A Ghost blogomra ma tettem ki az új fejezetet, amit ITT meg is nézhettek. Még három fejezet, és egy epilógus lesz belőle, szóval, a befejező rész, ha minden a terveim szerint halad, két héten belül fel is kerül.
Ami nagyon elszomorít, az az, hogy az utóbbi időben, nagyon visszaesett a blogok olvasottsága, legalábbis a véleményekből ítélve. A statisztikákat nem nézem, azok csak számok. :) Szóval, szeretném, ha a Ghosthoz már több vélemény érkezne, mert ugyebár egy saját történetről van szó, nem pedig egy fanficitonről. Bár, a fanficekről... a Bodomos fanficemhez nagyon kevés, igazából a számított negyede, vélemény érkezett! Ami szintén elszomorított, mert elég hosszú fanfic lett, teljes erőbedobással írtam, és szerintem a történet is elég fordulatos. :) Na mindgey, a lényeg az, ohgy sokkal kevesebb a vélemény, és ez így nem jó. Remélem, a Ghostnál ez változni fog. :)
Legyetek rosszak!
Beth
2013. szeptember 27., péntek
2013. szeptember 17., kedd
Snuff, Dead Memories
Black Death ír egy Slipknot fanficet, ami a Snuff címet kapta.
Olvassatok bele. Nekem az egyik kedvenc neten fellelhető történetem!
A történet a Slipknot basszusgitárosa, Paul Gray halála után játszódik. A bandatagok nehezen tudják feldolgozni barátjuk, és Testvérük halálát, de azért megpróbálják. A sajtó emberei pedig nem hagynak nekik nyugtot....
A BLOGOT ITT ÉRHETED EL!
olvassátok, szerintem nagyon megéri! :)

2013. szeptember 13., péntek
vége... és mi lesz?
Ma a végére értem a Hate me! címet viselő Children Of Bodom fanficitonomnak. Köszönöm mindenkinek, aki olvasott, véleményezett. Köszönöm. :)
a folytatásról...
A következőkben, felteszem a Ghost befejező részeit is, aztán... nem tudom mi lesz. gondolkodom két bandáról, hogy fanficet kéne rni (az egyik esélyes a COB, a másik a Nirvana, de lehet, hogy Avenged Sevenfold... majd még eldől. :) )
A folytatás az még kérdéses. Ha nem olvas senki sem, akkor persze nem lesz folytatás, mert nem éri meg a fölösleges melót, pötyögést, blog reklámozást (mert mindenképp a "régi", Bodom fanfices blogomra tenném fel), szóval....
Hogy lesz-e folytatás, vagy sem, azt Ti döntitek el. :)
Legyetek rosszak! :)

2013. szeptember 12., csütörtök
huszonöt
a Hate me! blogomra ma tettem fel a befejező részt, a 25. fejezetet. Amit még egy epilógus fog követni. Kíváncsi vagyok a véleményetekre! :)
lehet, hogy páran elkérik majd a címemet, hogy felkeressenek, és agyon verjenek
majd minden eldől. :)
Van még a Ghost blogom, amire a Hate me! befejezése után fogom feltenni a befejező részeket. :) Persze, csak ha kíváncsiak vagytok rá. :) oda is, úgy fogom feltenni, mint ahogy a Hate me!-t is, hogy először facera teszem fel a részeket, és csak azután kerül fel blogra. :)
az iskola úgy szívás, ahogy van. ma például, olyan dolgokból írattak, amiket csak a dolgozat beadása után kezdtünk el, és meg csak néztem, hogy mi a franc van?? Angolból meg, úgy tűnik, minden nap írni fogunk valamiből... Szívatós év elébe nézünk! :) Annyi biztos! :)
És megint... :)
legyetek rosszak! :)

2013. szeptember 6., péntek
fuck you asshole.
fel sikerült tennem a Hate me! blogomra az eddig facebookra felkerült fejezeteket. :) Számítok pár véleményre, de nem sokra... :)
olyan hülye vagyok, hogy még valamikor ebben a hónapban el kell mennem a helyi, nevezzük Zombieland-nek, könyvtárba, mert elvállaltam önkéntesként. beosztottak mellém valami idióta önkormáyzatis emberkét, akit el akartam kerülni... de nem baj, nem lesz itt Zombieland Kingdom, ha én ott maradok, már pedig most szándékomban áll... :)
Sokan kritizálják az Avenged Sevenfold új alkotását, a Hail To The Kint-et, csak, mert mertek váltani... Szerintem meg úgy tökéletes, ahogy van. :) Aki nem szereti, az nem ember. Szerintem legalábbis.
Íme a mestermű:
most valahogy egészen boldog vagyok. Remélem, mindenki így van ezzel, és nem csak én vagyok ilyen hülye. :)

2013. szeptember 4., szerda
*.*
Ne aggódj. Máskor
is ment az írás, most is menni fog. Semmi mást nem kell tenned, mint
leírnod egyetlenegy igaz mondatot. A legigazabb mondatot, amit tudsz. /Ernest Hemingway/
egy kis kihagyás után, újra itt vagyok :)
akik figyelik a Hate me! blogomat, azok az utóbbi időben
talán hiányolhatták az új fejezetet. de akik figyelik a facebook profilomat,
azok tudják, hogy nem hagytam fel az írással. az a helyzet, hogy elromlott a
gépem, és újat kéne venni, de még nem vagyunk ott… de annyit meg tudok tenni,
és meg is teszek, hogy a telefonomról a face profilomra, részekben rakosgatom
ki a részeket.
már a 20. fejezet következik, és megpróbálom minél gyakrabban
kitenni a fejezeteket. J
szóval, csak figyeljétek a jobb oldalt fellelhető face
profilomat, és olvasgassatok. a fejezeteket később a Hate Me! -re is felteszem, csak az még idő… J
legyetek rosszak!
Beth
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
"Mindenki azt akarja, hogy a barátod legyen. Rázd le őket... fogj velük kezet, légy barátságos, de tudd mire megy ki a játék."
- W. Axl Rose
- W. Axl Rose