A napokban eszembe jutott egy elég egyedi történet. El is kezdtem megírni, leírtam ami épp a fejemben volt, aztán rájöttem, ez lehetne akár a kezdete is.
A véleményeteket kérném, érdemes lenne-e folytatni, vagy ez így kicsit erőltetettnek tűnik? Mit javítsak rajta? :)
- Hol van? - Kérdezte egy erős férfihang az anyjától. Ezt némi halk beszélgetés követte, majd az anyja hangját hallotta, ahogy a nevén szólítja.
Felkelt hát, és sietős, ám mégis kecses léptekkel kisietett az előtérbe, de amint meglátta a vendéget, megtorpant. A furcsa kis belső hang, mely néhányszor szólította csak meg, most szinte üvöltött, kerülje el a férfit. Távolítsa el, sőt, ne is engedje közel magához. Veszélye. Tönkre fogja tenni.
Az anyja furcsán nézett rá: csak egy pillanatra találkozott a tekintetük, de ennyi is elég volt neki ahhoz, hogy lássa: fél a férfitól.
Azt nem tudta kitalálni, mi oka lenne erre, mert a férfi időközben megfordult, és két, öles lépéssel előtte termett.
- Hát te vagy az... Lilith oly sokáig rejtegetett gyermeke - mondta gúnyosan. Jeges, kék szemeiben csillogást látott, olyat, amit egy műgyűjtő szemeiben lehet látni, mikor talál egy új darabot, ami kedvére való, és máris tudja, hogy így vagy úgy, de megszerzi. Azonban, a férfi szemeiben felfedezni vélt valamit, amitől ismerősnek tűnt. Nem hitte, hogy valaha, valahol találkoztak volna, mert biztosan emlékezne egy ilyen fiatal - alig huszonöt évesnek tűnő -, fekete hajú, kék szemű, világos bőrű, erős férfira.
- Annyit hallottam már rólad... De a neved még mindig nem tudom. Hogy hívnak? - Kérdezte ellentmondást nem tűrő hangon. Eljött hát az ő ideje. Mondania kell valamit. Valamit, amivel ráébresztheti az előtte álló embert, hogy őt nem lehet csak úgy utasítgatni. Hogy nem olyan engedelmes gyerek, min amilyennek tűnik.
- Anastasia a nevem. És a magáé? Mit érdekli, ki vagyok én? - Kezdte. Lett volna még pár kérdése, de úgy gondolta, ennyi egyelőre elég lesz.
A férfi közelebb lépett hozzá, és végigsimított az arcán.
A lány ösztönei, melyek eddig menekülésre biztatták, most, egy pillanat alatt, biztonságosnak nyilvánították a helyzetet. Anastasia nem értette, hogy lehet ez? Mintha az idegen érintése nyugalmat költöztetett volna a lelkébe.
- Anastasia... - ismételte szinte megbabonázva, majd összeszedte magát: - Nem hittem volna, hogy még élsz. Elég rossz helyzetben vagy, ugye tudod? - Kérdezte, mire a lány bólintott, bár fogalma sem volt, mire céloz a másik. Inkább nem kérdezte meg.
- Lucifer vagyok. - Jelentette be, és távolabb állt, bizonyára azért, hogy a lány megpróbáljon elmenekülni. Bár a név hallatán összerezzent, és elöntötte a félelem, az undor, és az anyjától hallott, lázadó angyalok bukásáról szóló történetek emléke, nem adta meg ennek az átkozottnak azt az örömöt, hogy akár egy másodpercig is félni lássa. Ehelyett inkább felemelte az állát, és dacos hangon így szólt:
- Lucifer... Romlottságod ellenére eléggé jól tartod magad - nézett végig a férfi magas, izmos testén, hosszú, éjfekete, csillogó haján, és tekintete végül az arcán állapodott meg. Az arcán, mely igazán szép volt, még úgy is, hogy csak a kegyetlenség, és az utálat szokásos, unott kifejezése látszott csak rajta.
Lucifer ajka mosolyra húzódott.Nocsak, mosolyogni is tud, gondolta gúnyosan Anastasia.
-Nem így képzeltél el, ugye? Azt hitted, öreg vagyok?
- Azt hittem, a pokolban rothad.
- Ugyan... A pokol, a földi világ, és a mennyország, mind ezen a bolygón van. Vagyis, lényegében a pokolban vagyunk. De gyere, és mindent megtudsz - nyújtotta a tenyérrel felfelé fordított kezét Anastasia felé. A lány az anyjára nézett, és ahogy meglátta a könnyes szempárt, elbizonytalanodott: az anyjára hallgasson, vagy engedjen a kísértésnek, és Luciferrel menjen?
***
- Döntesz még idén, vagy meddig várjak még?! Kevés az idő, nem érek rá itt szórakozni, rád várni. Neked is kevés az időd, bármelyik pillanatban megölhetnek, gyer' hát! - Lépett hozzá közelebb. Anastasia tétovázott. Nem értette, miért lenne kevés az ideje? Hiszen épp ellenkezőleg, egy ember és Lilith gyermekeként,örökké fog élni...
Szia! :)
VálaszTörlésŐszintén megmondom nem tudom h találtam rá az oldaladra, de amint megláttam azt az angyalos képet, és aláírva azt a pöpec kis mondatot, megfogtál. Tehát elkezdtem lejjebb görgetni, és lám végignéztem ezt a kis történet ötletet. Nem igazán szoktam mindenfélét elolvasni, ezt se terveztem igazán, de örülök h megtettem. Ez ha meglenne könyvben, az egész történet, biztos vagyok benne h kedvenccé avatnám. Persze ahhoz kell egy egész világfelépítés, szerelem, teljesen minimalizált klisé, és persze egy ütős ötletvezetés. Komolyan mondom, első ránézésre beleszerettem. Olyan kezdetnek tűnik, ami teljesen felkelti az érdeklődésemet, és hálát adok magamban, h végre a főszereplőnk nem egy eltévedt kis szűzbárány, aki semmit sem tud, ami a környezetében történik, vagy történt. Ismeri Lucifert, a bukott angyalok fogalmával is tisztában van, így nem arról szólna a történet fele, h a csajjal el kell hitetgetni, h az angyalok valóban léteznek. Ehelyett egyből a közepébe csapunk, megismerkedünk egy rosszfiúval, és fantáziálhatunk arról, h mik történnének, ha a főszereplőnk igent mondana erre a kalandgyanús ajánlatra, és Luciferrel tartana. Bár az elejére kéne valami, ami bevezet minket, és a végén is egy kicsit kéne igazgatni, de szerintem nagyon ütős prológusa lenne egy történetnek. Támogatlak a folytatásával, szerintem király sztori lehetne belőle :)
~Klau
Kedves Klau!
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszett ez a kis szösszenetem. Igen, jól írtad, javítani kell rajta, de az hogy egy hirtelen ötletemet valaki ennyire dicsérje, jónak tartsa, az nekem egy hatalmas dolog. Nagyon örülök annak amit írtál, mert nem csak jólesett, hanem hasznos is, mivel én például nem gondoltam egyből a szerelmi szálra... A tudása, hogy szinte mindenről tud, később még fontos lenne, de sokat erről még én sem tudok... :) Mindenesetre annyi biztos, hogy Lucifer lesz az egyik főszereplőm. :)
Köszönöm szépen hogy írtál! Igyekszem minden tanácsodat megfogadni. Még egyszer köszönöm. :)
Beth