

A mai okok:




ebbe a füzetbe szoktam rajzolgatni. :) Köszönöm, Shadow :) <3 :)

ezt tegnap fejeztem be :)

ezt pedig ma :) (az elkészüléséről olvashattok az előző bejegyzésben)
ezeket rajzoltam eddig rajzlapra.

ez már a rajz tanárnál van. Föld Napjára készült. :)
ezt a könyvet hozták ki ma :) (ez a példány Lonewolf-nál kötött ki... :D )





~peace foREVer
Beth

2014. március 31., hétfő

i have no idea, what shall i do tonight...

fogalmam sincs, mit csináljak, legszívesebben pihentetnék most mindent pár napig. Már körülbelül két hét van hátra kisérettségiig, semmi kedvem hozzá, most pihenni kéne, hulla vagyok :D

Painkiller, hm, esélyes hogy új kedvenc lesz. :)

De ezt nem győzi le akkor sem. Nem tudom miért ragadt meg nekem ez a szám, de ma is vagy hússzor meghallgattam :)




Lonewolf rajzolta, 10 perc alatt :) Szerintem, gyönyörű lett :D :D

első fázis, még inkább csak vázlat :)


Fekete-fehérben. :)


és elkészült :D

nem szeretem a rózsaszínt, de néha felveszem. Mert, ahogy Syn Gates is megmondta, PINK IS THE NEW BLACK!! :) :) :)
ezt nem fogom folytatni, maradok az imádott feketémnél. :)

első próbálkozásom filccel. :)

nem tudom ezzel mit akartam kifejezni, de elég jól néz ki :D :D :D

lassan elmegyek és végre kialszom magam, aztán úgyse sikerül... :P

~peace foREVer
Beth

2014. március 17., hétfő

szerkesztett képek #2



valami textúra féleség kart lenni...
Shadownak :)

kis álomfogós :)

Ma olyan szép a Hold... :)

éés... sikerült az első png-s kép :D


ez pedig egy olyan jó dal, muszáj megosztanom Veletek :)


~peace foREVer
Beth

2014. március 10., hétfő

"Be the reason for someone smiles today"

Fogalmam sincs, miért, de mostanában nem aggódok nagyon a dolgokon, szerencsére a jókedvem  kezd állandósulni. Végre. Ezért szeretem a tavaszt :D :D

Szerencsére, mégg találni normális embereket. :) Ritka az ilyen :)

A fenti "Be the reason for someone smiles today" mondat kattogott egész nap a fejemben és meg kell hagyni, tényleg egy nagyon jó mondás. :)

Pár órája jöttem ra, hogy az angol kisérettségi próbát, pont a szülinapomon írjuk meg, így egy órával többet kell hajlott maradnom a suliban, hogy megírhassam a két órás feladatlapot. Hát, eleg érdekes lesz: D

szerencsére mindig van egy másik út .... :)

legbelül mindenkiben egy farkas lakozik :D



Ezek őrület jó számok :D


~peace foREVer
Beth

2014. február 16., vasárnap

fényképek #2

ismét itt van pár fénykép :D

Ilyen a kilátás az informatika teremből pénteken első órában. :D :D

Jobb kézzel a rajzolás nem igazán megy... (...még. :P )

Amikor unalmas a fizikaóra :D



Shadowtól kaptam 14.-én :D

Az a tekintet... :D

A leggyönyörűbb idézet, amit mostanában találtam. :)

A postán kicsit összegyűlt az elmúlt években lekapart sorsjegyek törmeléke... :D


Mostani olvasmányaim :D

Érdeklődési köröm egy része XD

Shadowtól kaptam még régebben. Ebbe a füzetbe szoktam rajzolni. :D

Gyűlik a sok Hammer World :D

Ezt is Shadowtól kaptam, ebben a jó idézetek lapulnak. :)

A helyi tó. A házunktól nincs is olyan messze.. :)


ilyenkor örökké tudnám nézni a vizet. :)








Szerény gyűjteményem XD

A tetoválás sínen van, már tárgyalok a művésszel. :)
Ezt szeretném a kulcs csontomra varratni. :)

~peace foREVer
Beth
"Mindenki azt akarja, hogy a barátod legyen. Rázd le őket... fogj velük kezet, légy barátságos, de tudd mire megy ki a játék."

- W. Axl Rose