egy kis magyarázkodás...

Sziasztok!
Kicsit magyarázkodni szeretnék, hogy miért, magam sem tudom. Nem tudom, nézi-e még valaki a blogjaimat, és ha igen, akkor azt érdekli-e, de ezt muszáj kiírnom magamból.
Elegem van, szinte mindenből. Kicsit bővebben:

Iskola

A tanárok jók, az osztályom nagy része is az. Viszont vannak, akik teljesen tönkre vágják az órát a folyamatos beszélgetésükkel, beszólásaikkal. Nem haladunk olyan nagyon miattuk. És sajnos a jó dolgokat sem engedik végig mondani. A másik az az, hogy hiába van egységes tanterv, vagy mi. Nem olyan fontos dolgokat tanulunk, ami a mindennapi életben visszajön. Persze, kell egy elméleti képzés, de engem az iskolával kapcsolatban az idegesít, hogy évek mennek el az életünkből, és semmit sem fogunk megtanulni. Konkrétan úgy ballagunk el a gimiből hogy a többség nem tud egy rendes főtt ételt elkészíteni magának. Vagy nem tud fát ültetni, növényeket gondozni, motivációs levelet írni, illetve még egy tucat dolgot, ami a későbbi boldoguláshoz szükséges. Persze némely tudományokat is túlpörgik. És van olyan, ahol a gyakorlati példa hiányzik. Ilyen például az irodalom, ahol szerintem egy igazán jó dolog lenne, ha minden héten kéne írnunk valami kis fogalmazást, történet féleséget, verset, bármit. Úgy sokkal jobban megtanulhatnánk a dolgokat.
Egy másik rossz dolog a szememben, hogy az egész oktatási rendszer arra van kitalálva, hogy valamennyire széthúzásra neveljen minket. Hol van, az hogy egymásnak segítsünk? Mikor kényszerből vagyunk összezárva, (persze ezt nem mindenki érzi kényszernek, és nagyon tisztelem azokat, akik az iskolát ennyi idősen örömmel veszik, bizonyára érettebb a gondolkodásuk mint nekem) akarva-akaratlanul is klikkek alakulnak ki. Vannak, akik tesznek mindenre, és vannak, akik minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy kicsit is előbbre lendítsék a dolgokat.
Ez volt ma is. Az iskolánk névadóját ünnepeltük ma, játékos feladatokkal. A felsőbb osztály fele, ahogy hallottam, kint ült a folyosón, nem is foglalkoztak nagyon a feladatokkal. Igaz, ezt csak hallottam. Viszont a mi osztályunk már keményebben próbálkozott, lényegében pár ember csinált mindent, ahogy általában szokott lenni. A többiek néha besegítettek, vagy elfoglalták magukat valamivel. (én nem vettem aktívan részt, nem vagyok rá büszke, de egyszerűen nem tudtam, mit csináljak, meg kedvem sem volt nagyon úgy semmihez sem.) Viszont itt sem volt meg az az összetartás, a csapatmunka, az egész osztály együtt dolgozása, ami az egész célja lett volna. És a másik széthúzás: a dolgozatok. Egyedül kell megírni, és aki segít, azt megbüntetik. Ezt sem hinném, hogy a legjobb ötlet, mert így kicsit belénk nevelik azt is, hogy mindig csak a saját érdekünket nézzük. Persze, erre nincs tökéletes megoldás. De azért akkor is...

Otthon

Igazából ez az, amivel semmi bajom sincsen. Vannak nehézségek, de valahogy mindig megoldjuk anyuval ketten, mivel ketten maradtunk csak. Hogy miért, az egy hosszú és túl személyes történet, amibe nem szeretnék belekezdeni.
Lényegében a saját magam viselkedésével van problémám, ugyanis egyre többet zárkózom el anyu elől, és hová máshová, mint a számítógép elé. Itt tudok beszélgetni azokkal, akikkel egyáltalán tartom a kapcsolatot. És mindig azt veszem észre, már majdnem éjfél, mikor lekapcsolom a gépet. És anyával nem is nagyon beszélek, mert a hülye gép elveszi a figyelmem, és én még hagyom is magam.
Persze anyu olyan mint egy jó anya, mint amilyen szokott is lenni: mindig ad, amikor amit csak tud. És én mit adok cserébe? Alig vagyok otthon, és mikor otthon is vagyok, túlságosan beleszédülök a kütyükbe és a magam dolgaival foglalkozom, és nem figyelek rá. Lényegében, hálátlan vagyok.
Illetve, az otthon fogalma már nem abból áll, hogy egy hely, ahová hazatérek megpihenni, hanem egy hely, ahová hazatérek hogy aztán úgy viselkedjem, mintha csak én élnék ott...

