Hey!
Az utóbbi időben rengeteget gondolkodtam azon, hogy mit
kezdjek a blogolással, mert már nincs se kedvem, sem erőm vinni a blogokat,
készíteni az újabb és újabb bejegyzéseket…
Végül, tegnap úgy döntöttem, hogy befejezem a Bodom – blogon
futó történetemet, és utána nagyjából felhagyok ezzel a blogolós dologgal,
visszavonulok füzeteim magányába. Mert úgy sokkal jobb írni, ha a füzeted meg
pár barátod látja csak az írásaidat. :)
A nagyjából nálam annyit jelent, hogy nem zárom be a
blogokat, csak történetet nem teszek fel. A bodom – blogból egy finn zenével
foglalkozó oldal lesz, ebből a blogból pedig, nos, az még nekem is kérdéses…
Szóval, ha úgy vesszük, nem tűnök el innen véglegesen, csak részben. Nem, nem a
történeteim tűnnek el, hanem félig én. Ennyi a különbség, nem több, és nem is
kevesebb.
Tudom, ezzel a döntéssel pár embert, akit még érdekelt az
írásom, talán megbántottam, vagy elszomorítottam. De kérlek, értsétek meg, most
nem tudok ezzel foglalkozni. Se erőm, se kedvem, se időm, és a történeteimet
nem nagyon szeretem tök ismeretlen embereknek mutogatni. Persze, jogos a
kérdés, hogy akkor miért is kezdtem blogolni? Két okból. Egyrészt, mert nem volt
semmi szabadidős tevékenységem, másrészt, mert bizonyítani akartam – magamnak is
és másoknak is, de elsősorban magamnak -, hogy meg tudom csinálni. Meg tudtam
csinálni, és úgy gondolom, hogy nekem már lejárt az időm, az én blogjaim
divatja már elmúlt, és a döntő többség a divatot követi, szóval… Inkább átadom
másnak a terepet, ezt így kell felfogni!! :)
A lényeg az, hogy részben eltűnök, bár így sem voltam a Blogország
túlságosan aktív résztvevője… Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki valaha is
elolvasott tőlem akár egy sort is, és még egy hatalmas köszönet és gondolatban
egy pacsi annak, aki véleményezte a történetemet :)
Köszönöm, és még
hallotok rémhíreket, akarom mondani, hallotok még rólam!! :D
Beth
szia:) én nemrég akadtam rá a Bodomos történetedre és nagyon tetszik :D úgyhogy remélem nem végleges a döntésed h lejárt az időd és abbahagyod , mert nagyon-nagyon kíváncsi vagyok a folytatására ugyhogy nagyon szépen kérlek/könyörgök h ne fejezd még be!!!!!!:OO Kit érdekelnek a fikázók? Kit érdekel ha nem rögtön egy hét múlva folytatódik? Ha kell várok inkább egy hónapot a kövire csak folytatódjon:DD az a lényeg h kik olvasnak nem?Tényleg remélem h még meggondolod ezt a dolgot, mert a szívem szakad meg ha most hagyod abba (az egyik izgalmas résznél) és ennyi volt az egész :'((
VálaszTörlés