Szösszenet

Sziasztok!
Megtaláltam egy kis füzetemet, amiben volt egy kis jelenet, amit még valamikor januárban írhattam. Megtetszett a hangulata, és kíváncsi is vagyok a véleményetekre. :) Egy történet kezdete volt, amit valószínűleg sosem fogok befejezni. :)

Hallotok még rólam-firkantotta a lap aljára.

Egyfajta búcsúlevél volt ez - bár nem olyan, ami örökre szól. Csak ki akarta próbálni, milyen az élet a szülei nélkül. Hogy hogyan tud helytállni ebben a bonyolult, és veszélyes világban. Nem tudta, mi vár rá, csak kíváncsi volt az életre. Így elindult, hogy a megszokott életét kicsit elfelejtve kipróbálja, tényleg tud úgy élni, ahogy mindig is szeretett volna?

Összehajtogatta a lapot, melyre csak néhány sort írt, a távirányító mellé tette, mivel tudta, hogy azt biztos használni fogják, így majd észreveszik az üzenetét.

Felkapta a hátizsákját, kezébe vette a gitárját, hátranézett a túlságosan is rendezett nappalira, majd kilépett az ajtón.

Még vetett egy pillantást a házra, ahol felnőtt, majd a hosszú, egyenes járdán elindult a város forgalmasabb részei felé.

Ahogy sétált, elsuhant mellette néhány biciklis és gördeszkás tizenéves. Persze, megnézte őket magának, elvégre furcsák voltak: az egyik lányon minden rózsaszín volt, még a haja is; egy srácon a farmernadrágja szinte nem is volt, annyira szét volt szakadva, hogy gyakorlatilag alig takarta a kényes részeit; egy lányon pedig, a neonzöld nadrágját, és derékig érő égővörös haját leszámítva, minden, ami fekete lehetett, az is volt. Még a rúzsa is.

Nyugodtan vette tudomásul, hogy a földig érő, fekete szoknyájában, é sötétkék fűzőjében nem annyira lóg ki a korabeliek közül. Legalábbis nem annyira, hogy nyíltan megbámulják ezért.

Bár meleg volt, és szeretett nőiesen kinézni, rájött, sokkal kényelmesebb, ha inkább nadrágot vesz fel.

És, alig fél óra alatt, máris szembesült az önmagára kiszabott hajléktalanság egyik hátrányával: nem volt hol átöltöznie.

Bár volt pénze, hogy egy olcsó szállodában kibéreljen egy szobát, egy pár perces dologért nem akart több dollárt költeni. Ki tudja, mire kell még később az a pénz. Illetve, arról, hogy mennyibe kerül a buszjegy, vagy mikor indul a busz egy, távolabb lévő városba, fogalma sem volt. Ahogy semmiről sem.

Kezdett kétségbeesni: mi lesz, ha soha nem talál haza? Ha eltéved? Ha esetleg valami baja lesz? De ezeket a gondolatokat azonnal el is hessegette. Hitt abban, hogy a rosszat könnyű bevonzani, ezért kerülte a gondolatokat. Az, hogy visszaforduljon, most elképzelhetetlen volt számára. Mint lehetőség, meg sem fordult a fejében.Örült, hogy ha egy kis időre is, de maga mögött hagyhatja a múltját. Nem fog, már az első kisebb akadálynál, ijedten visszamenekülni a biztonságos otthonába. Ahol meg is találhatja...

Egy Mc Donalds mellett megállt. Fél pillanatnyi gondolkodás után, bement, vett egy olcsó menüt, amit hamar el is pusztított, majd bement a mosdóba, hogy átöltözzön.

Mivel a wc fülkébe nem fért volna be a gitárjával, úgy, hogy öltözés közben ne tegyen benne kárt, a hangszert letette az ajtó mellé, majd gyorsan bevonult, és a nem éppen kényelmes ruhát egy szép bőrnadrágra, és egy fekete, Guns N' Roses logójával díszített trikót vett fel. Fekete, sima haját hátradobta, így láthatóvá vált a nyakát díszítő rózsa tetoválás. A vállán is látszott pár apró madár sziluettje. A nagy, fekete napszemüvegét a fejére tűzte, mint egy hajpántot. A nyakába három nyakláncot akasztott: egy pengető medálosat, egy keresztet, és egy pentagrammát. A jobb csuklójára egy kendőt kötött, és végre jól érezte magát.

Sietve kiment, és a gitárjával együtt maga mögött hagyta a vendéglőt.

A buszpályaudvart hamar megtalálta, és látta, hogy egy buszra néhány utas száll fel.

Odarohant, és anélkül, hogy megnézte volna az úti célt, vett egy jegyet a végállomásig. A buszsofőr nem csodálkozott. Lehet, minden nap találkozik egy olyan tinédzserrel, akinek teljesen mindegy, hová megy, csak el innen.

Leült a busz végében, a gitárt a lába és a busz oldala közé, a táskáját pedig, a földre tette. Kényelmesen hátradőlt, és nézte a mellette elsuhanó tájat.  El sem hitte, hogy megtette. Lelépett otthonról, ahol biztosan kereste volna az a szemét...  Ahol a szülei, elsősorban az apja, megannyi dolgot várt el tőle, olyanokat, amiket nem volt kedve teljesíteni.

És persze, mikor semmit sem tett meg, jött a szidás, melyet annyira utált. De, most már túl van rajta. Vége. És csak ez számít.

Furcsállta, hogy mindegyik házban egy-egy ember története lakozik. Mindegyik más és más, és mégis, az egyik is és a másik is tökéletesen megfér egymás mellett. Elvileg ez így szép és jó, bár ő már se a szép, se a jó dolgokban nem hitt. Talán, majd később. Most kicsit tapasztalni, próbálkozni akar.Tanulni, mert amit z iskolában tanult, azt nem érezte valós tudásnak, inkább csak egyfajta útmutatás, ízelítő a lehetséges utak során átélhető dolgokból.

Ám ő az ízelítőket nem szerette. Úgy volt mindennel, vagy az egészet, vagy a semmit. A kettő között számára csak az unalom és az érthetetlen dolgok voltak.

Most éppen az egészet választotta. Nem tudhatta, hogy most élete legnagyobb kalandja, vagy legunalmasabb időszaka következik. Éppen ettől volt szép ez az egész. Akármi is lesz, lelkesen fog nekikezdeni, és a lehető legtöbbet fog belőle kihozni. Már alig várta...

Csak akkor vette észre, hogy elaludt, mikor valaki a vállát rázogatta.

~peace foREVer
Beth