2012. június 27., szerda

...


Hello!
Végre, megvolt az évzáró is. Ezt is letudtuk.
A jegyeim nem lettek valami nagyon fényesek, íme:
~      Irodalom - 4
~      Nyelvtan - 4
~      Történelem - 4
~      Angol - 4
~      Matematika - 3
~      Informatika - 5
~      Testnevelés - 2
~      Magatartás - 5
~      Szorgalom - 4
Azaz, jövőre tizedikes leszek, és semmiből sem buktam meg! (Na, nem mintha életem folyamán buktam volna…)

Itthon eléggé vegyes fogadtatás várt: Anya azt mondta, hogy ennél rosszabb ne legyen, ez így jó, apa szerint ő jobb tanuló volt, bátyám meg azt mondta, hogy ne mutogassam neki a bizonyítványomat, mert nem érdekli.

De ezeket leszámítva elégedett vagyok magammal, meg azzal, hogy szinte semmi tanulással (Egész év alatt angolra tanultam talán háromszor, törire és infóra egyszer-egyszer) ilyen jó jegyeket szerzek.

Nem tudom, mit csináljak a nyáron, annyi tennivalóm van azt sem tudom, hogy mibe kezdjek bele először: Ki kéne javítanom, begépelnem egy történetemet, egy másikat csak be kell gépelni (És persze el is küldeni), ezen kívül két történetet szeretnék befejezni, Shadow – val kilátásban van egy új blog…  Mivel nálam van a füzet, amibe írtuk, felvállaltam, hogy azt is begépelem.

Persze kell valamennyit itthon is segíteni, meg pihenni.

És, voltam olyan hülye, hogy a helyi aratóünnepségre is jelentkeztem, ami, ugye, hetedikén lesz esedékes. Szép. Egész nap helyi népviseletben parádézhatok, kényelmetlen cipőben… Miért? Mert vagy tízen cseszegettek állandóan, hogy menjek el, és a többség döntött. Tavaly viszont akik arattak, azok kaptak egy üveg bort. Már csak ez vigasztal, ja és reggel az arató pálinka :D Nem, nem vagyok alkoholista :D



A Zene legyen Veled :)
Beth

2012. június 20., szerda

Folti története


Hello!! :)
Régebben írtam egy kis sztorit, mai meg is jelent a Tolnai Népújságban :)
Úgy gondoltam, beteszem ide, hogy elolvashassátok :)
         
Folti története

Foltos, mint minden reggel, ma is úgy kezdte a napot, hogy felugrott fiatal, csupán hétéves gazdájának ágyára, és hangos csaholással köszöntötte a felkelő napot. A kislány szerette az e fajta ébresztést, és köszönetképp beletúrt az eb bozontos, selymes, fehér szőrébe, majd össze készült, és elindult az iskolába.
A másik, szomszédos szobában lévő, negyvenes éveit kezdő férfi azonban nem szerette a kutyát, mert mindig felébresztette az álmából a csaholásával.
Amint a kislány kilépett a kapun, a deresedő halántékú ember levette a fogasról Folti pórázát, majd megpróbálta elkapni a vidáman ugráló állatot.
Hosszas próbálkozás után viszont már sikerrel járt.
Ahogy Foltos nyakörvére lett csatolva a sétáltatáshoz fontos eszköz, a lány apja elkezdte vezetni az általa gyűlölt élőlényt. Foltos nem akarta ezt az utat: hátrálni és nyüszíteni kezdett, mire egy erős rántás volt a válasz.
Ekkor lépett be a helyiségbe az anya:
- Minek rángatod azt a szerencsétlen kutyust? - Átvette a vezetőszárat, és megcirógatta Folti fejét.
- Add ide! Azonnal el kell innen távolítani!
- De miért? - Kérdezte az asszon értetlenül.
- Azért, mert Panni már túlságosan megkedvelte, és jövőre meg jön az ebadó, meg egyre elviselhetetlenebb, amit minden reggel művel! Add ide!
A nő visszaadta a pórázt, és hagyta, hogy férje kivezesse az apró ebet az ajtón.
A bejárat előtt állt a család fekete autója, ezért a férfi felvette a kutyát, és beült a sötét járműbe.
Sokáig utaztak, ám egyszer csak a kocsi hirtelen megállt.
A vezető melletti ülés ajtaja kinyílt, és a borzas jószágot az árok szélére hajította az ember. Majd megfordult, és hazafelé indult.
A kutya egy ideig futott az autó után, de aztán feladta.
Panni délután kereste kis kedvencét, és mikor megkérdezte az apjától, hová lett Folti, az csak ennyit felelt:
- Nem tudom. Déltájban, amikor kimentem, kiszaladt mellettem, és valamerre elrohant. Hiába próbáltam meg elkapni, nem sikerült.

Ez ugyan egy kitalált történet, de azért szerintem mostanában jó néhány kisgyerek fogja siratni az elveszett kutyáját.
Beth

Miért??