Barátok

Nincsenek sokan, de azokra, akik vannak, mindig számíthatok.
Most, hogy Shadow kiiratkozott a suliból, eléggé magamba zárkóztam, beszélek az emberekkel, de aztán mégis, csak úgy vagyok. A barátaimmal igyekszem tartani a kapcsolatot, de valami történhetett, mert valamiért olyan, mintha mindenkitől szép sorban eltávolodnék. A barátaimtól is.
Ettől pedig, valahogy úgy érzem magam, mintha próbálnék alkotni valamit, amit sosem fogok tudni létrehozni. És nem más hibájából.

Rajzolás

Próbálkozások próbálkozások hátán. Van mai jobban sikerül, van ami nem, de ez ilyen. Viszont, kicsit elvették a kedvem. A kötelező alkotással, ami az érettségire a portfólióhoz kell. Sokan végigcsinálják, mindenféle gond nélkül, de nekem az kicsit elvette a kedvemet, hogy kötelező valamit alkotnom, és van egypár téma, ami egyáltalán nem tetszik.

Írás

Lényegében a blogos létem legfontosabb darabja.
Felmerülhet a kérdés: nemrégiben nyitottam két blogot is, akkor mi bajom lenne az írással?
Csak annyi, hogy hiába van ötletem, nem merem leírni, mert mi lesz, ha nem lesz jó? Ha nem tetszik az embereknek? Ha csak feleslegesen pazarlom rá az időt?
A Seize The Day vázlatát több, mint egy éve írtam meg. A történet megírásának is nekikezdtem, de ott tartok, ahol a blog van, és kész. Nem tudom tovább írni. Semmi kedvem hozzá.
A Farkaslány pedig, egy már elkészült történet. Körülbelül egy éve kezdtem el, két-három hónap alatt, be is fejeztem. Azért kezdtem el feltöltögetni, mert mutatni akartam, akarok valamit az embereknek. Nem akarok teljesen eltűnni, hiszen a mostani hangulatom valószínűleg csak ideiglenes, és régen azt a tanácsot kaptam, mindig maradjak fent valamennyire, mert ha teljesen eltűnök, utána nehezebb vagy szinte lehetetlen lesz visszacsalogatni az addigi olvasókat. Lényegében erre szolgál ez a blog. Semmi másra. Nem is szeretem annyira ezt a történetet, mindenféle anyaggyűjtés, utána keresés nélkül álltam neki, nem is terveztem meg, semmi...
Most is van pár ötletem, párégi fanficemet akarom átalakítani, bele is kezdtem, de semmire se jutottam velük. Ugyanez igaz a Farkaslány történetemre is, már majdnem kész a vázlat, aztán el is akadtam. Új, használható ötlet, pedig, nem jut eszembe. Így nincs is semmi értelme. Ezzel a tevékenységemmel, már pár hete, léggé leálltam. Nem tudom, hogy újrakezdem-e, és ha igen, akkor mikor.

Zene

Three Days Grace megy minden nap. Olyan régi hangulatokat hoz elő, amiket szerettem. Nem vidámságot, inkább azt a lassú, nem éppen vidám burkot. Leköt, szeretem, ennyi. Mást szinte nem is hallgatok, és fogalmam sincs, mikor pengettem meg utoljára a gitáromat.

Olvasás

Az egyetlen, amivel igazán haladok. :)
Hetente egy könyvet legalább elolvasok, most éppen a Futótűznél tartok, ma kiolvastam majdnem a háromnegyedét. :)
Folyamatosan a kezembe kerül valami új, valami jó, amit muszáj elolvasnom, és ez némi jókedvvel tölt el. :)

A lényeg

Nincs mostanában jó kedvem. Nem tudom, mikor lesz az. És azt sem tudom, mi lesz azután, hogy megváltozom-e vagy mindent ugyanúgy teszek, ahogy eddig is. Próbálok mindenből egy szintet tartani, és meglátom, mi lesz.
 A blogolással kapcsolatban annyiban vagyok biztos, hogy a Farkasszív történetet felteszem, és ennyi, a többit most pihentetem.
A későbbiekben pedig majd kiderül, mi lesz.

Sajnálom, hogy ezt ide kiírtam, csak valahogy ki kellett adnom magamból. Remélem, senki sem vesz magára semmit, ugyanis és soha, senkit sem akarok megsérteni, vagy megbántani.

Igyekszem minél előbb összeszedni magam.

Ha végigolvastad, azt nagyon szépen köszönöm, ha nem, nem baj, nem maradtál le semmi fontosról. :)

~peace forEVer
Beth