2015. március 21., szombat

"Vannak érzések, amiket soha nem felejt el az ember."
 Cassandra Clare

2015. március 12., csütörtök

az utolsó bejegyzés kiskorúként :D

Sziasztok!
Hát végre ide is elértem...
Holnap lesz a 18. szülinapom, ezzel a törvény szemében felnőtt leszek. Azt inkább hagyjuk, szerintem mitől válik felnőtté... A lényeg, hogy csak most döbbentem rá, hogy ez nem olyan hatalmas dolog, mint amilyennek első hangzásra tűnik. Szerintem, annyi lesz csak a különbség, hogy egyre több lesz a kötelességem, és most már nem támaszkodhatok teljes mértékben másra, vehetek mindenféle dolgot amivel rombolhatom az egészségem, és ha valami nagy hülyeséget csinálok, akkor börtönbe is kerülhetek. Ezeket leszámítva ugyanúgy kell iskolába járnom, ugyanúgy folytatom amiket eddig is csináltam és vagy hasznos, vagy élvezem, szóval ezek nem változtak. Lényegében, semmi sem változott, csak egy szám.
Egy kis helyzetjelentés:
Az iskola úgy-ahogy megy, a jegyeim változóak. Van, mikor csak úgy jönnek az ötösök, máskor meg örülök a hármasnak, bár ez tantárgy függő dolog. Aki tetszik, az meg nem is figyel rám (kicsit olyan ez mint egy szappanopera, más tetszik neki, arra figyel... :D ), ebbe kezdek úgy-ahogy beletörődni...
Ez a két dolog kihat arra is, hogy írok, konkrétan arra, hogy nem írok. Január végétől minden nap írok legalább egy oldalt, de van amikor akár négyet-ötöt is... Most, az elmúlt három napban, jó, ha másfél oldalt összehoztam. Azt jónak érzem, de elakadtam. Most kezdem megszegni ezt a minden nap írós szabályomat, pedig eddig olyan jól működött! De, hát csoda is lett volna, ha végig kibírom. Még sosem bírtam ki végig semmi ilyesmi próbámat sem. :D
Szóval, visszatérve a holnapra: délelőtt hat órám lesz, utána megyek át Shadow-hoz, aki valami meglepi bulival készül (olyan meglepi, hogy már két hete tudom, hogy lesz. :D ). Kíváncsi vagyok, mi lesz az, mivel egy részletet sem árult el.
Mindenesetre, már nagyon várom, mi lesz holnap.  És igyekszem jó lenne, jobb, mint amilyen eddig voltam. Hátha végén még jó ember leszek :D

Ez a zene nagyon tetszik. A klip meg főleg.
Ti fel tudnátok épülni egy baleset után, és ott folytatni mindent, ahol abbahagytátok??

Legyetek rosszak! :)
Beth

2015. március 1., vasárnap

februári lista

Sziasztok!
Kicsit megkésve, de íme a februári kis listám minden, az elmúlt hónapban pozitív dologról. :)

Sokat hallgatott zenék:
Nightwish - Élan
Within Temptation - Angels
Within Temptation - Whole World Is Watching feat. Dave Pirner
Three Days Grace - Chalk Outline
in This Moment - Whore

Elolvasott könyvek:
Gayle Forman: Hová tűntél?
Cassandra Clare: Elveszett lelkek városa

Nem mindennapi dolgok:
elkezdtem lovagolni járni (febr. 21.)
a Farkaslány 24. részét is megírtam :) (febr. 28.)

~peace foREVer
Beth
"Mindenki azt akarja, hogy a barátod legyen. Rázd le őket... fogj velük kezet, légy barátságos, de tudd mire megy ki a játék."

- W. Axl Rose