Hello!
Ma találtam egy cikket a Starity – n. Méghozzá az állat kísérletekről.
Kicsi korom óta állatok között vagyok, így nem tudom elképzelni azt, hogy valaki például egy macskát ott elkezdjen szurkálni, csak azért, hogy egy új parfümöt fejlesszenek ki, de ezt csak én képzelem így, mások nem. Sokan ugyanis csak úgy vannak az állatokkal, hogy „Áh, ezek nem éreznek, ezek tökéletesek arra, hogy itt pusztuljanak el, és a kísérlet vagy sikerül, vagy nem. A hülye állat védőknek meg azt mondjuk, hogy nem, nem teszteltünk állatokon!” Ez azért már undorító.
Ma már csak arra mennek a nagy és híres-neves cégek, hogy minél jobb reklám pofákkal eladják a hosszú távon mérgező, állat kísérletezéssel letesztelt cuccaikat, a vezetők boldogan a zsebükbe tömhessék a dollárjaikat, az embereket meg beetessék minden szedett – vetett hülyeséggel
Ezt most muszáj volt kiírnom, mert sokan, miközben reggel az arcukra kenik a méreg drága alapozót, a szemhéjukra a legújabb divatnak tökéletesen megfelelő szemhéjfestéket, a szempilla spirállal áthúzzák a pilláikat, nem gondolnak bele abba, hogy ha nem rejtenék nehéz maszk alá az arcukat, akkor talán egy – két kutyát, macskát, nyulat, vagy egeret meg tudnának menteni a biztos haláltól. Mert, szerintem ha nem használnának az emberek annyi smink cuccot, kevesebb állat halna meg.
Szóval, mikor reggel sminkelni kezdtek, gondoljatok az aranyos nyulakra, és a több állatra, és utána álljatok neki.
ITT a cikk.

Ez az egér például nagyon aranyos, ilyeneken is kísérleteznek, sajnos… :(
A Zene legyen veletek
Beth

2012. június 18., hétfő

Nyár


Hello!

Végre, véget ért a suli. Igaz, jövő hét pénteken lesz az évzáró, de az már hamar le lehet tudni. Nyelvi évfolyamba jártam, heti tizenöt angol órám volt, de nagyon szerettem, most, hogy már vége, szívesen újra járnám az egészet, még a vizsgákat is újra csinálnám. Hogy őszinte legyek, lenne is mit. Írásbelim múlt hónap harmincadikán volt, és hármas lett. Ha egy feladatra jobban odafigyelek, akkor lehetett volna négyes is, de, most már mindegy. Szóbeli vizsgám negyedikén volt, ahol négyest kaptam, de az egyik tanár (Három tanár tanított, és vizsgáztatott minket) aki egész évben, minden szavamba belekötött, meg akarta adni nekem az ötöst, sőt, még a másik tanár is, de a nyelvtani hibák miatt lettem négyes. Ez, hogy két tanár is ötöst akart adni, hatalmas elismerés volt nekem :D
A nyár. Kövezzetek meg, de én NEM VÁROM, NEM AKAROM!! Mert egyrészt nem mehetek el itthonról sok helyre, csak oda, ahová igazán szükséges… Hogy miért? Mert, egyrészt rengeteg a dolog, mióta apa beteg, másrészt, amúgy is kissé szigorúak a szüleim.
Viszont, jó, hogy itt a nyár, mert így végre tudok egy kicsit többet foglalkozni az írással, meg persze a gitárommal, mert egyikkel sem nagyon haladok, sajnos… :(
Kicsit ideje lesz foglalkoznom ezzel az egy szem blogommal is, na jó, meg van egy másik oldal, amit szintén én üzemeltetek, ha kíváncsi vagy, megnézheted ITT.

Párszor azt hallottam (leginkább bátyámtól és egy barátnőmtől ), hogy a Guns N’ Roses divatjamúlt, és a zenéjük nem fogja meg az embereket. Mikor meghallom valamelyik zenéjüket, nekem mindig elkezd járni kezem – lábam, nem értem, miért mondják ezt… :/
 Jó szünetet, sok pihenést és új barátot!! :)
 A Zene legyen Veled!! :)
Beth

2012. június 17., vasárnap

Beköszönő


Hello!
Beth vagyok, 15 éves.
Ezt a blogot azért hoztam létre, hogy legyen hová leírnom mindent, amit már nem tudok magamba tartani, és hogy ezt bárki elolvashassa. Lesz itt minden, infók zenékről, zenekarokról, stb., képek, zenék, kis cikkek, amiket érdekesnek vagy hasznosnak találok, meg néha (na jó, lehet hogy többségében) a magán életemről.
Magamról annyit, hogy legjobb barátnőm Shadow. Élek – halok a zenéért, kedvenc bandáim a Guns N’ Roses (A régi, Axl – Slash – Duff – Izzy – Steven ötösfogat), Skid Row (Ebből még az a felállás, ahol Sebastian énekelt, a többit már nem annyira csípem), Avenged Sevenfold, Bullet For My Valentine, Nightwish, és még sok más... Kissé antiszociálisnak tartom magamat, de csak egy cseppet … :D Kedvenc színem a fekete, piros és lila, meg persze a fehér.
Az írást 2011 februárjában kezdtem, akkor egy Vampire Diaries – sel foglalkozó fanfictiont írtam, ami viszonylag lassan indult, és elég nyögve nyelősen ment egy darabig, aztán egy rajongóm beküldte az IM – be, ahol meg is jelent :D utána több történetet kezdtem el írni, de az már mind saját volt. Nyitottam nyolc blogot, de aztán kaptam egy olyan tanácsot, hogy zárjam be mindet, nehogy lenyúlják a tartalmat, mert az illető szerint (Aki régebben könyvkiadónál dolgozott) egy kis csiszolással már jó minőségű sztori lehet belőle. Azóta is írok, mindenfélét. Két cikkem már meg is jelent a megyei újságban, majd később belinkelem őket ;) Valamikor nyáron Shadow – val szeretnénk kitenni blogra egy Guns – os fanfictiont, mait közösen írunk, de az még a jövő zenéje :D
Azt hiszem, most egyelőre ennyi, még hallani fogtok rólam :)
A Zene legyen veletek!
Beth
"Mindenki azt akarja, hogy a barátod legyen. Rázd le őket... fogj velük kezet, légy barátságos, de tudd mire megy ki a játék."

- W. Axl Rose